Megnyitott a Káli Art Park

Kóstolom Csapat

6/24/2021 12:20:37 PM
Kedvencekhez adva
Kedvencekhez adás

Szobrászat – értékmegőrzés - mecenatúra a KAP-ban

2021.06.17-én az alkotók, a zsűri, a sajtó és a meghívottak részvételével megnyitott a Káli Art Park, amely minden nap 9 és 19 óra között díjtalanul látogatható. 

A Káli Art-Park története 2020-ban kezdődött, amikor a Káli Art Inn tulajdonosa elhatározta a szabadtéri szoborpark kialakítását a szálloda területén. A Park megnyitása egy 10 éves projekt első lépése. A tervek szerint minden elkövetkező évben kiírjuk a pályázatot. A zsűri által a legjobbnak választott alkotás kapja a Káli Art Díjat és az alkotás innentől, a KAP gyűjtemény része lesz és a helyszínen megtekinthető.

A alkotásokat bemutató park a Káli Art Inn virágoskertjében kapott helyet. Az itt kiállításra kerülő képzőművészeti alkotásokat szakmai zsűri bírálta el.

A KAP létrehozásával a köveskáli kulturális programlehetőségek köre tovább bővül. Azon látogató közönség számára kínálnak érdekes programot, akik a településre a gasztronómia miatt, vagy a pihenés céljából érkeznek és hosszabb időt töltenének el itt. A Park felkeresésekor a Káli-medencében élők és az ide látogatók egyaránt, különböző benyomásokat szerezhetnek a kiváló művészek alkotásai révén, érzésekről, pillanatokról. A Veszprém 2023 kapcsán Magyarországon belül Köveskálra érkező külföldiek is megismerhetnek egy kis szeletet a magyar kortárs képzőművészetből.

Az első évi pályázati kiírásra több mint kéttucat pályamunka érkezett, melyek közül a hattagú zsűri 13 művet választott ki a pályázó szobrászok alkotásai közül, amelyek egy éven át lesznek megtekinthetők a KAP-ban.

 

Káli Art Inn

A KAP-nak otthon adó Köveskál, a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park egyik legértékesebb gyöngyszeme, a Káli-medence területén található. Ez a táj télen nyugalommal, tavasszal tündöklő újjászületéssel, nyáron pezsgő élettel, ősszel pedig elbűvölő színpompával várja az érkezőket.

Ebben a páratlan környezetben kezdte el a működését több mint 20 éve a Káli Art Inn butikhotel a 17-18. században épült két központi épülettel és a hozzájuk tartozó melléképületekkel.  A főépület az elmúlt 100 évben többször cserélt gazdát, és egy rövid ideig még tiszti kaszinóként is működött.  A majdnem eredeti állapotban fennmaradt épületegyüttes ma 3 lakosztálynak ad helyet. A vendégház 2000-ben nyitotta meg kapuit 15 szobával, majd 2009 óta étteremmel is kiegészülve várja a vendégeket.

A panzió és a hozzá tartozó étterem számos nemzetközi és hazai elismerést kapott az évek folyamán. Ezek közül a legkiemelkedőbb a 2010-es Sunday Times, ami a 100 legjobb európai szálláshely közé választotta a Káli Art Inn-t, de nagyon büszkék arra is, hogy 2013 és 2020 között a TripAdvisor utazói által az ’ajánlott szálláshely’ címet minden évben ők nyerték el.”

A Káli Art Inn létrehozásakor a valódi értékteremtés, értékmegőrzés volt a fő szempont. Épp ezért a mai napig a kertben a növények organikusan tudnak utat törni maguknak, és ahogy az újépítésű szálláshelyek is igazodnak a meglévő épített örökséghez, úgy a parkrész is hasonló elképzelésekkel lett kialakítva.

A képzőművészet valódi értéket és stílusos életteret teremt mind a vendégek, mind saját maguk számára. A Káli Art Inn berendezésekor egyértelmű volt, hogy a szobák és a közösségi terek dekorációiként nem tömeggyártott képek kerülnek a falakra, hanem eredeti, értéket képviselő művek. Ebben a környezetben méltó helyükre kerülnek mind a kortárs, mind pedig a régebbi alkotások, akárcsak a mindennapi használat eszközeink, például a vacsora terítékéül szolgáló antik étkészlet, és a szobák bútorzata.

A Káli Art Inn felelős vállalkozás. Elkötelezett a fenntartható vendéglátás, a szelíd turizmus mellett. Házigazdái alapító tagjai a Gasztrofalu baráti körnek, mely Köveskál önkormányzatával szoros együttműködésben azon munkálkodik, hogy a összeegyeztesse a vendéglátó vállalkozások, a faluban élők és itt dolgozók, az ideérkezők és a következő generáció érdekeit

 

További információk: kaliartpark.hu

 

Sajtóközlemény alapján 

WineShop.hu I Közvetlenül a termlőtől I #magyarbortiszom

#magyarbortiszom - Közvetlenül a termelőtől!

