Dobosi Birtok – a Nivegy-völgyi álom

Kóstolom Csapat

8/2/2021 3:58:24 PM
Kedvencekhez adva
Kedvencekhez adás

A Balaton-felvidéken, a Nivegy-völgy apró falvainak egyikén, Szentantalfán tudják jól, hogy aki mer nagyot álmodni, az csodát tud alkotni. Ismerjük meg a Dobosi Birtok történetét, a Dobosi borokat, és mi is hinni fogunk a csodában!

 

A Dobosi család

1721-ig tudjuk hivatalosan visszavezetni, hogy a Dobosi család itt él Szentantalfán, és szőlőműveléssel, borászkodással foglalkozik immár háromszáz éve.” – kezdi mesélni a család történetét Dobosi Győző. Szülei, Dobosi Dániel és Ilona voltak azok, akik a nyolcvanas évek közepén úgy döntöttek, hogy az őseik által korábban megkezdett úton tovább haladva elindítják a családi borászatukat. „Apukám ’86-ban lépett ki a tsz-ből, hogy főállásban borászkodjon, de akkor sokan megkérdőjelezték a döntésének helyességét, hogy a biztos megélhetését feladja egy álomért. Ő viszont a korábbi munkahelyén már nem látott jövőképet, gyerekkorában viszont sokat hallott a család múltjáról, és hitt abban, hogy van értelme ezzel foglalkozni. Az ötszáz fős Szentantalfán körülbelül kétszáz Dobosi él ma is, szóval a fél falu első- vagy másodunokatestvérünk, és mindenki foglalkozott valamilyen szinten szőlővel meg borral, de komolyan senki nem vitte ezt tovább. Neki az volt az álma, hogy összerakjon egy családi vállalkozást, és újra élesszen egy hagyományt.”

Az öt gyermek közül Bálint és Győző vesz részt tevékenyen a borászat életében, és bár a szülők is aktívak a családi vállalkozásban, két fiuk mára átvette az irányítást. Bálint a borkészítésért, Győző pedig az értékesítésért és a cégvezetésért felel.

Dobosiék nevét a Balaton-felvidéken sokan a „bio” szóhoz is társítják. 2000-ben álltak át a bio művelésre az akkori területek felén, a döntésben pedig azon túl, hogy hittek ennek létjogosultságában, az üzleti érdekek is közre játszottak. Igazoltan 3 év biogazdálkodás után van lehetőség arra, hogy egy bor címkéjére is rákerülhessen a „bio” felirat, és amikor ők ezt elkezdték, az emberek még nem igazán értették, hogy mi is ez pontosan. „Elmentek egy rendezvényre, kóstoltak 15-20 pincétől 2-3 bort, és másnapra teljesen összekeveredtek a fejekben az információk, bennünket viszont be tudtak azonosítani, hogy a Balaton-felvidékről azok a bio-sok. Évekig látszólag csak ennyi előnyünk származott belőle, de maga a termelés és a borkészítés annyira meggyőző volt számunkra, hogy 2006-ban a teljes területen átálltunk a bio művelésre. Azt látjuk, hogy hosszú távon ez az egyetlen útja a fenntarthatóságnak, és örülünk, hogy bő két évtizeddel ezelőtt belevágtunk a biogazdálkodásba.” – mondja Dobosi Győző.

 

A borok

A Dobosi Birtokon főként a Kárpát-medencei szőlőfajtákra építenek, ültetvényeik legnagyobb területét a Balaton partján különösen népszerű Olaszrizling foglalja el, amit a Kékfrankos, a Juhfark és a Kéknyelű követ a sorban. Ezekre épül a pince borpiramisa, ami három szintből áll.

Az alap borok, vagy regionális borok a fajta gyümölcsösségét hangsúlyozzák, reduktív technológiával készülnek, színes címkevilágúak, szóval fiatalos, lendületes, könnyen fogyasztható borok.

A második szinten a szőlőfajták sajátosságai helyett a termőhely, az érlelés kerül előtérbe, ezekkel a borokkal leggyakrabban a gasztronómiában találkozhatunk. A fő fajta itt is az Olaszrizling, legnagyobb mennyiségben a HegyBor tartozik ide, de a Juhfark és a Kéknyelű is ebbe a kategóriába sorolható. Ezeknél a boroknál figyelhető meg leginkább a Nivegy-völgy sajátos karaktere, hiszen ezen a területen olyan magas a mészkő szintje, hogy van, ahol csak egy méter termőföld van a sziklarétegen, és ez nagyon meghatározza a Nivegy-völgyi borok fajsúlyát, íz- és illatvilágát.

A harmadik szintre a válogatások kerülnek, ami lehet egy száraz késői szüretelésű bor, egy dűlőválogatás vagy hordóválogatás. Itt nem találkozunk fixen, évről évre készülő borokkal, mindig az évjárat különlegességei kerülnek palackba, amiket nem lehet folyamatosan, nagy mennyiségben készíteni. Legtöbbször néhány száz, vagy egy-kétezer palack készül belőlük, így nem csak az ízviláguk, de a limitált elérés miatt is ritkaságok.

