Jön a LIBADALOM, készülnek a Libafutamra Etyeken!

Kóstolom Csapat

11/3/2022 9:56:30 AM
Kedvencekhez adva
Kedvencekhez adás

„Aki Márton napján ludat nem eszik, ehetik az bármit, mégis éhezik. Aki Márton napján újbort nem iszik, az egész évben szomjazik.”
Nem vennénk a lelkünkre, ha miattunk éheznél és szomjaznál egész évben, ezért november 12-én, 10.00 órától ínycsiklandó libakülönlegességekkel és újborral várunk Etyeken!

 

November 12-én a Libadalomra nem csupán a pincesoron való séta miatt érdemes kényelmes cipővel készülni, hanem a méltán híres, rendkívül jó hangulatú Libafutam okán is. Etyeken már nagyon készülnek a találkozóra tollas barátainkkal és palackokat, kóstolópoharakat és fakanalakat is elővették, hogy fantasztikus őszi ízekkel és illatokkal, valamint musttal ó- és újborral, tüzes és forró italokkal töltsék meg a vendégváróhelyeket.

 

Az etyeki vendégvárók mindig is tiszteletben tartották a Márton-napi hagyományokat és mindegy, hogy hiszünk-e benne vagy sem, a babonának sem kívánnak esélyt adni, ezért készülnek számos ínycsiklandó libás étellel és újborral is. Tulajdonképpen túl is teljesítik a néphagyomány követelményeit, mert az étel és ital mellett különleges programmal, élménnyel is várják a vendégeket évről-évre: idén is megrendezik ugyanis a méltán híres libafutamot, a szőlősorok között tartott terelőversenyt. Lúdas Matyi szellemi örököseinek nevezését a helyszínen várják, ezért érdemes időben elindulni, nehogy lemaradjunk erről a kedves kalandról. 

A szüret után már az újbort is meg lehet majd kóstolni több helyen, sőt lesz premier előtti pezsgőkóstoló is. Az őszi időszakban már bizony jól esik a forralt bor vagy valamilyen igazán tüzes ital, de forró sütőtökkrémlevessel is átmelegíthetjük majd magunkat. Az ételkínálat a mennyei libasülttől a tökös-mákos házi rétesig terjed, tehát biztosan senki nem fog sem éhezni, sem szomjazni a Libadalmon, pláne nem az egész jövő évben!

 

A Libadalom után az évet majd december 3-án a Decemberi Bor&Bár-ral zárjuk. No, de előtte böngésszük végig az októberi kínálatot!

 

– PROGRAM és KÍNÁLAT –

  1. KALMÁRBOR (Deák Ferenc utca)
  • Kóstold meg újborainkat!
  • A Kalmárbor szeretettel várja vendégeit egy finom borra, fröccsre, vagy egy meleg teára
  • Libazsíros kenyérrel, kacsamájjal, libamájpástétommal kínálják a betérőket.
  1. Zoád Wine
  • Olyan bortételek kóstolójával várja vendégeit a fiatal pincészet, amely megmutatja Etyek remek adottságait, kiemelik értékeit és megjelenik bennük a bor és szőlő iránti szenvedélyük.
  1. The Vine Hrvstd for You
    • Kedvenc The Vine tételeitek:
      • Eloquent: száraz nem mindennapi Cserszegi fűszeres-Bianca házasítás
      • Zöldbor: a portugál vinho verde stílusában Zöldvelteliniből készült száraz, élénk savaival csábító borkülönlegesség
      • Etyek Shade of Gray: száraz, elzászi stílusú elegáns Pinot Gris
      • More Than Words: félszáraz Sauvignon Blanc gyöngyöző borkülönlegesség
    • Balian Grande Cuvée: vadonatúj zászlóshajó tételünk, egy száraz kései szüret Zenit-Zöldveltelini házasítás, amely féléves finomseprős majd féléves zempléni tölgyes érlelést kapott - a megismételhetetlen alkalmak bora
    • Kézműves házi szörpök
  1. ÚJHEGYI KEREKES PINCE
  • A ház bora és pálinkája és forralt bor
  • Mangalicazsíros és libamájas zsíroskenyér
  • Tépett liba pitában
  1. ÁRPÁS LACI SONKAMESTER
    • 2 évig érlelt, sóban pácolt, levegőn szárított sonkakülönlegességek
    • Kemencés és grillételek
  1. HALMI PINCE
    • Saját termesztésű, kistermelői termékek széles választéka
    • Gyümölcsös és gyógynövényes szörpök és kézműves ecetek
    • Kistermelői pálinkák
    • Folyóborok, fröccsök, borkoktélok

  2. SÁPI GYÜMÖLCSBOR
    • A pincészet termékeinek kóstolója és vására
  1. TÁTRAI PINCE
    • A pincészet termékeinek kóstolója és vására
  1. REZEDA TERASZ
  • Dudok János konyhafőnök libadalmi ajánlata:
    • Libazúzás lebbencsleves tejföllel
    • Márton-napi libaleves lúdgégetésztával és zöldségekkel
    • Kókusztejes sütőtökkrémleves curryvel
    • Snidlinges libakocsonya savanyított tojással
    • Sous-vide libacomb aszalt szilvás lilakáposztával és tócsnival
    • Sólet füstölt libamellel és tojással
    • Erdei gombás libavadas szalvétagombóccal 
    • Ludaskása
    • Gesztenyés libamellragu kakukkfüves vajas galuskával
    • Lúdlábtorta
  • Saját készítésű szörpökkel, forró rozé kardamommal, etyeki borokkal, sörökkel, etyeki kávéval várnak mindenkit szeretettel a RezeDa Bisztróban!
  1. OROSZ GYULA CSALÁDI PINCÉSZETE
  • Érkeznek az új tételek!
  • Palackos tételek vására és nyereményjáték, ahol a díj Orosz Gyula pezsgő! Részletek a pincészetnél.
  1. STELÁZSI – KULTÚRSPRICC
  • A hagyományőrző helyszín ínycsiklandó gasztronómiai kínálattal várja vendégeit:
  • Sütőtökkrémleves
  • Libasült, lilakáposztás rétessel
  • Libahúsos káposzta
  • Tökös-mákos házi rétes
  1. DVORÁK VENDÉGUDVAR
  • Házias ízekkel és élménnyel várja a betérőket a Dvorák Vendégudvar:
  • Libaraguleves és ludaskása
  • Töltött libanyak és sült kacsacomb
  1. DEBRECZENI CSALÁDI PINCÉSZET
  • 10 órától az alábbi finomságokkal várják vendégeiket a fedett, fűtött teraszon, a rózsákkal és leanderekkel ölelt télikertben:
  • Libaaprólék-leves macesz gombóccal
  • Tepsiben sült kacsacomb párolt lila káposztával
  • Töltött libanyak „Libaropi" - tepsiben sült libaszárnytő
  • Csirke gyros tál
  • Pecsenyezsíros kenyér
  • Rétes
  • A pincészet etyeki és szekszárdi borainak kóstolója és vására
  • Forralt bor
  • Új boraink kóstolója
  • Citromos "Menza" tea
  1. ETYEKI SAJTÚTÁLLOMÁS:
  • Sétálós sajttálak, sajtsaslik
  • Az Etyektej termékeinek vására
  • Raclette-bagett
  • Libazsíros kenyér lilahagymával
  • Grillezett etyeki gomolya sajt
  • Házi rétes és sós perec
  • Színezősarok
  1. RÓKUSFALVY BIRTOK
  • 00 óra: Nyílik a Birtok Pinceajtaja
  • 00 óra: Indul a nevezés a Libafuttatásra
  • 30 óra: Kató néni kürtőskalácsos kitelepülése a Rókusfalvy Birtokon
  • 30 óra: Ínyencségeket tálal a Rókusfalvy Fogadó
  • 30 óra: Etyeki Sörmanufaktúra téli erős barna sörökkel, sörpárlatokkal és a teljes dobozos és palackos szortimenttel várja a látogatókat.
  • 00 óra: Libafutam – Rajthoz állnak Lúdas Matyi szellemi örökösei
  • 30 óra: Libafutam eredményhirdetés
  • 00 óra: Pincetúra pohárral a kézben

