Kóstolom Csapat |
|
12/17/2018 4:35:17 PM |
Kedvencekhez adva |
Kedvencekhez adás |
Pálffy Gyula szerint miután az ember betölti az 50. életévét olyan csuda dolgok is történhetnek vele, mely szerint hirtelen inkább fehér-, mint vörösbor rajongó lesz. Ha igaza van és ez valóban megtörténhet majd velem is, akkor viszont addig kell vörösbor-kóstolásban nagy szakismeretekre szert tennem. Ehhez pedig, mint minden évben, most is pompás színtérül szolgált Jásdi István csopaki borterasza és az itt évről évre megrendezésre kerülő Vörös Balaton. Rövid, ámde annál szubjektívebb élménybeszámolónk következik.
A Vörös Balatonnal kapcsolatosan egyre inkább úgy érzem, hogy ilyenkor felnőttként kapok egy kis kárpótlást a Mikulásért. Rendszerint ugyanis a télapóhoz legközelebb eső szombaton kerül megrendezésre az esemény és csoki helyett a második legjobb dologgal, vörösborral lehet magunkat kényeztetni.
A rendezvény minden évben nagy sikerrel fut, a recept titka pedig végtelenül egyszerű: adva van egy csodálatos panorámájú borterasz, rajta 10-12 kiállító pincészet, 30 féle vörösbor, amelyet 4 óra leforgása alatt akár maradandó élményként is könnyen végig lehet kóstolni. És persze adva van egy téma is, amelyet István talál ki és a kiállító borászokkal diskurálni is lehet róla: Milyen az egységes balatoni vörösbor-stílus?! – idén ezen lehetett lamentálni. Mármint annak, aki akart, ami azért mégiscsak ritkább és borászfülnek bizonyára jobban eső kérdés, mint mondjuk, hogy mennyi maradékcukorral került a bor lepalackozásra.
Annak ugyanis, aki figyelemmel követi a balaton-parti vörösök bíztató reneszánszát ez a kérdés nem ad sok elgondolkozásra való okot. A balatoni vörösborok zömében fajtaborok, légiesen könnyedek, gyümölcsösek, itt hiába várja a harsány, olykor farpofát is összehúzó tanninokat az ember. Ezek a tételek olyan észrevétlenül csúsznak le, hogy seperc alatt kapjuk magunkat azon, amint a következő pohár után nyúl a kezünk.
Habár többnyire fajtaborokról beszélünk, minden szabály alól akadnak kivételek. Hogy csak egyet is említsünk, a 2HA Courage névre elkeresztelt cuveéje az ország bármely területén (vagy azon túl) megtermelt vörösborokkal is simán versenybe száll és kerül ki diadalittasan.
Rövid, és abszolút nem reprezentatív kutatásom eredményeképpen a Vörös Balaton kiállítói közül legtöbben most Légli Gézát méltatták, mint a sétálókóstoló egyik nagy favoritját. A déli-parti vendég Merlot-val, Pinot Noir-ral és egy Kislak névre elkeresztelt válogatással érkezett – ez utóbbi egyébként ár-érték arányban véleményem szerint verhetetlen vörösbor, amelyet szíves örömest ajánlok akár megrögzött villányi borfanatikusoknak is. A Kislak 2015 az évjárat legjobb tételeit összeválogatva került lepalackozásra. Nagyobb test, francia elegancia és egy „csipetnyi légliesség“ jellemzi.
Meglehet, hogy Pálffy Gyula mostanra szívesebben fogyaszt fehéret, mint vöröset, azonban szívből remélem, hogy a Shiraz-készítéssel nem hagy fel még egy jó ideig, mert úgy egy újabb nagyszerű borral lenne szegényebb a magyar tenger. Hasonlóképpen bízok abban is, hogy Jásdi István, aki a környéken eléggé egyedülállóként hozott egy frissen lepalackozott gyönyörű, gyümölcsös, pazar Kadarkát, a jövőben is szívesen nyúl a „csopaki“ mellett egyre többet kékszőlőhöz. Mert hát azokban az években is szeretnénk pompás Jásdi borokat inni, amely év természeti ajándéka nem elegendő a Ranolder vöröshöz.
A Vörös Balatonon harmadik alkalommal volt szerencsém látogatást tenni és meglátásom szerint a borok évről évre kerekebbek, egyre nehezebb a kedvenc borok listáját összeállítani. A rendezvény biztosan folytatódik 2019-ben is, nem tudom, hogy István milyen témát talál ki, de ha olvassa a cikkem, akkor én szívesen beszélgetnék a balatoni vörösborok érlelhetőségéről!
fotók: Bagi Peti
cikk: Kalmár Borbála