 

A Birtokközpont

A családunknak húsz éve van egy álma, ezt sikerült most megvalósítanunk, amikor tavaly ősszel megnyitottuk a Birtokközpontunkat. A ’90-es évek végén kezdtünk el palackos borokat készíteni, onnantól egyre többen ismerték és szerették a borainkat, de amikor eljöttek a faluban lévő borkóstoló helyiségünkbe, sokszor kérdezték, hogy hol vannak a szőlők. Mindig arra vágytunk, hogy legyen egy olyan épületünk, ami kint van a szőlőben, és ahol nem csak a borokat tudjuk megmutatni, de az ültetvényt, a Balatont, a bennünket körülvevő nyugalmat is. Hosszas tervezés után készült el a Birtokközpontunk, ahol nem csak a szőlőfeldolgozás történik, de komolyabb vendéglátásra is lehetőségünk nyílt. Itt kapott helyet a 9 darab 4 csillagos szobánk, ahol a vendégeink meg tudnak szállni, és itt indítottunk el egy ígéretes konyhát is. Azt viszont fontosnak tartom megjegyezni, hogy nem szállodaként, és nem étteremként szeretnénk üzemelni, hanem egy olyan borászatként, ahol meg lehet szállni és ahol jókat lehet enni, de a lényeg mégiscsak a bor.” – mesél az új Birtokközpontról Dobosi Győző.

 

A konyha

A Birtok konyhája egy külön fejezet, nagyon büszkék vagyunk rá.” – mondja Dobosi Győző. – „Tavaly október 30-án volt a zártkörű megnyitónk, de akkor már sejteni lehetett, hogy hamarosan be kell majd zárnunk. Úgy gondoltuk, hogy tavaszig ráérünk majd átgondolni az egész koncepciót így, hogy már elkészült az épület, és nem csak tervrajzon látjuk. Volt egy olyan kijelentésem, hogy ha besétál hozzánk egy séf, hogy ő itt szeretne főzni, akkor lesz melegkonyhánk, ha nem, akkor csak a rendezvényekre lesznek komolyabb ételeink. És akkor egy novemberi napon besétált hozzánk Deutschmann Klaus… A balatoni vendéglátásban ma ő az egyik legkomolyabb ismeretekkel rendelkező séf, aki több Michelin csillagos étteremben is dolgozott korábban. Ő egyébként osztrák, de már a családjával együtt Magyarországon élnek, a szomszédos Monoszlón. Éppen eljött a korábbi munkahelyéről, és azt mondta, hogy van egy jó koncepciója, amit szívesen megvalósítana nálunk, mert ismeri és szereti a borainkat, a helyet pedig nagyon szépnek találja. Emberléptékű konyhában gondolkozott, ahol minőségi alapanyagokból minőségi ételeket készít, ez egyezett a mi elképzeléseinkkel is. Közösen megtaláltuk azt a fine bistro vonalat, amivel mindannyian tudunk azonosulni. A Nivegy-völgyben nem szeretnénk fine dining-ot kínálni, de a hagyományos konyhánál egy kicsit többre vágytunk. Kéthetente változik az étlapunk, külön van ebéd és vacsora menünk, így az itt megszálló vendégeink is tudnak választani. Minden étel mellé van borajánlásunk, hiszen mégiscsak ez a fő profilunk. Ennek ellenére nem étteremként funkcionálunk, tehát nyáron, csúcsidőben is legfeljebb öt napon van melegkonyhánk, de hidegtálakat a hét bármely napján fel tudunk szolgálni a borkóstolókhoz, pincelátogatásokhoz. 

 

Borbarátság

A vendégek visszajelzése Dobosiéknál tavaly még nagyobb szerepet kapott. A két évtizede dédelgetett álom megvalósulásának küszöbén álltak, épült az új Birtokközpont, amikor 2020 március 16-án kihirdették a pandémiát. Több nagykereskedő felbontotta a szerződésüket, nem kapták meg az építőanyagokat az építkezéshez, és miközben egy nagy beruházás kellős közepén voltak, egyáltalán nem látták a jövőt. Amikor átnézték a költségvetésüket – hiszen hirtelen rengeteg idejük lett erre -, azt látták, hogy az eredeti tervekhez képest még nagyjából 40 millió Forint hiányzik ahhoz, hogy megvalósítsák az elképzeléseiket. Miközben bezárták az egész világot, ők érzelmileg teljesen meginogtak, hogy vajon mennyire volt értelme belekezdeni ebbe az egészbe, és miért pont most… A kérdőjelek sokasodtak, mígnem egyik éjjel Győző azt álmodta, hogy a Dobosi borok vásárlóit is bevonták a finanszírozásba. „Leültem néhány barátommal, egyikük közgazdász, másikuk gazdasági újságíró, és elmeséltem nekik az álmomat, hogy szeretném, ha kitalálnánk egy csomagot, amivel mindenki nyer.” – meséli. „Mi lényegében hitelt veszünk fel a vevőinktől, a kamatot pedig a termékeinkkel fogjuk megfizetni. Együtt kitaláltuk ezt a programot, aminek keretében 100, 250 és 500 ezer Forint értékben lehetett vásárolni egy Barátság kártyát, és az rajta lévő összeget a csomagtól függően 2-3 éven belül lehet felhasználni a termékeinkre és a szolgáltatásainkra. 10-15-20% kedvezményt adunk a lejárat dátumáig, tehát ha valaki korábban felhasználja a kártyán lévő összeget, akkor is megkapja ezt a kedvezményt, szóval ez egy VIP tagság is tulajdonképpen. A borbarátaink ezen túl minden évben kapnak egy újbor válogatást, hogy az elsők között kóstolhassák meg a Dobosi borok új évjáratát. Emellett az étteremnek az egyik fő falán egy-egy névtáblát is kaptak. Nagy meglepetésünkre az egy hónap alatt 92-en csatlakoztak a kezdeményezéshez, és összesen 16 millió Forint gyűlt össze. Az anyagi támogatáson túl ez hihetetlen mentális támogatás volt nekünk, és volt egy olyan üzenete is felénk, hogy csináljátok, jönni fogunk, van ennek létjogosultsága – miközben mi már megkérdőjeleztük magunkban ezt az egészet. Lényegében most ezek a személyek, családok, baráti társaságok a legszorosabb üzleti kapcsolataink. Azért találtuk ki a Barátság falat, hogy megköszönjük a bizalmukat, ahogy ennyi pénzt odaadtak nekünk a tervrajzokra és egy megfogalmazott levélre. Nagyon jó példa ez arra is, hogy nem csak pályázatok és hitelek révén lehet előre haladni, hanem a vásárlói igények alapján összeállított finanszírozás kapcsán is. Örülök, hogy bele mertünk vágni. Ráadásul a megnyitás előtt már sokan beszéltek rólunk, hiszen akik pénzt adtak bele, azok egy kicsit magukénak érezték az egész sztorinkat. Akik bejönnek, mindig megkérdezik, hogy valójában mik ezek a kis névtáblák „A barátság épít” felirat körül, mi pedig büszkén meséljük el a borbarátaink segítségének történetét. Mi mindig hittünk abban, hogy a vendéglátás nem csak egy munka, hanem egy élmény szolgáltatás, és minden vendég, aki eljön hozzánk, egy kicsit a barátunk is lehet. Az, hogy ez meg tudott valósulni, nagyon jó visszajelzés arra, hogy nem csak mi gondoljuk így, hanem a vendégeink is.”

 

A szőlőmag

A borokon és az élményeken túl a fenntartható gondolkodásnak is nagy szerepe van a Dobosi család életében. „Minden ágazatban keletkeznek melléktermékek, amikről aztán kiderülhet, hogy nagyon értékesek.” – avat be a szőlőmagos termékek megszületésének előzményeibe Dobosi Győző – „Korábban csak a borra fókuszáltunk, és amint kipréseltük a szőlőt, onnantól csak maga a lé érdekelt. A szőlőmagot eleinte kihordtuk a szőlősorok közé trágyának, amikor pedig elkezdtük a biogazdálkodást, minden évben megvette tőlünk egy cég. Őszintén szólva kicsit furcsának is tartottuk őket ezért… Egy idő után viszont felfigyeltünk rá, hogy mindenhol a szőlőmag kivonat és a szőlőmag olaj áldásos hatásáról olvasunk, és elkezdtünk gondolkozni rajta, hogy ha ilyen érték van a kezünkben, akkor tartsuk meg egy részét. A konyhában, a hidegtálakon azóta is használjuk a saját olajunkat, de külsőleg is rengeteg jótékony hatása van. Ma már egy nemesvámosi céggel működünk együtt, ők készítik az olajat valamint a szőlőmag őrleményt.

  

BalatonBor, HegyBor, Balatoni Kör

A közösségi életben való aktív részvételt szintén fontos a család életében, kezdetektől részt vesznek a Balaton környéki összefogásokban.

A balatoni borászok hatodik éve palackoznak BalatonBort, hogy a borfogyasztóknak megmutassák, hogy mit tud ez a vidék, ha a mindennapokra kell bort ajánlani. Sőt, már nem csak a mindennapokra, de akár az ünnepekre is, hiszen a BalatonBor mintájára létrejött a HegyBor kategória, ami egy, a termőhelyet bemutató, érett, karakteres Olaszrizling.

A közösség építése, a tudatos fejlődés azonban nem csak a közösségi borok készítésében nyilvánul meg. A Balatoni Kör egy olyan egyesület, ami egységbe rendezi a tó körüli borászatokat, vendéglátósokat, szállodásokat, akik helyi alapanyagokra, helyi szolgáltatásokra alapozva az egész éves minőségi vendéglátást tűzték a zászlajukra.

Rájöttünk, hogy szükség van egy közös koncepcióra, ha tudatosan szeretnénk fejlődni. Azt vettük észre, hogy bármi jut eszünkbe, mindig van metszet a többiek gondolataival, terveivel, és hosszú távon sokkal stabilabban lehet építkezni, ha közösségi gondolkodás van. A közös tervek mentén mindenki tud egy kicsit finomítani a saját projektjein, céljain, megfogalmazásaiban, miközben tanulunk is egymástól. A Balatoni Körnek 50 tagja van, borászok, éttermesek, cukrászok, szállodások. Különböző szekciók vannak benne, én például a boros szekcióért felelek, de ezek inkább formális tisztségek, amik lényegében az operatív működést segítik elő.” – mondja Dobosi Győző

A Balaton környéki megyék egész évben nyitva tartó vendéglátó egységeit az elmúlt években a Kóstold Körbe kiadványból ismerhetjük meg, amit mindenképpen hasznos forgatni, ha a tó környékén szeretnénk felfedezni új kedvenceket.  

 

Háromszáz éve kezdődött, de úgy tűnik, még jónéhány év van a szentantalfai Dobosi család történetében. Érdemes őket személyesen is felkeresni, megkóstolni az évfordulóra készített dűlős borokat, a konyháról kikerülő izgalmas ételeket, megnézni az új Birtokközpontot, megtapasztalni a közelükben a békét, a nyugalmat.

 

>>> Facebook oldal <<<

>>> Weboldal <<<

 

Hol található a Dobosi Birtokközpont?  -->  Haraszt dűlő, Szentantalfa, 8272

Megközelítés:  Autóval: https://goo.gl/maps/UaWp6yrvt1wTg3Y47

 

Asztalfoglalás: +36703169122 / info@dobosi.com

 

 

 Szöveg: Szabó Hajnalka

BORPÁRBAJ - Interaktív boros játék - nem csak borkedvelők részére

Borpárbaj - Rákóczi Feri és Bálint Gyuri

WINEMINUTE. BORÁSZATOKRÓL RÖVIDEN - FISCHER BIRTOK

SABAR Borház
A Balaton-felvidék mindössze 217 méter magas Sabar-hegye talán évmilliók óta csak arra vár, hogy egy jókedélyű közgazdász beleszeressen a hegy lábánál egy szőlőültetvénybe, majd induló borászatát róla nevezze el. A Sabar Borház lassan másfél évtizede az aprócska tanúhegy része, borai és rendezvényei pedig azóta sokezer vendéget vonzottak ide. Ádám Gábor, a Sabar Borház tulajdonosa korábban nemigen gondolta, hogy a számítógép monitorja helyett egyszer majd a saját borteraszáról bámulja esténként a naplementét, miközben a saját borát kortyolgatja. Bár 2009-ben az egész csak hobbinak indult, mára évente negyvenegynéhányezer borospalackra kerül rá a Sabar címke, és ezeknek a boroknak nem nehéz a rajongóivá válni. De nem csak a boroknak. A „sabarizmus” már-már fogalommá vált a visszatérő vendégek körében, hiszen itt olyan vendéglátás, olyan programok, na és olyan naplemente várja őket, ami miatt újra és újra érdemes felkerekedni. „Kis hegy, nagy borok” – hirdeti a Sabar Borház szlogenje. És hogy milyen borok készülnek a hegy lábánál? Jelenleg négy fehérszőlőből: olaszrizlingből, rajnai rizlingből, szürkebarátból és kéknyelűből kóstolhatjuk ki a Badacsonyi borvidék ásványos ízvilágát. Balaton környéki pincéhez illően persze legnagyobb mennyiség az olaszrizlingből van. Abból többfélét is kóstolhatunk: könnyedebb reduktív bort, vagy hordóban érleltet, de olyan is van, ami több területről származik, és részben tartályban, részben hordóban készül. A rajnai rizlingnek is több arcát megismerhetjük a pincénél: a Hercegföld névre hallgató egy fiatal, 4 éve termő ültetvényről származik, a számokkal jelölt pedig 50 éves tőkékről érkező szőlőből – a címkén lévő számok mindig az adott évjáratban ebből a borból palackozott mennyiséget mutatják. A palettát két kékszőlő is tovább színezi, a kékfrankosból általában rozé, a cabernet franc-ból pedig egy izgalmas vörösbor kerül a palackokba. Az első években a borok Nagy Lászlóhoz, a Villa Tolnay borászához kötődtek, 2016 óta pedig Földi Bálinthoz, de a mindennapi szőlész-borász feladatokat, pincemunkákat a kezdetek óta Répási Tamás látja el. Hetedik éve már, hogy a Sabar Borházhoz kóstolópince, kóstoló terasz is tartozik. Aki egyszer innen nézi végig a naplementét egy pohár borral, az hamar „sabaristává” válik. A frappáns elnevezés az elégedett vendégektől származik, akik visszajárnak borozni, koncertet hallgatni, lazulni. „Arra gondoltam, hogy jó lenne, ha itt a pincénél fogyna el a borok nagyobb része, de ahhoz kevés az, hogy jók a borok. Kell egy hely, ahol le lehet ülni, élvezni lehet a tájat, esetleg lehet enni valamit a borok mellé.” – kezdi mesélni a tulajdonos, Ádám Gábor. – „Utána kitaláltuk, hogy borozgatás közben milyen jó lenne zenét hallgatni, illetve jó társaságban lenni, tulajdonképpen egy kis közösséget létrehozni. Mára évente 6-8 alkalommal rendezünk zenés programokat, július első hétvégéjén például blues koncertet, és ilyenkor 150-200 vendég is összegyűlik nálunk. A Pünkösdi hétvégén Sabari pincetúrát szervezünk, ekkor tőlünk indulunk és ide is érkezünk vissza, közben pedig végig járjuk a környékbeli pincéket, ahol borral és finom falatokkal várnak bennünket. Nyáron a Balaton közelsége miatt egyébként is sűrűbb az élet, de egész évben érdemes figyelni a közösségi média felületeinket, ahol folyamatosan hírt adunk az eseményeinkről.” Az eseményekre jegyeket a https://sabar.wineshop.hu/esemenyek oldalon lehet, de addig is, amíg nem jutunk el a Sabar-hegy lábához személyesen, érdemes néhány palack bort rendelni a hangolódáshoz:  https://sabar.wineshop.hu/borok     Powered by WineGroup Ha szeretnél Te is 24 órán belül egy profi webshopot, vedd fel velünk a kapcsolatot! https://winegroup.hu/#kapcsolat   Kövess minket csatornáinkon: FACEBOOK https://www.facebook.com/winegroup/ INSTAGRAM https://www.instagram.com/winegroup.hu/ LINKEDIN https://www.linkedin.com/company/winegroup PODCAST Spotify   szöveg: Szabó Hajnalka fotó: Sabar Borház FB
Steigler x Cut&Barrel borvacsora
Formabontó, izgalmas borvacsora sorozatot indít tavasszal a Winehub, amelyen első alkalommal a Steigler Pincészet boraihoz készülnek az ízletes falatok. Formabontó, hiszen általában egy menüsorhoz szokás párosítani a borokat, most azonban másként alakultak ki a bor-étel párok.  A szervezők azt vallják, hogy a borok már készen vannak, azokon változtatni úgysem lehet, így az ételeket alakítják hozzájuk. A borvacsora előkészületeiről Varga Tamás, a Steigler Pincészet borásza mesél. „Amikor első alkalommal találkoztam André Bicalho séffel, akkor végig kóstoltuk a borainkat, és megbeszéltük, hogy szerintünk milyen ízvilág passzolna hozzájuk. Ekkor még ételről szó sem esett, csak arról ötleteltünk, hogy például a kékfrankoshoz szilvát vagy meggyet párosítanánk, vagy pont valami meghökkentő ízzel lepnénk meg a vacsoravendégeket. Eldöntöttük, hogy melyek azok a borok, amik a vacsora vázát alkotják majd, és ezekhez álmodott meg André 2-2 ételt a második találkozónkra. Másodszor már többen kóstoltunk, és figyeltünk az összhangra, valamint arra, hogy mit vált ki belőlünk az adott párosítás. Itt találtuk ki, hogy min kell még változtatnunk, mibe vigyünk még egy kis csavart, de már ekkor éreztük, hogy ez egy fantasztikus programnak ígérkezik. Abban is eltérünk a szokványos borvacsoráktól, hogy a borok sorrendjénél nem a klasszikus menetben haladunk, a könnyed fehérboroktól a rozén át a testes vörösekig, hanem megkavartuk a sort. A borok és az ételek viszont annyira jó párosokat alkotnak, hogy ez cseppet sem zavaró, sőt! Engem egyébként is régóta bosszant, hogy sokszor, amikor egy borkóstolón mutatok egy érlelt, idősebb, izgalmas bort, akkorra a társaság fele már nem tudja azt a helyén értékelni, hiszen addigra 5-6 boron már túl vannak, és sokan ebben elfáradnak. Most megváltoztattuk a megszokott rendszert, és nagyon izgalmas lett a végeredmény. André egy művész, a borainkhoz megálmodott ételkreációival szerintem mindenkit elvarázsol majd.” A nagyvilág ízei a tányérodon, egy korty Sopron a poharadban – ígéri a borvacsora alcíme. A borvidékre leginkább jellemző zöld veltelíni és kékfrankos mellett a pincészet több büszkesége is szerepel a sorban, hozzájuk pedig a kozmopolita séf, André Bicalho ételeit kóstolhatja meg az, aki március 21-én ellátogat a Steigler x Cut&Barrel borvacsorára.  
Bakos Borászat - Nadap
Csupán néhány éve indult a Velencei tó környékének új borászata, de máris izgalmas borokkal és komoly elismerésekkel rendelkeznek. A Bakos Borászat szőlőültetvényei Nadapon vannak, a pincéjük Sukorón, boraikkal pedig remélhetőleg egyre több helyen találkozhatunk a jövőben. Az első generációs borászat életében a 2020-as volt az első szüret, és amíg a covid járvány miatt a gyerekek otthon tanultak, a családfő is az ismereteit gyarapította: szőlész-borász végzettséget szerzett. Felesége korábban környezetgazdálkodási agrármérnöknek tanult, így a növények iránti érdeklődés nem újkeletű Bakoséknál. Eleinte csak nézegették a szőlőhegyet, majd egyre több környékbeli bort kóstoltak, Szentesi József nadapi borai pedig teljesen elvarázsolták a házaspárt. Több szüreten is megfordultak, míg egyszercsak megszületett az elhatározás: komolyabban kellene ezzel foglalkozni. Hamarosan megvették az első parcellákat, és elkezdődött a Bakos Borászat története. Igaz, eleinte inkább csak saját maguknak akartak bort készíteni, aztán szépen lassan kitanulni ennek minden csínját-bínját. Az első évjárat azonban olyan jól sikerült, hogy a barátaik noszogatására elindultak egy helyi borversenyen, és közel száz tétel közül a tó körüli legjobb bornak járó címmel tértek haza. A korai siker jó alapnak bizonyult, a lelkesedésük pedig azóta is töretlen. Bakosék Sukorón találták meg azt a parasztházat, amibe beleszerettek, és nem csak autentikusan felújították, de egy részét átalakították pincészetté acéltartályokkal, hordókkal. Akik előre bejelentkeznek, itt tudják kóstolni a borokat a 2020-as évjárattól – egyelőre főleg rajnai rizlingeket többféle elgondolásban, de a pince kékfrankosból és cabernet sauvignonból házasított rozéja is népszerű a vendégek körében. A 40 éves rajnai tőkék már elég idősek ahhoz, hogy a talaj ásványosságát visszaadják, az erős hozamkorlátozás pedig igazán koncentrált ízeket eredményez, így nem csoda, hogy aki kóstolja, azt rabul ejti. Az új technológiák és a régi, hagyományos borkészítési módok ötvözésével születő borok egyre izgalmasabbak, és ezt idén ősszel a Budapest Borfesztivál látogatói is megtapasztalhatták, akik egy pop-up kóstolón ismerkedtek a Bakos Borászattal és boraikkal. A pozitív visszajelzések új lendületet adtak az idei szüreti időszakra, ami egy kihívásokkal teli évjáratban mindenképpen jól jön. A jelenlegi egy hektáros terület a jövőben fokozatosan bővül, a cél a mesebeli 7-es szám. A fehérborok mellett pár év múlva vöröseket is kóstolhatunk a sukorói pincében, a Bakos házaspár a filoxéra előtti magyar fajtákkal tervez kísérletezni, és az elszántságukat ismerve biztosak lehetünk benne, hogy nem szokványos borokkal rukkolnak elő. A lelkesedés pedig nem csak rájuk, de a gyermekeikre is jellemző, akik kíváncsian követik szüleiket a szőlőbe és a pincébe, és nem lenne meglepő, ha hármójuk közül idővel többen is folytatnák majd az elkezdett munkát. Wood, Art, Barátnőm – a letisztult címkevilágú borok neveit könnyű megjegyezni, így ha ízlettek, nem lesz nehéz visszaidézni, hogy melyikből rendeljünk néhány palackkal. A borászat webshopjában mindegyik megtalálható: https://bakosboraszat.hu/     Powered by WineGroup Ha szeretnél Te is 24 órán belül egy profi webshopot, vedd fel velünk a kapcsolatot! https://winegroup.hu/#kapcsolat   Kövess minket csatornáinkon: FACEBOOK https://www.facebook.com/winegroup/ INSTAGRAM https://www.instagram.com/winegroup.hu/ LINKEDIN https://www.linkedin.com/company/winegroup PODCAST Spotify     szöveg: Szabó Hajnalka Fotó: Bakos Borászat - Facebook
Izgalmas boros játéksorozatban verseng az ismert médiaszemélyiség
Izgalmas boros játéksorozatban verseng az ismert médiaszemélyiség – most kiderül, hogy milyen borokat szeret Rákóczi Feri   A magyar bornak sokszáz éves hagyománya van, a borágazat azonban folyamatos kihívásokkal küzd. A borkultúrára és a minőségi borfogyasztásra sokan igyekeznek felhívni a figyelmet – november 16-tól például mentesülnek a reprezentációs adó megfizetése alól azok a cégek, akik közvetlenül a borászattól szerzik be a borokat. A magyar borok sokszínűségét játékos formában is népszerűsíteni lehet, jó példa erre a Kóstolom Borbárban évek óta sikerrel futó BORPÁRBAJ sorozat, ami november 25-én kihelyezett helyszínen, a pázmándi Bálint Boráriumban kerül megrendezésre. Az egyik versenyző ezúttal Rákóczi Feri lesz, aki szintén hisz a magyar borokban, a magyar borászokban.   Borgladiátorok a pincében Lövések nem dördülnek a pázmándi Szőlőhegyen, de izgalmakban egészen biztosan nem lesz hiány. A BORPÁBAJON a kihívó fél Bálint „gasztrokult” Gyuri, a Velencei-tó környékének ismert vendéglátósa, aki saját bort is készít. Kihívottja Rákóczi „csakegykorty” Feri, aki számos hazai borásszal ápol jó kapcsolatot, és imád sztorizni. Nagyon örült a kihívásnak, hiszen a saját vendéglátóhelyén is kiemelt helyen szerepelnek a magyar borok, és végre egy izgalmas párharc keretében mutathatja meg kategóriakedvenc borait a nagyérdeműnek. A játékmester Pintér Zsolt, a Kóstolom Borbár egyik tulajdonosa, aki már alig várja november utolsó szombatját. Szerinte Feri annak ellenére, hogy nem szakmabeli, nagyon otthonosan mozog a hazai borászok között, jó történetei vannak. Az is szimpatikus benne, hogy nem szeretné „túlszakmázni” a borokat, számára a legfontosabb ismertetőjegyek a „minőségi” és a „finom”. Bálint Gyuri ismert szereplője a borvidék életének Pázmánd környékén, nagyon jó vendéglátóhelyet üzemeltet, a borkészítéshez is ért, szóval a szakmai előny az ő oldalán van, ennek ellenére Rákóczi Feri magabiztosan áll a közönség elé, és úgy gondolja, hogy ő fog győzni.   Hogy mire számíthatunk? Egy laza boros estére, ahol mindenki csak nyerhet. De mi az a BORPÁRBAJ?   A Kóstolom Borbár csapata néhány éve egyedülálló boros játékkal szállt be a borkultúra népszerűsítésébe. A vicces, innovatív eseményen két játékos száll a boros ringbe, ahol 5 kategóriában mutatják meg azokat a borokat, amik szerintük a közönség kedvencei lehetnek. A megmérettetés a BORPÁRBAJ nevet kapta, ami azóta egyébként a Kóstolom Kft. által levédetett kifejezés.   A BORPÁRBAJ egyaránt élvezetes profi borkóstolóknak és amatőr borkedvelőknek, hiszen lehet a borokat értékelni, pontozni, de a legfontosabb mindig az, hogy ízlik vagy sem. A vendégek 2 x 5 bort hasonlítanak össze, és mivel előre nem tudják, hogy milyen bor van a pohárban (milyen borvidékről származik, ki a borász, milyen szőlőfajtából és melyik évjáratban készült), így külső befolyás nélkül valóban csak azt kell eldönteniük, hogy melyikből innának szívesen még egy pohárral.A szavazás a modern technika segítségével történik: a vendégek egy applikáció letöltése után a telefonjukon adják le szavazataikat a számukra jobban tetsző borra. Amikor a játékmester leleplezi az adott forduló győztesét, mindkét párbajozó elmeséli, hogy miért gondolja azt, hogy a vendégek mellette teszik le a voksukat.   A borgladiátorok november 25-én 19 órától mérkőznek meg Pázmándon a Bálint Boráriumban.   A párbajozók invitálását itt is megnézhetitek:   Jegyvásárlás, további információk: KATTINTS IDE    
„A rendezvény mostanra elérte a célját és a célközönségét is” - A Nivegy-völgyi Borpiknik tapasztalatai
Ragyogó napsütés, mesés panoráma, izgalmas borok és ízletes ételek várták a borkedvelőketoktóber első hétvégéjén a Balaton-felvidéki Dobosi Birtokközpontban. Az idén harmadikalkalommal megrendezett esemény mostanra elérte a célját és a célközönségét is, és aborászok teljes mértékben át tudták adni a Nivegy-völgyi életérzést: a borokat, avendégszeretetet, a gyönyörű völgy látványát, a szőlő tiszteletét és azt az összefogást,aminek itt évszázados hagyománya van. Szakmailag is igazán eredményes volt a rendezvény, sok közös gondolat elindult a nap során.Idén először egy nemzetközileg is elismert borászat, az osztrák Domäne Wachau is jelen voltboraival és eszmeiségével. A délelőtti mesterkurzuson Szik Mátyás örökös sommelier bajnok,borászati tanácsadó, és Pintér Zsolt, a Kóstolom Borbár és a WineGroup egyik tulajdonosa aNivegy-völgyi termékpiramist hasonlította össze a híres Wachau borvidéki mintával. ANivegy-völgyi eredetvédett borokban és a helyi összefogásban óriási potenciál van, azépítkezéshez pedig sok hasznos, jól működő példát lehet beemelni a szomszédainktól. ADomäne Wachau szövetkezeti mintára épülő borászat, akik önállóan nehezen tudtak volna apiacra lépni magas minőségű borokkal, közösségként viszont komoly nemzetközi sikerekretettek szert. A Balaton környékén is elindult egy erős közösségi együttműködés a BalatonBorkapcsán, amit a következő években szeretnének még magasabb szintre emelni. A közösségibormárka turisztikailag is sokat tudna segíteni a régió fejlődésében, ennek jelentősége azosztrák példán is jól látható. A gondolatébresztő előadáshoz a két borpiramis különbözőlépcsőfokain elhelyezkedő borokat kóstolhattak a résztvevők, ezzel is szemléltetve ahasonlóságokat és a különbözőségeket. A tanulságos mesterkurzus után a borászok a saját boraikat kínálták az ország számospontjáról érkezett borkedvelőknek. S hogy milyen fontos az együttműködés, azt az iserősítette, hogy az ételeket két Balatoni Kör tag food truck, a Creative Kitchen Truck és azEgy Csipet Nádas biztosította. A környezetnek, a kellemes élő zenének, a jó boroknak és afinom falatoknak köszönhetően mosolygós és elégedett emberek töltötték meg a DobosiBirtokközpont területét. „Lesz folytatás!” – árulta el Dobosi Győző, a Dobosi Birtokközpont vezetője, aki az eseményötletgazdája és főszervezője is egyben. – „Azt tervezzük, hogy az október eleje ezentúl errőlfog szólni nálunk, de több borász felvetette, hogy tavasszal is tartsunk hasonló eseményt,hiszen a vendégek visszajelzései alapján szükség és kereslet is van az ilyen jellegűrendezvényekre.”  Esemény videója ide kattintva megtekinthető:   A rendezvény a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával jött létre.    Sajtóközlemény alapján Fotó: Szabó Miklós
Borpiknik a Nivegy-völgyben
Borpiknik a Nivegy-völgyben Október első hétvégéjén kerül megrendezésre a Nivegy-völgyi Borpiknik, amelynek ezúttal isa Dobosi Birtokközpont ad otthont. A résztvevő tíz pincészet a környékbeli falvakból érkezik,a házigazda Szentantalfa mellett Tagyonról, Szentjakabfáról, Óbudavárról, Balatoncsicsórólés Zánkáról hozzák el a borászok a pincéjükre legjellemzőbb borokat.A Balaton környékére nem csak nyáron érdemes ellátogatni. Egész évben gyönyörködhetünka folyton változó természetben, és a többi évszakban talán még jobban esik felfedezni atérség egyre ismertebb borait. Az október 7-i Nivegy-völgyi Borpiknik egy emberléptékű,mégis izgalmas boros rendezvény, ahol a borkóstolás élményét az elbűvölő táj továbbfokozza.Hogy egy kis területen is születhetnek nagy borok, azt tavaly már bebizonyították a Nivegy-völgyi borászok. Akkor egy mesterkurzus keretében híres külföldi borvidékek boraivalversengtek, és nem csak megállták a helyüket, de esetenként még jobbnak is viszonyultak avakkóstolás során. Idén is lesz lehetőség szakmai összehasonlításra, ezúttal a BalatoniBorpiramis és a neves osztrák borvidék, Wachau Kódexének párhuzamait és eltéréseitboncolgathatjuk Szik Mátyás örökös sommelier bajnok vezetésével.Aki viszont csak élvezni szeretné a Nivegy-völgyi borokat egy kötetlen kóstolón, azokat egylaza borpikniken várja tíz helyi és egy osztrák borászat, amikhez a harapnivalót két food truckbiztosítja. A helyeket érdemes bebiztosítani előzetes jegyvásárlással, de a piknik jellegébőladódóan korlátozottan a helyszínen is lehet majd jegyet venni. A Nivegy-völgyi Borpiknik programja:- 11.00 – 13.30: Mesterkurzus Szik Mátyás örökös sommelier bajnokkalTéma: Balaton Borpiramis és a Wachau Kódex párhuzam(a mesterkurzusra külön belépőjegy váltása szükséges)- 14.00 – 18.00: Borpiknik 10 helyi és 1 osztrák borászattalAz 5000 Ft-os belépőjegy az összes kiállító borászat borainak kóstolásárafeljogosít, valamint egy 1000 Ft-os ételkupont is tartalmaz- 18.00 – 20.00: Borpiknik folytatása egy Nivegy-völgyi borlappal(nem belépőjegyes program) A résztvevő borászatok:- Dobosi Borbirtok- Dombi Pince- Holló Pince- Kisspince- Lídia Borház- Martinus Borház- Szabó és Fia Borpince- Tagyon Birtok- Tánczos Pince- Végh Testvérek- Domäne Wachau – AusztriaVendég éttermek (food truck)- Creative Kitchen Truck – Street food- Egy Csipet Nádas – nápolyi pizzák Hasznos információk a rendezvényről:Jegyvásárlás: https://dobosi.com/products/nivegy-volgyi-bor-piknikAz esemény Facebook oldala: https://www.facebook.com/events/986340339270389A rendezvény a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával jött létre. További információkkal kapcsolatban szívesen állok rendelkezésre:Szabó Hajnalkaszabo.hajnalka@kostolom.hu+36304745558
A Borfesztivál, ahol egyszerűen ott kell lenni
  Budapest Borfesztivál - a SPAR támogatásával szeptember 7-10. között a Budavári Palota teraszain Több, mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében búcsúzzunk. Nincs is erre jobb alkalom, mint a pazar díszletek között megrendezett Budapest Borfesztivál, mely idén számos újdonsággal, káprázatos kínálattal és hatalmas területtel várja a borkedvelő nagyközönséget. A borok szerelmesei idén elismert hazai borászatok változatos bor- és pezsgőkínálatából kóstolhatják meg a magyar borkultúra színe-javát, díszvendégként pedig Dél-Amerika mutatja be borainak és konyhájának jellegzetes íz- és aromajegyeit. Idén, először a Borfesztivál történetében megnyitja kapuit a Borkult – SPAR VIP sátor és a Mitiszol? Party VIP sátor a nagyközönség előtt, mely különleges élményeket és privilégiumokat nyújt a VIP karszalaggal rendelkező vendégeknek. Szintén az újdonságok körét bővíti a Sunday Brunch, mely az utánozhatatlan hangulatban és környezetben elköltött fine dining falatozás élményét kívánja megalkotni, mindezt kellemes élő zenei háttérrel. Latin-Amerika a színek és ízek hazája A Budapest Borfesztivál vendége Dél-Amerika lesz: négy ország területéről mintegy 12 borászat tételeit kóstolhatja a borkedvelők serege a díszvendég standjainál. Érdemes lesz kipróbálni egy latin temperamentummal fűszerezett Cabernet sauvignont, Merlot-t vagy Pinot noirt! Aki fejest ugrana a távoli kontinens kultúrájába, annak csobbanjon a poharába egy Malbec az Andok oldalából vagy egy Tannat az Atlanti óceán partjáról. A fehérborok kedvelőinek pedig roppanóan friss gyümölcsös Sauvignon blanc-ok, Chardonnay-k és Pinot grigio-k mellett alkalom nyílik egy-két ritkább, ám annál különlegesebb fajta megismerésére. Megkóstolhatjuk a tengerszint felett 3000 méter magasan termesztett szőlőből készült argentin borokat, megízlelhetjük a tradicionális chilei borkülönlegességeket, de a feltörekvő Brazíliából és Uruguayból is érkeznek izgalmas tételek. Interaktív szakmai programok, az ajándék garantált – VinAgora & