Istvándy Birtok

5/4.8
(6 szavazat)

Jelenleg zárva

Adatok

Káptalantóti, Magyarország, Hegymőg dűlő, 8283
Borvidék: Badacsony
http://www.istvandy-pinceszet.hu/
+36702304713
Kedvencekhez adva
Kedvencekhez adás

Nyitvatartás

Nincs megadva

Az Istvándy család története több mint 200 évre, az 1800-as évek kezdetére vezethető vissza. A család életében a paraszti gazdálkodáson belül kezdettől fogva a szőlő- és bortermelés jelentette a legfontosabb megélhetési lehetőséget. Nagypapa borász volt, Édesapám agrármérnök, saját ültetvényei is voltak a szövetkezeti munka mellett, a borászkodással pedig kiegészítésképpen foglalkozott. Eleinte nem is árulta palackozva a borait, csak a barátainak adta őket, és egy-két étteremnek szállított. Majd ő is eljutott egy fordulópontra, amikor úgy döntött, a minőség felé indul. Édesapám elhatározta hogy csak palackozva fogja értékesíteni a borait, megkezdte a terméskorlátozást, csak a legjobb fekvésű területekről szüretelt, kialakult a saját stílusunk.Fontos számunkra a tradíciók ápolása, a tapasztalatok, illetve a megfigyelések továbbadása. Családunk elkötelezett híve annak, hogy a hely múltjához és hírnevéhez méltóak legyünk. Hangsúlyt helyezünk a Badacsonyi Borvidéken termő egyedülálló Kéknyelű szőlőfajtára, valamint erre a vidékre jellemző Szürkebarátra és Olaszrizlingre.

Tovább olvasom

A pincészet borai

Események

Nincs közelgő esemény.

Elérhetőség

8283 Káptalantóti Hegymőg dűlő
http://www.istvandy-pinceszet.hu/
+36702304713