 

  1. Optimus Winery
  • Újborkóstoló
  • Premier előtti pezsgőkóstoló – Hagyományos eljárással készült nyerspezsgő 2019’
  • Szőlőmust és forralt bor
  • Libamájpástétom-falatok brióssal és lilahagymalekvárral
  • Tábortűz
  1. HEGEDŰS SAJTMŰHELY
  • 15:00 óra: Tárlatvezetés sajtkóstolóval - Jelentkezés és bővebb információ: hegedussajtmuhely.hu
  • 2 személyes SajtVarázs tál (11:00 órától)
  • Sült szijjács
  • Héjában sült burgonya
  • Kukorica csipsz
  • Sült gesztenye
  • Bagett
  • Márton-napi ajándék - minden vásárláshoz túrós liba sütit kínálunk!

WINEMINUTE. BORÁSZATOKRÓL RÖVIDEN - FISCHER BIRTOK

WINEMINUTE. BORÁSZATOKRÓL RÖVIDEN - VILLA GYETVAI

ÜNNEPI VÁLOGATÁSOK ✨ személyesen a borászoktó

Borpiknik a Nivegy-völgyben
Borpiknik a Nivegy-völgyben Október első hétvégéjén kerül megrendezésre a Nivegy-völgyi Borpiknik, amelynek ezúttal isa Dobosi Birtokközpont ad otthont. A résztvevő tíz pincészet a környékbeli falvakból érkezik,a házigazda Szentantalfa mellett Tagyonról, Szentjakabfáról, Óbudavárról, Balatoncsicsórólés Zánkáról hozzák el a borászok a pincéjükre legjellemzőbb borokat.A Balaton környékére nem csak nyáron érdemes ellátogatni. Egész évben gyönyörködhetünka folyton változó természetben, és a többi évszakban talán még jobban esik felfedezni atérség egyre ismertebb borait. Az október 7-i Nivegy-völgyi Borpiknik egy emberléptékű,mégis izgalmas boros rendezvény, ahol a borkóstolás élményét az elbűvölő táj továbbfokozza.Hogy egy kis területen is születhetnek nagy borok, azt tavaly már bebizonyították a Nivegy-völgyi borászok. Akkor egy mesterkurzus keretében híres külföldi borvidékek boraivalversengtek, és nem csak megállták a helyüket, de esetenként még jobbnak is viszonyultak avakkóstolás során. Idén is lesz lehetőség szakmai összehasonlításra, ezúttal a BalatoniBorpiramis és a neves osztrák borvidék, Wachau Kódexének párhuzamait és eltéréseitboncolgathatjuk Szik Mátyás örökös sommelier bajnok vezetésével.Aki viszont csak élvezni szeretné a Nivegy-völgyi borokat egy kötetlen kóstolón, azokat egylaza borpikniken várja tíz helyi és egy osztrák borászat, amikhez a harapnivalót két food truckbiztosítja. A helyeket érdemes bebiztosítani előzetes jegyvásárlással, de a piknik jellegébőladódóan korlátozottan a helyszínen is lehet majd jegyet venni. A Nivegy-völgyi Borpiknik programja:- 11.00 – 13.30: Mesterkurzus Szik Mátyás örökös sommelier bajnokkalTéma: Balaton Borpiramis és a Wachau Kódex párhuzam(a mesterkurzusra külön belépőjegy váltása szükséges)- 14.00 – 18.00: Borpiknik 10 helyi és 1 osztrák borászattalAz 5000 Ft-os belépőjegy az összes kiállító borászat borainak kóstolásárafeljogosít, valamint egy 1000 Ft-os ételkupont is tartalmaz- 18.00 – 20.00: Borpiknik folytatása egy Nivegy-völgyi borlappal(nem belépőjegyes program) A résztvevő borászatok:- Dobosi Borbirtok- Dombi Pince- Holló Pince- Kisspince- Lídia Borház- Martinus Borház- Szabó és Fia Borpince- Tagyon Birtok- Tánczos Pince- Végh Testvérek- Domäne Wachau – AusztriaVendég éttermek (food truck)- Creative Kitchen Truck – Street food- Egy Csipet Nádas – nápolyi pizzák Hasznos információk a rendezvényről:Jegyvásárlás: https://dobosi.com/products/nivegy-volgyi-bor-piknikAz esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/986340339270389A rendezvény a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával jött létre. További információkkal kapcsolatban szívesen állok rendelkezésre:Szabó Hajnalkaszabo.hajnalka@kostolom.hu+36304745558
A Borfesztivál, ahol egyszerűen ott kell lenni
  Budapest Borfesztivál - a SPAR támogatásával szeptember 7-10. között a Budavári Palota teraszain Több, mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében búcsúzzunk. Nincs is erre jobb alkalom, mint a pazar díszletek között megrendezett Budapest Borfesztivál, mely idén számos újdonsággal, káprázatos kínálattal és hatalmas területtel várja a borkedvelő nagyközönséget. A borok szerelmesei idén elismert hazai borászatok változatos bor- és pezsgőkínálatából kóstolhatják meg a magyar borkultúra színe-javát, díszvendégként pedig Dél-Amerika mutatja be borainak és konyhájának jellegzetes íz- és aromajegyeit. Idén, először a Borfesztivál történetében megnyitja kapuit a Borkult – SPAR VIP sátor és a Mitiszol? Party VIP sátor a nagyközönség előtt, mely különleges élményeket és privilégiumokat nyújt a VIP karszalaggal rendelkező vendégeknek. Szintén az újdonságok körét bővíti a Sunday Brunch, mely az utánozhatatlan hangulatban és környezetben elköltött fine dining falatozás élményét kívánja megalkotni, mindezt kellemes élő zenei háttérrel. Latin-Amerika a színek és ízek hazája A Budapest Borfesztivál vendége Dél-Amerika lesz: négy ország területéről mintegy 12 borászat tételeit kóstolhatja a borkedvelők serege a díszvendég standjainál. Érdemes lesz kipróbálni egy latin temperamentummal fűszerezett Cabernet sauvignont, Merlot-t vagy Pinot noirt! Aki fejest ugrana a távoli kontinens kultúrájába, annak csobbanjon a poharába egy Malbec az Andok oldalából vagy egy Tannat az Atlanti óceán partjáról. A fehérborok kedvelőinek pedig roppanóan friss gyümölcsös Sauvignon blanc-ok, Chardonnay-k és Pinot grigio-k mellett alkalom nyílik egy-két ritkább, ám annál különlegesebb fajta megismerésére. Megkóstolhatjuk a tengerszint felett 3000 méter magasan termesztett szőlőből készült argentin borokat, megízlelhetjük a tradicionális chilei borkülönlegességeket, de a feltörekvő Brazíliából és Uruguayból is érkeznek izgalmas tételek. Interaktív szakmai programok, az ajándék garantált – VinAgora & Kóstolom Interaktív Bortér A Borfesztivál idén is felállítja az évek óta népszerű interaktív sátrát, ahol játékos környezetben próbálhatják ki a látogatók, mennyire értenek a borokhoz, a borkultúrához. Aki végigmegy a VinAgora és a Kóstolom Borbár közösen megalkotott kvízkérdésein, kiderítheti, hogy vajon „kezdő borkostoló”, „haladó borfogyasztó” vagy „vérbeli borrajongó” szinten mozog a borok világában. A tudásukat tesztelni vágyók borászati eszközök felismerésével, bortotóval, illatminták azonosításával, fajtabor meghatározásával mérhetik fel bortudományuk szintjét, sőt még kipróbálhatják borbíráló képességüket is a VinAgora egy díjnyertes borának pontozásával. A résztvevők kedves ajándékkal, emlékkel gazdagodnak a játék végén. A borászat szakmája és a borkóstolás technikája iránt érdeklődők az interaktív sátor szomszédságában izgalmas mesterkurzusokon vehetnek részt a Kóstolom Winebar Buda szervezésében. A pop-up borkóstolókat a Kóstolom meghívott borászatai tartják minden nap 16:00–19:00 óra között, akikkel személyesen tudnak találkozni és beszélgetni a borkedvelők. 19:00 órától minden nap zenei programmal, DJ-vel várja a Kóstolom stand a borkedvelő vendégsereget a Csikós udvarban. Borászatok: Bakos Borászat | Bubbly shop I Cseri Pincészet I Domäne Wachau | Fischer Birtok - Szent György-hegy és Burgenland| Holdvölgy Birtok | Kékajtó Borászat és Szőlőbirtok | Kóstolom WineBar Buda | Kreinbacher Birtok I Pajzos Tokaj Borászat | Skrabski Pince | Steigler Pincészet | ST. DONAT Ökológiai Birtok és Borászat| Szijjártó Előd Borászat I TR művek I Villa Tolnay   Részletes progamok: https://www.kostolom.hu/Esemeny/13899/vinagora-kostolom-interaktiv-borter-i-kostolom-winebar-buda Izgalmas borok, érdekes beszélgetések a SPAR-ral! A SPAR Magyarország exkluzív italválasztékát megéri felfedezni a Budapesti Borfesztiválon! A különleges, válogatott magyar borok mellett, kihagyhatatlan akciókkal is vár a SPAR Borplacc, ráadásul minden harmadik elfogyasztott ital után, a negyedik ajándék! A SPAR Magyarország 2007-ben lett a Budapest Borfesztivál fő támogatója, azóta is elkötelezetten segíti a magyar agrárium legkiemelkedőbb produktumait, a magyar borokat és borászatokat. Pénteken és szombaton 17:30-kor a SPAR Borplaccon, a Főőrségi Palota mellett izgalmas pódiumbeszélgetések keretében a látogatók beleshetnek a hazai borászatok titkaiba, és alkalmuk lesz jobban megismerkedni a pezsgőkkel. Pénteken a „magyar tenger” borvidékeinek jellemző fajtáiról, nedűiről cserélnek eszmét a Feind Pincészet, a Laposa Birtok és a Figula Pincészet szakemberei. Szombaton pedig a Sauska Borászat, a Kreinbacher Birtok, a Törley Pezsgőpincészet és a Fehérvári Borbirtok munkatársai elemzik az egyre népszerűbb pezsgőfogyasztás trendjét. Ínyencekre hangolva A Gourmet Udvar különlegességei mellett bőven lesz felfedezni való a gasztronómiai kínálat étlapján. A hazai ízek rajongói megkóstolhatják a Dr. Ignácz Kolbász Manufaktúra hidegtáljait és házi tepertőjét vagy falatozhatnak a Máltai Manufaktúra hazai, prémium alapanyagokból készült, különleges grillzöldséges csigájából vagy fahéjas-szilvás rózsatornyából. Az extrém élvezetek kedvelői osztrigát kóstolhatnak citrommal az Osztrigasommelier standjánál, melynek elmaradhatatlan kiegészítőjeként egy pohár champagne teszi majd teljessé az ízélményt. Az XXL Catering a hagyományos húsételek mellett idén frissen elkészített lazaccal és hozzá ropogós salátaválogatással is készül.  A lágyan olvadó francia sajtkülönlegességgel, rá különböző feltétek széles választékával vár mindenkit a Raclette by Lili, a SZEGA pedig elhozza a világ sajtjait, és kiváló sonkáit, legyen az spanyol vagy olasz, mely kitűnő párosítása lesz egy-egy pohár bornak. Az igazi street food ételek sorát a balatonfenyvesi ANGUS tenyészetből származó, marhahúsból készült prémium burgereket kínáló Zing Burger kezdi meg, melyet a hamisítatlan olasz konyha képviselője, a Pizza Me követ klasszikus és különlegesen elkészített pizzáival. A NEMO Fish and Chips kínálatából is érdemes lesz válogatni, aki pedig biztosra szeretne menni, az a már jól ismert sétáló menüket is megtalálja. A Bolka Desszert Butik helyben sütött császármorzsája, különböző csokoládékülönlegességei és bon-bonjai elérhetőek lesznek idén is, a hedonisták kedvéért egy kis szarvasgombával fűszerezve. Dél-Amerika ízeinek sokszínűsége Latin-Amerika konyhájáról az ínycsiklandó tengeri herkentyűktől kezdve a változatosan elkészített krumplival körített, egzotikusan fűszerezett húsokig bármi eszünkbe juthat. De vajon minek köszönhető ez az ízkavalkád? A válasz a kontinens sokszínű népességében rejlik. A kisebb-nagyobb számban előforduló afrikai, spanyol, olasz és keleti népek alakították ugyanis a területre jellemző kultúrát, így a gasztronómiát is. Az idei Borfesztiválon a NEMO étterem kínálatában négyféle tradicionális étel is felsorakozik, közöttük a choritos (kék kagyló), melyet kétféleképpen is el fognak készíteni a hozzáértők. Egy másik nagy klasszikus a friss, nyers halhúsból készült, chili paprikával fűszerezett, citruslevelekben tálalt cevice, mely az étterem étlapján „lazac, friss lime-os zöldséges ragu” formájában szerepel. A hagyományos, kontinentális ízeket kedvelők kipróbálhatják a Pescado frito-t, avagy a rántott tengeri halat, sült krumplival tálalva. A Smokey Monkies BBQ kínálatával már korábban találkozhattak a gyakorlott Borfesztivál látogatók, ugyanis nem ez az első szereplésük e rangos rendezvényen. Vétek lenne kihagyni az általuk készített chilei fehérkolbászos, chimichurris vagy az argentin marhahúsos szendvicset. Ritka kincsek, izgalmas felfedezések Az Oroszlános udvar központi helyén található VinAgora Felfedezettek standnál ritka kincsekre bukkanhatunk, ahol a „kincs” státuszt a VinAgora Nemzetközi Borverseny szigorú szakmaisága szavatolja: csütörtökön és pénteken a Dominium Pincészet, valamint a Pannon Tokaj Pincészet nyitja a rendezvényt, szombaton és vasárnap Káli Balázs hozza el nekünk a Balaton-felvidék élettel teli, ásványos borait. Szintén a hétvége főszereplője lesz a Szalóczi Pincészet, akik Tokaj-Hegyaljáról, Tállyáról érkeznek a szintén VinAgora ezüstérmes Furmint-Hárslevelű házasításukkal. A Borfesztivál All-Stars program keretében azok a hazai tételek kerülnek bemutatásra, amelyek az idei évben valamely magasan jegyzett nemzetközi megmérettetésen kimagaslóan szerepeltek, és kóstolhatók a Palota udvarain. Szeptemberi esemény lévén kézenfekvő, hogy a borászatok a szüretet követően elkészült új boraikat egy Borfesztivál színvonalú rendezvényen Premierként mutassák be a nagyközönségnek. Sokadik éve teszik még izgalmasabbá az eseményt azzal, hogy a látogatóknak először nyílik lehetőségük megkóstolni az itt debütáló tételeket. Ajándék kóstoló a VinAgora-nyertes borokból A Budapest Borfesztivál idén is megajándékozza vendégeit egy, a VinAgora Nemzetközi Borversenyen díjat nyert bor kóstolásával.  A VinAgora standjában kiszolgáló szakemberek készséggel látnak el információval minden VinAgora Borverseny iránt érdeklődőt a megmérettetés folyamatáról, magáról a borbírálatról és a kóstolt borokról.   Michelin-csillagos élmények A Budavári Palota egyik legszebb részén, a Habsburg-kapuval határos Halászó gyerekek teraszán kap ismét helyet az öt kivételes éttermet felvonultató Chef Market Gourmet Udvar. A Yama Budapest Étterem és a FELIX Kitchen & Bar a tavalyi sikeres bemutatkozás után most ismét elfogadta meghívásunkat, míg a Michelin-csillagos 42 Restaurant, a Pavillon de Paris és a Bombay idén először érkezik a Borfesztiválra. Az éttermeknél egy-egy fogást bor-étel párosításban is meg lehet majd kóstolni, mert hiszünk benne, hogy egy jó bor a megfelelő ízekkel társítva egyedülálló borélményt nyújthat. A pazar ételekhez a kiváló borválasztékot a Mitiszol? Wine & Champagne Bar szolgáltatja, mely organikus és natúr tételeivel, valamint habzóitalokkal lesz jelen. Sunday Brunch A brunch nem csak az étkezésről szól, hanem egyfajta társadalmi esemény, amelyet a családtagok és barátok közösen élveznek, lehetőséget adva a kellemes beszélgetésekre. A Budapest Borfesztivál ezt az életérzést emeli egy magasabb szintre az idén debütáló Sunday Brunch programjával, mely a Borfesztivál és Chef Market szervezésében, 5 kiváló étterem közreműködésével jött létre. A brancsolni vágyók szombaton 11 és 14 óra között a Halászó gyerekek teraszon, extra kényelemben, fedett VIP területen élvezhetik a csodás dunai panorámát élő zenei háttérrel, miközben a legkiválóbb fine dining kóstoló falatok kerülnek felszolgálásra óránként. Az igazi luxus élményért a jegyár többek között tartalmaz egy pohár champagne-t, korlátlan vízfogyasztást és egész napos belépést a Mitiszol? Party VIP, valamint a Borkult – SPAR VIP sátorba is. Fenntarthatóság és kényelem karöltve A Borfesztivál idén változtat egy régi szokásán: a pénztárakhoz érkezve a látogatók a poharuk mellé nem kapják meg automatikusan a már jól ismert, elegáns, nyakba akasztható pohártartó szütyőt, de ez nem jelenti azt, hogy mostantól kényelmetlenebbé válik a borozgatás. A szütyők természetesen idén is rendelkezésre állnak bárki számára, de a fenntarthatóság jegyében csak azokhoz kerül, akik tényleg szeretnének maguknak. A kézzel varrott pohártartókat az Oroszlános udvarban lévő Máltai Manufaktúra Pont standjánál lehet egyszerűen elkérni. A standnál pedig megcsodálhatók és megvásárolhatók a Máltai Manufaktúra további gyönyörű, szintén kézzel készült termékei. Rögtön a stand mellett található a Magyar Máltai Szeretetszolgálat food truckja, a piros-fehér színű logót viselő büfékocsi, ami nem csupán kivételes ízeket vonultat fel, de társadalmi küldetése okán évről évre népszerű állomás a fesztiválozók körében. A hagyományokhoz híven a leghátrányosabb településekről származó minőségi termékek széles palettáját sorakoztatják fel, legyen szó csatnikról, lekvárokról, szörpökről vagy újrahasznosított használati tárgyakról, amelyek a Felzárkózó Települések Programhoz (FETE) köthető helyi műhelyekben készültek. Látszólag vakáció A Budapest Borfesztivál idén 26. alkalommal rendezi meg idén ősszel a Jótékonysági Borárverést, mely során a Magyar Máltai Szeretetszolgálat különböző projektjeinek megvalósulásához járul hozzá. A magyar borászok idén egy három éve mellőzött célkitűzéshez ajánlották fel legkülönlegesebb tételeiket, ugyanis az idei árverésen a Máltai tábor számára kerül felajánlásra az összegyűjtött bevétel. Az elsősorban mozgássérült fiataloknak rendezett tábort hosszú kényszerszünet után 2024-ben újra megszervezi a Máltai Szeretetszolgálat. Miként korábban, a szervezés most is az adománygyűjtéssel kezdődik: a 26. Jótékonysági Borárverésen tett felajánlások összege a hetedik Máltai Ifjúsági Mozgássérült Tábor megvalósításához járul hozzá.   A Budapest Borfesztiválra a csütörtöki belépőjegyek 7.300, a pénteki és szombati jegyek 7.900, a vasárnapiak 6.500 forintért kaphatók a helyszínen, illetve elővételben a rendezvény hivatalos weboldalán. A napi karszalag tartalmaz egy kristály kóstolópoharat, egy pohártartó szütyőt és egy kóstolót a 2023-as VinAgora Nemzetközi Borverseny boraiból. Nincs más hátra, mint tollat ragadni, és nagy, piros betűkkel beírni a naptárba: „Borfesztivál a barátokkal szeptember 7-10. között a Budavári Palotában!”
Pezsgő & Brunch - Így telnek a vasárnapok Etyeken
Ezúttal egy vasárnapi programmal jelentkezik az etyeki Rókusfalvy Birtok: a Pezsgő & Brunch izgalmas ízekkel, aranyló buborékokkal és „chill-hangulattal”, valamint élő és elektronikus zenével várja vendégeit augusztus 13-án!   A brunch kifejezés mára beépült a nemzetközi szótárba és a magyarban is egyre sűrűbben használjuk, de vajon ismerjük az eredetét? Alapvetően egy kreatív szóösszetételről beszélünk, amely az angol ’breakfast’ (reggeli) és ’lunch’ (ebéd) szavakból épül fel, illetve amely a reggeli ideje utáni, de még ebéd előtti étkezéseket jelöli, gyakorlatilag egy kiadós ebédnek is beillő reggelit jelent. Van azonban egy többletjelentése is, ugyanis jellemzően vasárnapi „műfajról” van szó, amikor nem kell korán kelni, van idő kényelmesen, ínyenc módjára hosszabb időt eltölteni a reggelivel és kipihenni az egész hét és az előző este fáradalmait. Az augusztus 13-i Pezsgő & Brunch éppen ezt az utánozhatatlan hangulatot teremti meg a Rókusfalvy Birtokon a ház pezsgőihez komponált bőséges és fantasztikus ételkínálattal, valamint 10 órától élő, 14 órától kora estig pedig elektronikus zenével. Minden szempontból lehet majd itt töltődni, hiszen olyan finomságokkal készülnek, mint a füstölt lazacos-avocadós bagel, sonkás-sajtos croissant, kecskesajtos-bazsalikomos szendvics és lángos, grillezett supreme csirkemell, mangalica tartja vagy az Etyeki Hófehér, sült hagymás röszti burgonya, polenta vagy az édesszájúaknak császármorzsa házi baracklekvárral, belga gofri juharsziruppal és friss gyümölcsökkel, valamint tápiókapuding meggyraguval. Érdemes követni a részleteket a Pezsgő & Brunch facebook eseményében, javasolt időben lefoglalni a helyünket, nehogy lemaradjunk egy valóban maradandónak ígérkező élményről, válasszuk ki időben a nekünk legjobban tetsző lehetőséget!
Pezsgőkonferencia és Pezsgőünnep zárja a nyarat augusztus 31-én Etyeken!
A PEZSGŐKONFERENCIÁT immár ötödik éve rendezik meg Etyeken és elmondható, hogy az esemény rendelkezik néhány olyan alapvetéssel, amelyek a kezdetektől fogva változatlanok: az esemény mindig aktuális témákat boncolgat az előadásai és kerekasztal-beszélgetései révén, a legkiválóbb hazai és nemzetközi szakemberek mondják el gondolataikat, számos kóstoló színesíti a programot, és egy igazán igényes „gasztro-kulturális” élmény, a Pezsgőünnep zárja a szakmai fórumot. Az augusztus végi konferencia is megtartja ezeket az értékeket: az izgalmas témákat több kóstolóval egybekötött birtokbemutató és masterclass is színesíti majd, amely mellett gasztronómiában és buborékos italokban is világszínvonalat ígérnek a szervezők.     Borászok és borkedvelők, profik és a buborékos italok rajongói is megtalálják a számításukat a Pezsgőkonferencián és Pezsgőünnepen, ez egyértelműen kiderült az elmúlt évek tapasztalataiból. A programterv szerint lesznek egyetemi szintű előadások is, de nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők a nagyon várt vezetett kóstolókkal színesített birtokbemutatókra és masterclassokra, illetve arra, hogy a programon keresztül megmutassák azt, hogy bor és pezsgő elsősorban nem alkohol, hanem kulturális érték.     Az előadások listáját böngészve rögtön látszik, hogy impozáns birtokokkal „találkozhatnak” a résztvevők, hiszen megismerhetik és „megkóstolhatják” a Champagne Henri Giraud házat Stephane Barlein kereskedelmi igazgató jóvoltából, Pepe Raventós pedig online előadás keretein belül mutatja be a Raventós-i Blanc-t. Figyelemmel kísérhetjük a szomszédban lakó konkurencia munkáját,hiszen Peter Szigeti egy masterclass keretein belül beszél az osztrák Sekt PDO-ról.    A fenntarthatóság manapság megkerülhetetlen téma, nem véletlen tehát, hogy a szervezők ezen az eseményen is figyelmet szentelnek a témának, és Kató András jóvoltából három fantasztikus tétel kóstolóján keresztül tesznek majd rendet az organikus, biodinamikus és natúr pezsgők témájában. A borok világában is egyre erősödő trend csökkentett alkoholos és alkoholmentes termékek témaköre, amelyet érdemes komolyan venni, elemezve és felkészülve a jövő fogyasztói igényeire; ebben Evans Victoria magyar sommelier bajnok lesz majd a segítségünkre. Etyeket egyre több helyen kezdik a magyar pezsgő fővárosaként emlegetni, ezért – és készülőben lévő Etyeki Eredetvédett Pezsgő miatt – kihagyhatatlan ez a téma, Szövényi Áron beszél majd az „Etyeki Pezsgőről – etyeki szemmel”. Mind a budapesti Borkonferencia, mind az etyeki Pezsgőkonferencia a kezdetektől kiemelt figyelmet szentelt a bor marketingjének, amely ezúttal is fókuszba kerül, Bárczi-Elek Ágnes (Müller, beszerzési igazgató), Boldizsár Máté (Salt Étterem, társtulajdonos), Egly Márk (Egly Szőlőbirtok), Koch Pálma (Koch Borászat, szőlész-borász mérnök) és Müller Kornél (Törley, ügyvezető igazgató) elemzi a feltörekvő ágazati trendek marketing értékét.   A komoly szakmai program, a vezetett kóstolók és érdemi viták után a pezsgő kulturális és gasztronómiai értékét helyezik középpontba. Biztosan fantasztikus élményt kínál majd a Pezsgőünnep, hiszen egy valódi fieszta veszi ekkor kezdetét: szenzációs pezsgők és champagne-ok mellé kreál felejthetetlen fogásokat Pallag Dávid (Rutin Budaörs) és Csonka Dávid (Rókusfalvy Fogadó), amelyet követően a Vince standján a fenntarthatóság jegyében készült nemzetközi pezsgőválogatást kóstolhatunk meg, az Etyeki Pezsgőbárban pedig az etyeki tételeket kóstolhatjuk végig, mindezt Iván Szandrának (zongora) és Jász Andrásnak (szaxofon) köszönhetően élő zene kíséretében.   A részletes program megtalálható az esemény weblapján, amelyet érdemes végig böngészni, hiszen valóban kihagyhatatlannak tűnik az ötödik etyeki Pezsgőkonferencia augusztus 31-én.
Bor és Jazz Etyeken
Bor és Jazz Etyeken Nyáresti „gasztro-koncert” varázslatos környezetben!   Július 21-én, pénteken Éliás Gyula Jr-ral hangolnak a hétvégére Etyeken – az ehhez társított varázslatos környezet, a friss és zamatos borok és csúcsgasztronómia minden bizonnyal utánozhatatlan élménnyel szolgál majd!   Július 21-én, pénteken a minden alkalommal különleges gasztronómiai élmények mellet a jazzé lesz a főszerep Etyeken, a Rókusfalvy Birtokon. Könnyű beleképzelni magunkat egy varázslatos, szőlős környezetbe, ahol fantasztikus zene, ízletes pezsgőkhöz és borokhoz társított ízek teremtik meg az utánozhatatlan nyáresti hangulatot. Pontosan ez várható most pénteken, hiszen a Sauvignon Blanc Színpadon Éliás Gyula Jr. Jazzkvartettje varázsolja majd el az érdeklődőket este nyolc órától.   Érdemes igyekezniük az érdeklődőknek, ha nem akarnak lemaradni egy szinte minden érzéket kényeztető, felejthetetlen kalandról. A vendégek különböző lehetőségek közül választhatnak, akár open bar-jellegű vendéglátást vagy pezsgős vendégfogadást is igényelhetnek. A szervezők különböző helyszínekkel is készülnek, le lehet csapni a legjobb koncerthallgatási területekre, hiszen akár kiemelt ülőhelyet is igényelhetünk a szőlőskert teraszán, ahonnan nem csak a programra nyílik csodás kilátás.     A zene és a borvidék stílusát kiválóan tükröző, borok és pezsgők mellé a Rókusfalvy Fogadó álmodott meg ízletes falatkákat és természetesen „befűtik” a nyáresték elengedhetetlen kellékét, a grillt is, hogy minden közelben lévő érdeklődőt is a helyszínre csalogassanak, akik esetleg nem értesültek időben a programról. További részletek és helyfoglalásért érdemes meglátogatni a https://rokusfalvyetyekwebshop.myshoprenter.hu/borjazz oldalt.
Borok és pezsgők Etyekről, kaliforniai szemlélettel készítve
Szijjártó Előd kóstoló a Kóstolom borbárban   Hagyománytisztelet és innovatív gondolkodás egyaránt jellemzi Szijjártó Elődöt, aki az Etyeki borvidéken idén készül az ötödik szüretére. A fiatal borász 2018-ban Kaliforniában, a Napa-völgy egyik meghatározó borászatában tanult és dolgozott, és az ott látottakat hasznosítva vágott bele a bor- és pezsgőkészítésbe. A Kóstolom borbárban május 17-én nem csak ezekből kaptunk kóstolót, de az élményeiből is. A pezsgő azonnal szerelem volt Előd számára, Etyeken pedig a kiváló minőségű pezsgőhöz adott a fajtaválaszték és a terroir, így neki a technológiát és a szakértelmét kellett hozzáadnia. Friss pezsgője chardonnay, pinot noir és pinot blanc fajtákból készült és 20 hónapot érlelte. A borász egyébként is hisz ezekben a fajtákban, az Etyeki borvidék pedig erős ezen a vonalon. „Etyek pezsgőre hivatott.” – mondja Előd, és ahhoz, hogy a lehetőségekből a maximumot hozhassa ki, a teljes munkafolyamatot kézben tartja, a pezsgőkészítés is nála történik. A buborékos kezdés után sauvignon blanc-ok, chardonnay-k és pinot noir-ok kerültek a poharakba, így rálátást kaphattunk az elsőgenerációs borász világfajtákkal kapcsolatos elképzeléseire. Újvilági stílusú, 2022-es sauvignon blanc-ja még nagyon friss, mi kóstolhattuk először az új évjáratot, de már most is érezhető rajta, hogy nagy sláger lesz nyáron. Az igazi meglepetést azonban a 2021-es sauvignon blanc okozta, ami 4 hordó válogatása és egyötöd részben acéltartályban héjon erjesztett bogyók és must egyvelegéből készült. Nagyon telt, őszibarackos, trópusi gyümölcsös ízvilágú bor, azonnal sokunk kedvencévé vált. A következő tétel, egy 2021-es chardonnay érett fehérhúsú gyümölcsösségét jól kiegészítették a hordó pörkölési aromái, és miközben ezt ízlelgettük, a borász sokat mesélt kaliforniai élményeiről. A frissen végzett borász által az interneten véletlenül kiválasztott pincészet egy csúcskategóriás, magas színvonalon borászkodó komplexum volt, ami Elődöt megtanította a precíz, tiszta, magas minőségű borkészítésre. A magas követelmények mellé párosuló borkészítési filozófia birtokában hazaérkezve elhatározta, hogy bort készíteni csak így érdemes, és ehhez azóta is igyekszik tartani magát. Pinot noirokkal folytattuk a sort, az etyekiek mellett azonban kaliforniai vöröset is kóstoltunk. Ízgazdagság, elegancia, komplexitás jellemezte a borokat, és a kóstolás során érdekes volt megtapasztalni, hogy egy nagy kaliforniai borászat és egy kis etyeki pince borainál egyaránt mennyire fontos az alapanyag tisztelete. Szijjártó Előd borai jellemző az újvilági precizitás és a tisztaság, amivel a különleges adottságú Etyeki borvidéken termő szőlőkből kiváló minőségű bort készít. A borkészítésre értékteremtésként tekint, nem termékkészítésként, így inkább alkotásként fogja fel azt a folyamatot, amíg a szőlőből bor lesz. Az ötödik szüretére készülő borászt arról is faggattuk, hogy hogyan képzeli el magát öt év múlva. Azt mondta, hogy az irányon nem változtat, de törekszik a még magasabb minőségre, és egy nagy pezsgős pincét szeretne – meg olyan barátokat, akik szeretik és élvezik a bort. A pezsgőknél izgalmasnak tartja a magnum palackban érlelést, így reményei szerint öt év múlva már egy komolyabb magnum sorral rendelkezik majd. Mi már nagyon várjuk, és bízunk benne, hogy még sok érdekességet kóstolunk a fiatal, elhivatott borásztól!    Következő eseményeink:          
Májusban visszatér Etyekre a SZŐLŐSKERTI PARTY!
Májusban visszatér Etyekre a SZŐLŐSKERTI PARTY! MÁJUS 20. „Ritmusra jár kéz és láb, teletöltik a pohárt!” Aki az etyeki pincéket ismeri, az hallott már a Szőlőskerti Partyról, sőt valószínűleg élvezte is már annak utánozhatatlan hangulatát. Májusban jön a következő buli! Hol máshol lenne igazán kerek egy majális, mint Etyeken? Nem kell tovább várnod: május 20-án óriási szőlőskerti partit csapunk! Hétágra süt a nap, beköszöntött a fröccsidő, nyílnak a pincék, sok-sok finom borral várva téged. Rajtad áll: kistermelői és gourmet ínyenc falatokkal párosíthatod a kóstolt tételeket. A fő show-t ezúttal a zene viszi: a giccspartytól a deep house-on át több műfaj és fellépő csap zenebonát, köztük számos DJ is keveri a talpalávalót a szőlőben. Vedd fel velünk a ritmust, élvezd a tavaszt teljes pompájában az etyeki Gasztrosétányon! Aubergine Pince   Padlizsánkrém, zakuszkakrém Hummusz naan kenyérrel Aubergine-kóstolótál: Serrano sonka, nápolyi szalámi, kecskesajt, naan kenyér, zöldségek Grillcsirkemell Kézműves hamburger BBQ – Pulled pork szendvics Magyaros lecsó 12:00 órától Aubergine Garden Party DJ PEPÉ-vel The Vine HRVSTD for You   Kedvenc The Vine tételeid: Eloquent: száraz, nem mindennapi Cserszegi fűszeres – Bianca házasítás Zöldbor: a portugál vinho verde stílusában zöld velteliniből készült száraz, élénk savaival csábító borkülönlegesség Etyek Shade of Gray: száraz, elzászi stílusú elegáns pinot gris More Than Words: félszáraz sauvignon blanc, gyöngyöző borkülönlegesség   Balian Grande Cuvée: vadonatúj zászlóshajótételünk, amely száraz kései szüretből született. A Zenit – Zöld veltelini házasítás a megismételhetetlen alkalmak bora, hiszen féléves finomseprős, majd féléves zempléni tölgyes érlelést is kapott.   Kézműves házi szörpök   ZOÁD Wine   Kedves Vendégeinket borainkkal, már klasszikus rózsafröccsünkkel, többféle szörppel is várjuk. A nemrég megnyitott középső panoráma teraszunkról pedig a pazar kilátásban gyönyörködhetnek a hozzánk érkezők. Mindeközben a legkisebbek kis játszóterünket élvezhetik, reméljük, nagy örömükre!   Újhegyi Kerekes Pince   A ház bora és pálinkája Saját készítésű mangalicakolbász, -szalámi és -sonka Kemencés töki pompos a présház mögött   Árpás Laci – Sonkamester   2 évig érlelt, sóban pácolt, levegőn szárított sonkakülönlegességek Délvidéki ízek: kemencés és grillételek   Halmi Pince   Saját termesztésből, helyi kistermelői termékeinkkel várunk: folyóborok szörpjeinkkel ízesített fröccsök (levendula, ibolya, bodza) pálinkák szörpök kézműves ecetek   Sápi Gyümölcsbor   Kínálatunk: kürtőskalács, lángos, valamint a már jól ismert gyümölcsborok, borkása és pálinkása.   RezeDa Terasz   00 órától: Budai projekt zenekar  00 órától: Insanah-val dub techno és @Szepesvariszabolcs közreműködésében deep/melodic/organic/progressive zene szól   Kertiparti menü Dudok János konyhafőnök ajánlásával:   - Marhahúsos babgulyás  - Málnakrémleves ropogós karamellás morzsagolyókkal - Grillezett camembert sajt rusztikus tepsis zöldségekkel, áfonyakrémmel  - Újhagymás tejfölben érlelt sertésszűzérmék fűszeres morzsában, majonézes burgonyával - Mézes-mustáros csirkemell baconbe göngyölve, kerti salátával, édesburgonyával - Csirkecombpaprikás galuskával, uborkasalátával - Vaslapon sült sertéskaraj cheddar sajtos tallérburgonyával, lyoni hagymával - Kávéházi karamellszelet    Etyeki borászatok széles választékával, saját készítésű szörpökkel, etyeki kávéval, sörökkel várunk szeretettel a RezeDa Teraszon!   Tátrai Pince   Kóstoló és vásár a Pincészet termékeiből   Etyek Vintage – powered by Cukorborsó   Nápolyi pizzaparty sok-sok újdonsággal Big Green Egg és mindaz, ami kisül benne (burgerek, wrapek, finomságok, mindez gluténmentes verzióban is) Egyéb Cukorborsó-finomságok Velünk lesz ismét a Pátyi Levendulás Kert és a Déberling Családi Pincészet Déltől lazulás DJ Sági Andrással és a Partyselfie-vel 19:00 órától Giccsparty (’80-as, ’90-es évek zenéi)   Várunk téged is szeretettel, finom ételekkel, italokkal és jó hangulattal!   Orosz Gyula Családi Pincészete   Kóstoló és vásár a Pincészet termékeiből   Stelázsi – Kultúrspricc   Játszókert labdákkal, kis autókkal, csocsóval, gyurmával, és más kézműves eszközökkel. Gasztronómiai kínálat: Spárgakrémleves Grilltányér tarjával, csirkével és hagymás burgonyával Szarvashamburger Minifánkocskák Magyaros tál Sajtválogatás a jó borokhoz   Rókusfalvy Birtok   Szombat: 10:00 Kitárul a Birtok pinceajtaja 10:00 DJ a szőlőben: DJ Palo 11:00 Finomságokat kínál a Rókusfalvy Fogadó 11:00 A Rétescake kóstoló kitelepülése 13:00 Pincetúra pohárral a kézben 14:00 DJ a szőlőben: Andrew J & Jász Andris live act 17:00 DJ a szőlőben: Teomo 19:00 Budai House Clique presents: Høffmann b2b Colbora   Optimus Winery Kibővített terasz Kézműves borok és gyöngyöző borok Hagyományos eljárással készült pezsgő Különleges borkoktélok (levendulás rozékoktél, bodza blanc, vintonic) Pálinka Must Frissen őrölt Lavazza-kávék, növényi tejjel is Hegedűs Sajtműhely   Szombat: 12:00 órától kétszemélyes SajtVarázs-tál (sült szijjács, héjában sült burgonya, kukoricacsipsz, bagett, répahasábok) 15:00 órától sajtkóstolóval egybekötött tárlatvezetés Ordagombóc baracklekvárral Jelentkezés és bővebb információ: hegedussajtmuhely.hu
Élménytúrával debütált a Nivegy-völgy bor- és bringatérképe
Közel harminc kilométer tekerés, ragyogó napsütés, balatoni panoráma, ízletes borok – röviden így foglalhatjuk össze az első Nivegy-völgyi e-bike élménytúrát, ahol a résztvevők minden állomáson eredetvédett helyi borokat kóstolhattak. A programmal egyidőben mutatták be az E-bike élménytúra megállók térképét, amely segít abban, hogy a jövőben bárki könnyedén megszervezhessen egy hasonló túrát, felfedezze a helyi kulturális és természeti értékeket, és megismerje a Nivegy-völgyi borokat. A térkép nem csak a megállónak ajánlott borászatok elérhetőségeit tartalmazza, de a kikapcsolódáshoz szükséges fontos információkat is. Feltüntették rajta az étkezési- és szálláslehetőségeket, az e-bike kölcsönzőt, a bankkártya- és SZÉP kártya elfogadó helyeket, de még azt is, hogy hol látják szívesen a négylábú kedvenceket. A visszajelzések szerint igazán felhasználóbarát. Május első hétvégéjén jóhangulatú csapat indult útnak a Dobosi Birtokközponttól, hogy a Nivegy-völgy dombjai és szőlőtőkéi között kerekezve megismerje a környék szépségeit és borait. Budapesttől Vas megyéig az ország több pontjáról érkeztek vendégek, akiknek nagyon tetszett ez az újszerű élmény kombináció – a félórás bringázás és a félórás borászat látogatás kellemes sormintája. Nem csak a táj volt változatos, de a borbemutatók is, így a Nivegy-völgyi eredetvédelmi borok sokszínűségét is megismerték a résztvevők, akik kifejezetten élvezték, hogy ott kóstolhatták a bort, ahol termett, és annak a kezéből, aki termelte. A Végh testvérek Nivegy Olaszrizlinget kínáltak, míg a Szabó és Fia Pincészetnél egy ásványos juhfark került a poharakba. A Hegyestű mellett tekerve érkezett a csapat a Martinus Borházhoz, ahol országos borversenyen aranyérmet nyert olaszrizlinget kínáltak, majd az Agyaglik-dűlőn keresztül a szentantalfai Kisspincéhez érkezve Terápia olaszrizling várt a megfáradt kirándulókra. A végállomás, akárcsak a kiindulópont, a Dobosi Birtokközpont volt, ahol az indulás után bő öt órával egy dűlős olaszrizlinggel zárult a kirándulás. „Hagyományteremtő céllal indítottuk el ezt a túrát, amit szeretnénk a jövőben minden tavasszal és ősszel megismételni. A célunk azonban az, hogy mindenki önállóan is összeállíthassa a saját túraútvonalát,és az év bármely időszakában felfedezhesse a Nivegy- völgyet, ezért jelentettünk meg egy térképet, ahol minden információt feltüntettünk a környékbeli látnivalókról és pincékről. Akár ezt az útvonalat is végig bringázhatják és ugyanezeket a borokat is kóstolhatják, de számtalan lehetőség vár az idelátogatókra. Mindenkit arra biztatunk, hogy jöjjenek el hozzánk, ismerjék meg ezt a bájos völgyet a saját tempójukban.” – osztotta meg velünk Dobosi Győző, a program ötletgazdája.   A Nivegy-völgy falvai egész évben várják az idelátogatókat, és a tavaly ősszel megrendezett közös boros programot idén egy még sokrétűbb rendezvény követi. Október 7-én a Nivegy-völgyi borok mellett egy neves osztrák pincészet borait és történetét is megismerhetik majd azok a borkedvelők, akik eljönnek Szentantalfára. Az őszi piknikre a szervezők izgalmas boros programokkal és vendég éttermekkel is készülnek, így érdemes már most beírni ezt a napot a naptárba. Az őszi programok előtt viszont azt javasoljuk mindenkinek, hogy tavasszal és nyáron is pattanjon kerékpárra, e-bikera, és fedezze fel a környék látnivalóit és borait!   A rendezvény a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával jött létre.   Képek: Dobosi Birtok Központ Szöveg: Szabó Hajnalka (Borkaller)