Borászélet Ozorán - Ozora wine & Spirits csapata

Fürjes Borászat
A focirajongók máig felkapják a fejüket Hajdu Attila neve hallatán, de azt talán kevesebben tudják, hogy az egykori válogatott kapus a sport után a vendéglátásban ért el sikereket. Budapesten kávézóiban és balatonfüredi Fürjes Villában eddig is gyakran találkozhattunk vele, de újabban borkóstolókat is tart a saját boraiból. Hogy hogyan jutott el a focitól a borászkodásig, arról ő mesélt nekünk.  "A Balaton mindig nagy szerelem volt, gyerekként a nyarakat Széplak alsón töltöttem. 2008-ban lehetőségünk nyílt megvenni egy elég rossz állapotban lévő üdülőt Balatonfüreden, amit felújítottunk és létrehoztuk a Fürjes Villát. És hogy miért pont Fürjes? Budai gyerekként egy autentikus nevet kerestem, és nagyon megtetszett egy történet. Balatonfüred ősi neve Fürjeshely volt, a környékbeliek hívták így, mivel a területetet erdő borította, és honos madár volt itt a fürj. A Villa és az Udvarház után a borászat is ezt a nevet kapta, ma már Fürjes Olaszrizlinget és Fürjes Syrah Rosét is ihatnak a szállóvendégeink. A borászat gondolata egyébként onnan jött, hogy miután megnyitottuk a Fürjes Villát, rengeteg csoportot vittünk borkóstolókra - először a környékbeli borászatokba, majd távolabb, a Balaton-felvidékre is. Én meg egyre jobban azt éreztem, hogy inkább részese szeretnék lenni ennek a szőlős és boros világnak, mintsem csak vinni a csoportokat. Hat évvel ezelőtt találtam egy területet Vászoly és Balatonudvari határában, egy lerobban csárda volt rajta, a Lucifer csárda. Megvásároltuk, felújítottuk az épületet, körbetelepítettük szőlővel, és elindult a Fürjes Borászat története." - meséli Hajdu Attila.     2018-ban kezdődött és azóta is tart a szakmai munka Hidegkuti Tiborral, ebben az évben készült el az első Fürjes bor is, akkor még vásárolt szőlőből. 2019 óta azonban csak saját szőlőből készítenek borokat, Olaszrizlingből egy frissebbet és egy öregtőkéset, Syrah-ból pedig rozét. Utóbbiból a jövőben terveznek vörösbort is, de egyelőre három fajta bort tudnak kóstoltatni évjáratonként. "A fajták kiválasztását nem előzte meg hosszas töprengés. Olaszrizling azért van, mert nekem az ízlik. A Syrah az teljesen érzelmi döntés volt, mint oly sok döntés az én életemben. A nevelőapukám Gál Tibornak volt nagyon jó barátja, a Syrah szőlőfajtának a Magyarországon való elterjedése a Tibor nevéhez köthető, így amikor felmerült, hogy milyen kékszőlőt telepítsünk, ez a kérdés nem is volt kérdés. Ráadásul ebből kevesebben is készítenek rozét, így utólag is jó döntésnek bizonyult." - mondja Hajdu. A másfél hektáros birtokon jelenleg egy hektár van betelepítve szőlővel, erről évente 3200-3500 palack bor készül, és egyelőre nem is nagyon terveznek bővülést. S bár a borászat elsősorban azért jött létre, hogy a Fürjes Villánál és az Udvarházban megszálló vendégeknek saját bort tudjanak kínálni, természetesen bárki ellátogathat hozzájuk egy borkóstolóra vagy megvásárolhatja a vászolyi borokat.  Hajdu Attila néhány éve a Balatoni Körnek is a tagja, így a többi borászattal, éttermessel és szállásadóval együtt a minőségi vendéglátást és az egész éves szezont képviselik. Örömmel csatlakozott, hiszen úgy gondolja, hogy ez egy nagyon erős közösség, amire szüksége van a Balatonnak. Egész évben nyitva vannak, és szívesen megmutatják vendégeiknek, hogy a Balaton évszaktól függetlenül csodálatos.      A pincészet webshopja: https://furjes.wineshop.hu/   Powered by WineGroup Ha szeretnél Te is 24 órán belül egy profi webshopot, vedd fel velünk a kapcsolatot! https://winegroup.hu/#kapcsolat   Kövess minket csatornáinkon: FACEBOOK https://www.facebook.com/winegroup/ INSTAGRAM https://www.instagram.com/winegroup.hu/ LINKEDIN https://www.linkedin.com/company/winegroup PODCAST Spotify   Szöveg: Szabó Hajnalka Fotó: Fürjes Borászat, WineGroup
Czurda Szőlőskertje Győrszemerén
A Pannonhalmi Borvidék Magyarország egyik legapróbb borvidéke, mégis figyelemreméltó borok születnek itt. A Czurda Szőlőskertje Győrszemerén magyar származású svájci tulajdonosa, Czurda Henrik egy családi örökség révén figyelt fel a borvidék adottságaira, és elhatározta, hogy itt olyan bort készít, amit nem igazán ismernek a magyar boros világban. Magas minőségű félédes rajnai rizlingjét azóta neves éttermekben is kóstolhatjuk, de mivel kis mennyiségben készülnek, érdemes minél hamarabb beszerezni belőlük pár palackkal, és ha nem fogynak el azonnal, néhány év múlva is örömmel fogyaszthatjuk majd.    Czurda Henrik már az egyetemi évei után beleszeretett a jó borokba, leginkább a német stílusúakba, de nem gondolta, hogy valaha az ő neve alatt hasonlóak kerülnek a borszerető közönség elé. Amikor az édesapja kárpótlás révén egy győrszemerei területhez jutott, és a fiát arra biztatta, hogy építsen ott egy víkendházat, sokáig kerülte a témát és meg sem nézte a helyet. Évekkel később, amikor már a telek értékesítésén gondolkoztak, mégis oda utazott, és meglepve látta, hogy a környéken mindenhol szőlőtőkék vannak. Ekkor fogalmazódott meg benne egy szőlőskert gondolata. Egy alkalommal épp Szepsy Istvánnál járt borokat vásárolni, neki mesélt erről, aki megkérdezte tőle, hogy miért nem készít egy édes rizlinget, amit annyira szeret. "Szerettem és rendszeresen ittam is rajnai rizlinget, közben lett egy telkem, és valaki megkérdezte, hogy miért nem készítek saját bort... Valahogy ez az egész összecsengett. Én nem borász vagyok, hanem közgazdász és informatikus, a borászat nekem egy passzió. Amikor megszületett bennem a döntés, elvégeztem egy borász képzést, és rájöttem, hogy ez nem egy olyan dolog, hogy egy kicsit foglalkozok vele, aztán hagyom, hogy majd történik valami, hanem ez nagyon sok apró, precíz munkafolyamat összessége. Az első, és szerintem legfontosab döntésem az volt, hogy kiválasztottam azt a borászt, aki érti, hogy mi az, hogy minőség, aki pontos, precíz, lehet vele kooperálni, és kiváló borokat készít. A Pannonhalmi borvidékről nagyon sok bort megkóstoltam, és a Cseriék borát fantasztikusnak találtam, olyan ízvilágúnak, amit én ismerek és keresek. Nehezen csaptunk egymás kezébe Cseri Norberttel, mert nem volt kapacitásuk a saját borászatukon kívül egy másikat is felépíteni, így a talajmunkát és az első ültetéseket a környéken egy nagy szőlőbirtokkal rendelkező Pécsingerék vállalták el, ezután kezdtük meg a közös munkát a Cseri családdal." - meséli Czurda Henrik.  Az első Czurda borok a 2018-as évjáratban készültek, de azóta már a 2020-as palackba került. Utóbbinak az a különlegessége, hogy már nem csak félédes, de száraz rajnai rizling is készült a szőlőskert terméséből, igaz, egyelőre mindössze 250 palacknyi. A próba verzió azonban olyan jól sikerült, hogy a jövőben a tervek szerint fele-fele arányban lesz száraz és félédes bor is a pincénél - az eddigi 0,4 hektáros terület idén közel a háromszorosára bővült, így egyre többen kóstolhatják majd a Czurda Szőlőskertje Győrszemerén izgalmas rajnai rizlingjeit.  És hogy miért csak rajnai rizling szerepel a kis pincészet szortimentjében? Czurda Henrik hosszan tudja sorolni az érveit. Az elegancia, az alacsony alkoholtartalom, az ásványosság, a gyümölcsösség és a jó savak, a jól érlelhetőség mellett az egyik nagyon erős érv az, hogy ételekkel összekóstolva is remek ízharmóniát alkot. A Kóstolom Borbár után a tatai Platán étterem, Budapesten pedig Gianni kínálja a vendégeinek az izgalmas borokat, amikhez a tulajdonosnak kedvenc ételpárosításai is vannak. Mint említi, a libamájhoz és kacsamájhoz gyakran tokaji édes borokat ajánlanak az éttermekben, de ha ez egy étkezés elején történik, a következő boroknak már nehéz dolga akad a menüsorban. A Czurda édes rajnai rizling azonban az édessége ellenére is egy jól iható, könnyedebb bor, ami úgy alkot jó párost a májjal, hogy teret ad a borsor többi tagjának is. De tenger gyümölcseivel, fehér spárgával, vagy csípős ételekkel - a thai konyha remekeivel, vagy akár egy csípős gyulai kolbásszal - is érdemes kipróbálni, az ízek egészen új dimenzióit fedezhetjük fel általuk.  Czurda Henrik mert nagyot álmodni, így kiderült, hogy Magyarországon is van létjogosultsága a német típusú rajnai rizlingeknek, és ő is egyike azoknak, akik bebizonyították, hogy a kis borvidéken is születhetnek nagy borok. Aki megkóstolná, ne késlekedjen!    A pincészet webshopja:https://czurda.wineshop.hu/   Powered by WineGroup Ha szeretnél Te is 24 órán belül egy profi webshopot, vedd fel velünk a kapcsolatot! https://winegroup.hu/#kapcsolat   Kövess minket csatornáinkon: FACEBOOK https://www.facebook.com/winegroup/ INSTAGRAM https://www.instagram.com/winegroup.hu/ LINKEDIN https://www.linkedin.com/company/winegroup PODCAST Spotify   Szöveg: Szabó Hajnalka Fotó: Czurda Szőlőskertje Győrszemerén, WineGroup
Dobosi Birtok – a Nivegy-völgyi álom
A Balaton-felvidéken, a Nivegy-völgy apró falvainak egyikén, Szentantalfán tudják jól, hogy aki mer nagyot álmodni, az csodát tud alkotni. Ismerjük meg a Dobosi Birtok történetét, a Dobosi borokat, és mi is hinni fogunk a csodában!   A Dobosi család „1721-ig tudjuk hivatalosan visszavezetni, hogy a Dobosi család itt él Szentantalfán, és szőlőműveléssel, borászkodással foglalkozik immár háromszáz éve.” – kezdi mesélni a család történetét Dobosi Győző. Szülei, Dobosi Dániel és Ilona voltak azok, akik a nyolcvanas évek közepén úgy döntöttek, hogy az őseik által korábban megkezdett úton tovább haladva elindítják a családi borászatukat. „Apukám ’86-ban lépett ki a tsz-ből, hogy főállásban borászkodjon, de akkor sokan megkérdőjelezték a döntésének helyességét, hogy a biztos megélhetését feladja egy álomért. Ő viszont a korábbi munkahelyén már nem látott jövőképet, gyerekkorában viszont sokat hallott a család múltjáról, és hitt abban, hogy van értelme ezzel foglalkozni. Az ötszáz fős Szentantalfán körülbelül kétszáz Dobosi él ma is, szóval a fél falu első- vagy másodunokatestvérünk, és mindenki foglalkozott valamilyen szinten szőlővel meg borral, de komolyan senki nem vitte ezt tovább. Neki az volt az álma, hogy összerakjon egy családi vállalkozást, és újra élesszen egy hagyományt.” Az öt gyermek közül Bálint és Győző vesz részt tevékenyen a borászat életében, és bár a szülők is aktívak a családi vállalkozásban, két fiuk mára átvette az irányítást. Bálint a borkészítésért, Győző pedig az értékesítésért és a cégvezetésért felel. Dobosiék nevét a Balaton-felvidéken sokan a „bio” szóhoz is társítják. 2000-ben álltak át a bio művelésre az akkori területek felén, a döntésben pedig azon túl, hogy hittek ennek létjogosultságában, az üzleti érdekek is közre játszottak. Igazoltan 3 év biogazdálkodás után van lehetőség arra, hogy egy bor címkéjére is rákerülhessen a „bio” felirat, és amikor ők ezt elkezdték, az emberek még nem igazán értették, hogy mi is ez pontosan. „Elmentek egy rendezvényre, kóstoltak 15-20 pincétől 2-3 bort, és másnapra teljesen összekeveredtek a fejekben az információk, bennünket viszont be tudtak azonosítani, hogy a Balaton-felvidékről azok a bio-sok. Évekig látszólag csak ennyi előnyünk származott belőle, de maga a termelés és a borkészítés annyira meggyőző volt számunkra, hogy 2006-ban a teljes területen átálltunk a bio művelésre. Azt látjuk, hogy hosszú távon ez az egyetlen útja a fenntarthatóságnak, és örülünk, hogy bő két évtizeddel ezelőtt belevágtunk a biogazdálkodásba.” – mondja Dobosi Győző.   A borok A Dobosi Birtokon főként a Kárpát-medencei szőlőfajtákra építenek, ültetvényeik legnagyobb területét a Balaton partján különösen népszerű Olaszrizling foglalja el, amit a Kékfrankos, a Juhfark és a Kéknyelű követ a sorban. Ezekre épül a pince borpiramisa, ami három szintből áll. Az alap borok, vagy regionális borok a fajta gyümölcsösségét hangsúlyozzák, reduktív technológiával készülnek, színes címkevilágúak, szóval fiatalos, lendületes, könnyen fogyasztható borok. A második szinten a szőlőfajták sajátosságai helyett a termőhely, az érlelés kerül előtérbe, ezekkel a borokkal leggyakrabban a gasztronómiában találkozhatunk. A fő fajta itt is az Olaszrizling, legnagyobb mennyiségben a HegyBor tartozik ide, de a Juhfark és a Kéknyelű is ebbe a kategóriába sorolható. Ezeknél a boroknál figyelhető meg leginkább a Nivegy-völgy sajátos karaktere, hiszen ezen a területen olyan magas a mészkő szintje, hogy van, ahol csak egy méter termőföld van a sziklarétegen, és ez nagyon meghatározza a Nivegy-völgyi borok fajsúlyát, íz- és illatvilágát. A harmadik szintre a válogatások kerülnek, ami lehet egy száraz késői szüretelésű bor, egy dűlőválogatás vagy hordóválogatás. Itt nem találkozunk fixen, évről évre készülő borokkal, mindig az évjárat különlegességei kerülnek palackba, amiket nem lehet folyamatosan, nagy mennyiségben készíteni. Legtöbbször néhány száz, vagy egy-kétezer palack készül belőlük, így nem csak az ízviláguk, de a limitált elérés miatt is ritkaságok.   A Birtokközpont „A családunknak húsz éve van egy álma, ezt sikerült most megvalósítanunk, amikor tavaly ősszel megnyitottuk a Birtokközpontunkat. A ’90-es évek végén kezdtünk el palackos borokat készíteni, onnantól egyre többen ismerték és szerették a borainkat, de amikor eljöttek a faluban lévő borkóstoló helyiségünkbe, sokszor kérdezték, hogy hol vannak a szőlők. Mindig arra vágytunk, hogy legyen egy olyan épületünk, ami kint van a szőlőben, és ahol nem csak a borokat tudjuk megmutatni, de az ültetvényt, a Balatont, a bennünket körülvevő nyugalmat is. Hosszas tervezés után készült el a Birtokközpontunk, ahol nem csak a szőlőfeldolgozás történik, de komolyabb vendéglátásra is lehetőségünk nyílt. Itt kapott helyet a 9 darab 4 csillagos szobánk, ahol a vendégeink meg tudnak szállni, és itt indítottunk el egy ígéretes konyhát is. Azt viszont fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem szállodaként, és nem étteremként szeretnénk üzemelni, hanem egy olyan borászatként, ahol meg lehet szállni és ahol jókat lehet enni, de a lényeg mégiscsak a bor.” – mesél az új Birtokközpontról Dobosi Győző.   A konyha „A Birtok konyhája egy külön fejezet, nagyon büszkék vagyunk rá.” – mondja Dobosi Győző. – „Tavaly október 30-án volt a zártkörű megnyitónk, de akkor már sejteni lehetett, hogy hamarosan be kell majd zárnunk. Úgy gondoltuk, hogy tavaszig ráérünk majd átgondolni az egész koncepciót így, hogy már elkészült az épület, és nem csak tervrajzon látjuk. Volt egy olyan kijelentésem, hogy ha besétál hozzánk egy séf, hogy ő itt szeretne főzni, akkor lesz melegkonyhánk, ha nem, akkor csak a rendezvényekre lesznek komolyabb ételeink. És akkor egy novemberi napon besétált hozzánk Deutschmann Klaus… A balatoni vendéglátásban ma ő az egyik legkomolyabb ismeretekkel rendelkező séf, aki több Michelin csillagos étteremben is dolgozott korábban. Ő egyébként osztrák, de már a családjával együtt Magyarországon élnek, a szomszédos Monoszlón. Éppen eljött a korábbi munkahelyéről, és azt mondta, hogy van egy jó koncepciója, amit szívesen megvalósítana nálunk, mert ismeri és szereti a borainkat, a helyet pedig nagyon szépnek találja. Emberléptékű konyhában gondolkozott, ahol minőségi alapanyagokból minőségi ételeket készít, ez egyezett a mi elképzeléseinkkel is. Közösen megtaláltuk azt a fine bistro vonalat, amivel mindannyian tudunk azonosulni. A Nivegy-völgyben nem szeretnénk fine dining-ot kínálni, de a hagyományos konyhánál egy kicsit többre vágytunk. Kéthetente változik az étlapunk, külön van ebéd és vacsora menünk, így az itt megszálló vendégeink is tudnak választani. Minden étel mellé van borajánlásunk, hiszen mégiscsak ez a fő profilunk. Ennek ellenére nem étteremként funkcionálunk, tehát nyáron, csúcsidőben is legfeljebb öt napon van melegkonyhánk, de hidegtálakat a hét bármely napján fel tudunk szolgálni a borkóstolókhoz, pincelátogatásokhoz.    Borbarátság A vendégek visszajelzése Dobosiéknál tavaly még nagyobb szerepet kapott. A két évtizede dédelgetett álom megvalósulásának küszöbén álltak, épült az új Birtokközpont, amikor 2020 március 16-án kihirdették a pandémiát. Több nagykereskedő felbontotta a szerződésüket, nem kapták meg az építőanyagokat az építkezéshez, és miközben egy nagy beruházás kellős közepén voltak, egyáltalán nem látták a jövőt. Amikor átnézték a költségvetésüket – hiszen hirtelen rengeteg idejük lett erre -, azt látták, hogy az eredeti tervekhez képest még nagyjából 40 millió Forint hiányzik ahhoz, hogy megvalósítsák az elképzeléseiket. Miközben bezárták az egész világot, ők érzelmileg teljesen meginogtak, hogy vajon mennyire volt értelme belekezdeni ebbe az egészbe, és miért pont most… A kérdőjelek sokasodtak, mígnem egyik éjjel Győző azt álmodta, hogy a Dobosi borok vásárlóit is bevonták a finanszírozásba. „Leültem néhány barátommal, egyikük közgazdász, másikuk gazdasági újságíró, és elmeséltem nekik az álmomat, hogy szeretném, ha kitalálnánk egy csomagot, amivel mindenki nyer.” – meséli. „Mi lényegében hitelt veszünk fel a vevőinktől, a kamatot pedig a termékeinkkel fogjuk megfizetni. Együtt kitaláltuk ezt a programot, aminek keretében 100, 250 és 500 ezer Forint értékben lehetett vásárolni egy Barátság kártyát, és az rajta lévő összeget a csomagtól függően 2-3 éven belül lehet felhasználni a termékeinkre és a szolgáltatásainkra. 10-15-20% kedvezményt adunk a lejárat dátumáig, tehát ha valaki korábban felhasználja a kártyán lévő összeget, akkor is megkapja ezt a kedvezményt, szóval ez egy VIP tagság is tulajdonképpen. A borbarátaink ezen túl minden évben kapnak egy újbor válogatást, hogy az elsők között kóstolhassák meg a Dobosi borok új évjáratát. Emellett az étteremnek az egyik fő falán egy-egy névtáblát is kaptak. Nagy meglepetésünkre az egy hónap alatt 92-en csatlakoztak a kezdeményezéshez, és összesen 16 millió Forint gyűlt össze. Az anyagi támogatáson túl ez hihetetlen mentális támogatás volt nekünk, és volt egy olyan üzenete is felénk, hogy csináljátok, jönni fogunk, van ennek létjogosultsága – miközben mi már megkérdőjeleztük magunkban ezt az egészet. Lényegében most ezek a személyek, családok, baráti társaságok a legszorosabb üzleti kapcsolataink. Azért találtuk ki a Barátság falat, hogy megköszönjük a bizalmukat, ahogy ennyi pénzt odaadtak nekünk a tervrajzokra és egy megfogalmazott levélre. Nagyon jó példa ez arra is, hogy nem csak pályázatok és hitelek révén lehet előre haladni, hanem a vásárlói igények alapján összeállított finanszírozás kapcsán is. Örülök, hogy bele mertünk vágni. Ráadásul a megnyitás előtt már sokan beszéltek rólunk, hiszen akik pénzt adtak bele, azok egy kicsit magukénak érezték az egész sztorinkat. Akik bejönnek, mindig megkérdezik, hogy valójában mik ezek a kis névtáblák „A barátság épít” felirat körül, mi pedig büszkén meséljük el a borbarátaink segítségének történetét. Mi mindig hittünk abban, hogy a vendéglátás nem csak egy munka, hanem egy élmény szolgáltatás, és minden vendég, aki eljön hozzánk, egy kicsit a barátunk is lehet. Az, hogy ez meg tudott valósulni, nagyon jó visszajelzés arra, hogy nem csak mi gondoljuk így, hanem a vendégeink is.”   A szőlőmag A borokon és az élményeken túl a fenntartható gondolkodásnak is nagy szerepe van a Dobosi család életében. „Minden ágazatban keletkeznek melléktermékek, amikről aztán kiderülhet, hogy nagyon értékesek.” – avat be a szőlőmagos termékek megszületésének előzményeibe Dobosi Győző – „Korábban csak a borra fókuszáltunk, és amint kipréseltük a szőlőt, onnantól csak maga a lé érdekelt. A szőlőmagot eleinte kihordtuk a szőlősorok közé trágyának, amikor pedig elkezdtük a biogazdálkodást, minden évben megvette tőlünk egy cég. Őszintén szólva kicsit furcsának is tartottuk őket ezért… Egy idő után viszont felfigyeltünk rá, hogy mindenhol a szőlőmag kivonat és a szőlőmag olaj áldásos hatásáról olvasunk, és elkezdtünk gondolkozni rajta, hogy ha ilyen érték van a kezünkben, akkor tartsuk meg egy részét. A konyhában, a hidegtálakon azóta is használjuk a saját olajunkat, de külsőleg is rengeteg jótékony hatása van. Ma már egy nemesvámosi céggel működünk együtt, ők készítik az olajat valamint a szőlőmag őrleményt.    BalatonBor, HegyBor, Balatoni Kör A közösségi életben való aktív részvételt szintén fontos a család életében, kezdetektől részt vesznek a Balaton környéki összefogásokban. A balatoni borászok hatodik éve palackoznak BalatonBort, hogy a borfogyasztóknak megmutassák, hogy mit tud ez a vidék, ha a mindennapokra kell bort ajánlani. Sőt, már nem csak a mindennapokra, de akár az ünnepekre is, hiszen a BalatonBor mintájára létrejött a HegyBor kategória, ami egy, a termőhelyet bemutató, érett, karakteres Olaszrizling. A közösség építése, a tudatos fejlődés azonban nem csak a közösségi borok készítésében nyilvánul meg. A Balatoni Kör egy olyan egyesület, ami egységbe rendezi a tó körüli borászatokat, vendéglátósokat, szállodásokat, akik helyi alapanyagokra, helyi szolgáltatásokra alapozva az egész éves minőségi vendéglátást tűzték a zászlajukra. „Rájöttünk, hogy szükség van egy közös koncepcióra, ha tudatosan szeretnénk fejlődni. Azt vettük észre, hogy bármi jut eszünkbe, mindig van metszet a többiek gondolataival, terveivel, és hosszú távon sokkal stabilabban lehet építkezni, ha közösségi gondolkodás van. A közös tervek mentén mindenki tud egy kicsit finomítani a saját projektjein, céljain, megfogalmazásaiban, miközben tanulunk is egymástól. A Balatoni Körnek 50 tagja van, borászok, éttermesek, cukrászok, szállodások. Különböző szekciók vannak benne, én például a boros szekcióért felelek, de ezek inkább formális tisztségek, amik lényegében az operatív működést segítik elő.” – mondja Dobosi Győző A Balaton környéki megyék egész évben nyitva tartó vendéglátó egységeit az elmúlt években a Kóstold Körbe kiadványból ismerhetjük meg, amit mindenképpen hasznos forgatni, ha a tó környékén szeretnénk felfedezni új kedvenceket.     Háromszáz éve kezdődött, de úgy tűnik, még jónéhány év van a szentantalfai Dobosi család történetében. Érdemes őket személyesen is felkeresni, megkóstolni az évfordulóra készített dűlős borokat, a konyháról kikerülő izgalmas ételeket, megnézni az új Birtokközpontot, megtapasztalni a közelükben a békét, a nyugalmat.   >>> Facebook oldal <<< >>> Weboldal <<<   Hol található a Dobosi Birtokközpont?  -->  Haraszt dűlő, Szentantalfa, 8272 Megközelítés:  Autóval: https://goo.gl/maps/UaWp6yrvt1wTg3Y47   Asztalfoglalás: +36703169122 / info@dobosi.com      Szöveg: Szabó Hajnalka
Barátok, borok, kert & party – megKóstolom a Balatont
Nyár, kert, napfény, család, barátok, kutyák, biciklik, koccintások, egyszerű, lokális konyha, kiváló borok, prémium sörök, emlékezetes balatoni élmények! MEGNYÍLT A KÓSTOLOM BALATON BORHÁZ, avagy, TUDJUK, HOL ISZOL IDÉN NYÁRON! TUDJUK, HOL:Gyenesdiáson - ahol mindig kék a Balaton és sohasem éhesek a cápák. A Kóstolom Balaton Borházban, ahol nem csak a bubi pezseg, de a hangulat is (kiváltképp meccsnézés közben!) TUDJUK, MIT:Szuper balatoni borokat és habzókat, jeges Tubi szódát, gyöngyöző GinTonicot, hideg söröket, frissítő limonádét TUDJUK, MIÉRT:A kert árnyas, a kivetítő nagy és feszes, a hangulat pedig extra chill (de, ha éppen úgy van - és általában úgy van -, akkor a csapat nem ijed meg egy jóféle bulikától sem!  A Kóstolom Story (dióhéjban) Baráti és családi kapcsolatok szövik át a mindennapokat a Kóstolom csapatában, na meg a legfőbb összekötő kapocs: a bor szeretete. Felsorolni is nehéz, hogy mi mindennel foglalkoztak az elmúlt öt évben, címszavakban most azért mégis megpróbáljuk.2016 tavaszán elindították a kostolom.hu adatbázist, ami az ország borászatait, éttermeit, szálláshelyeit, illetve a borvilág híreit mutatja be, mindemelett az ország boros eseményeit is megtalálja az ide látogató érdeklődő.2018 őszén új kaland vette kezdetét: Buda szívében megnyílt a Kóstolom Borbár, ami olyan jól debütált a hazai borbár színtéren, hogy alig egy évvel az indulás után máris duplájára kellett bővíteni a vendégteret. Szakmai körökben a Borbár egyedi boros eseményeiknek is hamar híre ment, köztük a Borpárbajnak, illetve a VIP Borklubjaiknak.  A Kóstolom Balaton Borház Story Ezzel el is érkeztünk az idei év nagy ugrásához: idén júniustól már Gyenesdiáson is megtalálhatjátok a Kóstolom életérzést! Megnyitott a Kóstolom Balaton Borház! A Balatonhoz, a szabadsághoz illően egy lazább, bulizósabb hangulatú, könnyedebb hangvételű helyre számíthatnak azok, akik ellátogatnak a Kóstolom Balaton Borházba, ahol főként a balatoni borokra helyezték a hangsúlyt.  Gyenesdiáson 60 évvel ezelőtt még nem családi nyaralók sorakoztak egymás mellett, hanem szőlőtőkék. Nagyszüleink egy zöldmunkával töltött szorgos nap után még nem a strandon heverésztek, hanem betérek Gyenesdiás kultikus épületébe, a Borházba. Itt koccintottak arra, hogy jó termés legyen, a szüretre, itt kóstolták az új borokat. A Kóstolom csapat pedig most ide, ebbe az ikonikus házba költözik be, hogy egy kicsit felélessze, felelevenítse és felpezsdítse Gyenesdiás borkultúráját! A kínálat legalább kétharmada a tó környékén található négy borvidék választékából áll össze, a fennmaradó részt pedig az ország többi borrégiójának borai, valamint azok a habzó borok, pezsgők és champagne-ok alkotják, amik a Kóstolom csapat saját kedvencei. Nyár, napfény, család, barátok, kutyák, biciklik, koccintások, egyszerű konyha, helyi alapanyagokra építve és kiváló borok – itt minden adott az emlékezetes boros élményekhez! „Célunk, hogy aki felénk jár, közvetlen kapcsolódhasson a borkultúrához, megismerkedhessen a választékunkon keresztül olyan termelőkkel, akiknek fontosak a helyi értékek és méltón képviselik a régiót. Az összes bort amit helyben meg lehet kóstolni, elvitelre pinceáron is kínáljuk, mint egy klasszikus Vinotéka, ezért ha csak egy palack, vagy netán egy karton bort szeretnél venni is érdemes beugrani hozzánk. Mivel három különböző vendégterünk van, terasz, kert és pince, párhuzamosan futhat a pincében, vagy igény szerint a kertben borkóstoló, miközben a fedett teraszon nézzük az EB döntőt éppen, vagy később az olimpiai aranyakat ünneplejük együtt és pukkantjuk a pezsgőket.” – Pintér Zsolt, a Kóstolom Borbár és a Kóstolom Balaton Borház egyik alapítója, tulajdonosa A jövőbeni eseményekről és borkóstolókról tájékozódj a honlapjukon, vagy a Facebook oldalukon!https://www.facebook.com/kostolombalatonborhaz https://kostolomborbar.hu/balaton/  Hol találod meg a Kóstolom Balaton Borházat?8315 Gyenesdiás, Margaréta u. 5.Megközelítés:Autóval: https://goo.gl/maps/tFsxz2FiND8ErvKT7Vonattal: Gyenesdiás vasútállomástól kb. 15 perc sétaBusszal: Gyenesdiás – Takarékszövetkezet megállótól 5 perc séta Asztalfoglalás: +36 30 973 1042 Instagram: https://www.instagram.com/kostolombalatonborhaz/  Látogass el mihamarabb Te is a Balaton legújabb, legklasszabb, legláblógatósabb, legkóstolomosabb, legvidámabb Borházába! Ez lesz a Te helyed!
Barátok, borok, kert & party – megKóstolom a Balatont
Nyár, kert, napfény, család, barátok, kutyák, biciklik, koccintások, egyszerű, lokális konyha, kiváló borok, prémium sörök, emlékezetes balatoni élmények! MEGNYÍLT A KÓSTOLOM BALATON BORHÁZ, avagy, TUDJUK, HOL ISZOL IDÉN NYÁRON!   TUDJUK, HOL:  Gyenesdiáson - ahol mindig kék a Balaton és sohasem éhesek a cápák. A Kóstolom Balaton Borházban, ahol nem csak a bubi pezseg, de a hangulat is (kiváltképp meccsnézés közben!)   TUDJUK, MIT:  Szuper balatoni borokat és habzókat, jeges Tubi szódát, gyöngyöző GinTonicot, hideg söröket, frissítő limonádét   TUDJUK, MIÉRT:  A kert árnyas, a kivetítő nagy és feszes, a hangulat pedig extra chill (de, ha éppen úgy van - és általában úgy van -, akkor a csapat nem ijed meg egy jóféle bulikától sem!   A Kóstolom Story (dióhéjban):   Baráti és családi kapcsolatok szövik át a mindennapokat a Kóstolom csapatában, na meg a legfőbb összekötő kapocs: a bor szeretete. Felsorolni is nehéz, hogy mi mindennel foglalkoztak az elmúlt öt évben, címszavakban most azért mégis megpróbáljuk. 2016 tavaszán elindították a kostolom.hu adatbázist, ami az ország borászatait, éttermeit, szálláshelyeit, illetve a borvilág híreit mutatja be, mindemelett az ország boros eseményeit is megtalálja az ide látogató érdeklődő. 2018  őszén új kaland vette kezdetét: Buda szívében megnyílt a Kóstolom Borbár, ami olyan jól debütált a hazai borbár színtéren, hogy alig egy évvel az indulás után máris duplájára kellett bővíteni a vendégteret. Szakmai körökben a Borbár egyedi boros eseményeiknek is hamar híre ment, köztük a Borpárbajnak, illetve a VIP Borklubjaiknak.   A Kóstolom Balaton Borház Story:     Ezzel el is érkeztünk az idei év nagy ugrásához: idén júniustól már Gyenesdiáson is megtalálhatjátok a Kóstolom életérzést! Megnyitott a Kóstolom Balaton Borház! A Balatonhoz, a szabadsághoz illően egy lazább, bulizósabb hangulatú, könnyedebb hangvételű helyre számíthatnak azok, akik ellátogatnak a Kóstolom Balaton Borházba, ahol főként a balatoni borokra helyezték a hangsúlyt. Gyenesdiáson 60 évvel ezelőtt még nem családi nyaralók sorakoztak egymás mellett, hanem szőlőtőkék. Nagyszüleink egy zöldmunkával töltött szorgos nap után még nem a strandon heverésztek, hanem betérek Gyenesdiás kultikus épületébe, a Borházba. Itt koccintottak arra, hogy jó termés legyen, a szüretre, itt kóstolták az új borokat. A Kóstolom csapat pedig most ide, ebbe az ikonikus házba költözik be, hogy egy kicsit felélessze, felelevenítse és felpezsdítse Gyenesdiás borkultúráját! A kínálat legalább kétharmada a tó környékén található négy borvidék választékából áll össze, a fennmaradó részt pedig az ország többi borrégiójának borai, valamint azok a habzó borok, pezsgők és champagne-ok alkotják, amik a Kóstolom csapat saját kedvencei.  Nyár, napfény, család, barátok, kutyák, biciklik, koccintások, egyszerű konyha, helyi alapanyagokra építve és kiváló borok – itt minden adott az emlékezetes boros élményekhez!    „Célunk, hogy aki felénk jár, közvetlen kapcsolódhasson a borkultúrához, megismerkedhessen a választékunkon keresztül olyan termelőkkel, akiknek fontosak a helyi értékek és méltón képviselik a régiót. Az összes bort amit helyben meg lehet kóstolni, elvitelre pinceáron is kínáljuk, mint egy klasszikus Vinotéka, ezért ha csak egy palack, vagy netán egy karton bort szeretnél venni is érdemes beugrani hozzánk. Mivel három különböző vendégterünk van, terasz, kert és pince, párhuzamosan futhat a pincében, vagy  igény szerint a kertben borkóstoló, miközben a fedett teraszon nézzük az EB döntőt éppen, vagy később az olimpiai aranyakat ünneplejük együtt és pukkantjuk a pezsgőket.” – Pintér Zsolt, a Kóstolom Borbár és a Kóstolom Balaton Borház egyik alapítója, tulajdonosa   Az Első Bulijukat e hét szombaton, július 3-án tartják, koccintással, meccsnézéssel, szurkolással, amire természetesen Titeket is várnak sok szeretettel 18.00 órától!   Az esemény részletei: >>> Facebook esemény <<< >>> Weboldal - Kóstolom Balaton <<<   Hol találod meg a Kóstolom Balaton Borházat? 8315 Gyenesdiás, Margaréta u. 5.   Megközelítés: Autóval: https://goo.gl/maps/tFsxz2FiND8ErvKT7 Vonattal: Gyenesdiás vasútállomástól kb. 15 perc séta Busszal: Gyenesdiás – Takarékszövetkezet megállótól 5 perc séta   Asztalfoglalás: +36 30 973 1042   Instagram: https://www.instagram.com/kostolombalatonborhaz/   Látogass el mihamarabb Te is a Balaton legújabb, legklasszabb, legláblógatósabb, lefunkybb, legchillesebb, legkóstolomosabb, legvidámabb Borházába! Ez lesz a Te helyed!
Nagygombos Borászat
A Hatvan melletti Nagygomboson található borbirtok története az ezerhétszázas évek elejéig nyúlik vissza. Grassalkovich Antal gróf, Mária Terézia bizalmas híve ekkor építtette meg itt barokk kastélyát, és a hozzá tartozó uradalomban többek között szőlőtermesztéssel is foglalkoztak. Az évszázadok során a tulajdonosi viszonyok többször változtak, mígnem 1999-ben a területre és a borházra kiírt privatizációs pályázatot a neves egri borász, Gál Tibor elnyerte, és jelentős fejlesztések végrehajtásába kezdett. A Gál család adta ki az első palackozott borokat a birtokról a ma már jól ismert nagy gombbal a címkén, a palackokba pedig a birtok adottságaihoz illeszkedő, könnyen elérhető, jó ár-érték arányú borok kerültek.  Gál Tibor 2005-ben bekövetkezett tragikus halála azonban időlegesen leállította a birtok fejlődését.  A Nagygombos Borászatot 2009-ben a Barta család vásárolta meg, és a tulajdonosváltással ismét megindult a birtok fejlődése, a szőlőterületek megújítása. Eleinte Sági Ferenc birtokigazgató és Nicola Godebski szaktanácsadó vezette a borászatot, de Barta Anna is folyamatosan jelen volt a Nagygombos életében. 2017 volt az első év, amikor Vicián Károly és Barta Anna vezetésével készültek el a borok.  A 91 hektáros mátrai borbirtokon Blauburger, Cabernet franc, Cserszegi fűszeres, Gamay, Hárslevelű, Kékfrankos, Merlot, Portugieser, Sárgamuskotály, Tramini és Zweigelt fajtákat termesztenek. Ezekből készülnek könnyedebb, hétköznapi fogyasztásra szánt boraik és a Barta Anna neve alatt futó komolyabb, elmélyülést igénylő borok. A legtöbb borkedvelő talán a rozéiról ismeri a Nagygombos Borbirtokot, Annát itthon a rozé királynőjének is tekinthetjük, és ez az irány akkor vonult be a birtok életébe, amikor a Barta család lett a tulajdonos. Mára a Gamay Noir, a Mosoly illetve a Játékos fantázianevű rozékból összesen 25 ezer palack készül a pincénél minden évben. A rozé készítésének itthon is megvannak a bevált módszerei, Barta Annáék azonban szeretnek kísérletezni is. A Gamay Noirból készült rozéjuk például egyedi a hazai borpiacon, a Nagygombos Borászatnál 2013 óta kap nagyobb figyelmet. A hordós és tartályos érlelésnek, valamint annak köszönhetően, hogy a készítés során több időt adnak neki, a Barta Anna Gamay Noir Rosé több év után is megőrzi értékeit, sőt, egyre komplexebb lesz. Ez a rozé kategóriában nem megszokott tétel igazán egyedi, akik még nem kóstolták, semmiképpen ne hagyják ki!  És hogy miért lett a Nagygombos Borászat idehaza a rozéspecialista? Köszönhető ez annak is, hogy a Mátrai borvidék kiegyenlített éghajlata miatt a szőlő egyenletesen érik, az alapanyag megőrzi élénk, üdítő savait és gyümölcsös zamatait. Az egy tagban fekvő ültetvényszerkezet segít a növényvédelem és a szüreti időpont optimalizálásában, a gazdaságosabb fenntartás pedig lehetővé teszi a jó ár-érték arányú borok készítését. A fajtaösszetétel is izgalmas lehetőségeket kínál a rozé műfajában, hiszen a Magyarországon elterjedt Kékfrankos rozé mellett több fajta házasításából is készítenek borokat, illetve az itthon ritkaságnak számító Gamay Noir-ból is egyedi rozék készülnek évről évre. Ezt a fajtát egyébként az acéltartályok mellett részben zempléni tölgyfa hordóban érlelik, ez is hozzájárul különleges karakteréhez. A Nagygombos Borászatnál egyébként is eltérnek az általánosabb rozékészítési metódustól, nem sürgetik a folyamatokat, boraikat többnyire a szüretet követő tavasszal hozzák forgalomba. A szőlőművelésnél és a feldolgozásnál egyaránt törekszenek a természetességre és arra, hogy a borok minél kevesebb beavatkozással készüljenek. És a mosolygós, könnyed rozék létrejötténél talán az sem utolsó szempont, hogy egy női borász, Barta Anna gondos kezei között készülnek.  A Nagygombos Borászat rozéi - és persze a többi boruk is - megvásárolható a webshopon: https://nagygombos.wineshop.hu/     Powered by WineGroup Ha szeretnél Te is 24 órán belül egy profi webshopot, vedd fel velünk a kapcsolatot! https://winegroup.hu/#kapcsolat   Kövess minket csatornáinkon: FACEBOOK https://www.facebook.com/winegroup/ INSTAGRAM https://www.instagram.com/winegroup.hu/ LINKEDIN https://www.linkedin.com/company/winegroup PODCAST Spotify   Szöveg: Szabó Hajnalka Fotó: Nagygombos Borászat
Barta Pince - Mád
A Barta család 2003-ban vásárolt területeket Tokaj-Hegyalja egyik legismertebb településén, Mádon, kiváló minőségű boraik azóta is itt készülnek. Sokan nem értették, hogy Barta Károlyék miért a művelésből régóta kivont Öreg Király-dűlőn szeretnének gazdálkodni, holott itt már a XIII. században is szőlőtermesztés folyt, és innen származott a Tokaji borvidék egyik legtöbbre tartott bora, amely a Rákócziakat is rabul ejtette. A meredek lejtésű, köves talaj azonban rendkívül nehezen művelhető, így hiába volt az itt termő szőlő mindig is különleges minőségű, a mennyiségi bortermelés igényeit nem elégítette ki. A második világháború után a dűlőt elhagyták, és azt fokozatosan beborította az akácerdő. Az érintetlen terület újratelepítését követően egyértelmű volt, hogy a terület megmaradt biodiverzitását a tulajdonosok fenntartják, és a borászatba is tovább viszik az organikus szemléletet. Az Öreg Király-dűlő mellett a szintén jónevű Kővágó-dűlőben folyik még a gazdálkodás, ahol a csak kézzel gondozható gyalogművelésű ültetvény mellett alacsony kordonos művelésű terület található. A hagyományos művelésű szőlőben a gyomirtók és felszívódó szerek használatát teljesen mellőzik.  Az Öreg Király-dűlő tengerszint feletti magassága 343 méter, több száz éves kőteraszain fiatal szőlőtőkék sorakoznak. A terület adottságai kizárólag kézi szőlőmunka végzését teszik lehetővé, ami erős humán erőforrás jelenlétet igényel. Ez, és az izgalmas talajösszetétel kiváló alapanyagot biztosít a prémium minőségű borokhoz, amelyeket Ujvári Vivien borász készít. A borvidékre jellemző Furmint, Hárslevelű és Sárgamuskotály szőlőfajtákból száraz és édes borok egyaránt vannak a szortimentben, utóbbiból nem csak a messze földön híres tokaji aszú, de szamorodni és késői szüretelésű bor is készül.  A dűlő adottságok, a borászatban használt technológiai háttér, a jelentős tőkekorlátozást szem előtt tartó, fenntarthatósági filozófia mind-mind a megalkuvás nélküli minőséget helyezi előtérbe.   A Barta Pince borai között találunk olyat is, amit szívesen nyitunk ki egy fárasztó hétköznap után, de ha egy komoly ünnep fényét emelnénk egy "folyékony arany"-nak is nevezett tokaji aszúval, akkor is mindenképpen érdemes megkóstolni a boraikat. Akik pedig nem elégednének meg azzal, hogy otthon kortyolgassák a Barta borokat, akár az impozáns Öreg Király-dűlőt is meglátogathatják személyesen. A megszokott dűlőtúrákon túl van itt Bringa piknik a dűlők között, Jóga a dűlőben, de persze egy "szimpla" borkóstolás is nagy élményt nyújt. Sőt, ezt az élményt még fokozhatjuk a szállás megválasztásával is. A borászat központjában, a korhűen berendezett XVII. századi Rákóczi-Aspremont kúria emeletén három lakosztályban lehet élvezni a főúri kényelmet, míg a Barta Vendégház a birtokközpont szomszédságában található felújított, tornácos parasztházban kapott helyet, ahol autentikus vidéki környezetben élvezhető a nyugodt pihenés.  De amíg nem sikerül eljutni Mádra, addig is érdemes szétnézni a pincészet webshopjában, és feltölteni az otthoni készletet a kiváló Barta borokkal. A webshop elérhetősége: https://bartapince.wineshop.hu/   Powered by WineGroup Ha szeretnél Te is 24 órán belül egy profi webshopot, vedd fel velünk a kapcsolatot! https://winegroup.hu/#kapcsolat   Kövess minket csatornáinkon: FACEBOOK https://www.facebook.com/winegroup/ INSTAGRAM https://www.instagram.com/winegroup.hu/ LINKEDIN https://www.linkedin.com/company/winegroup PODCAST Spotify   Szöveg: Szabó Hajnalka Fotó: Barta Pince, Furmint Photo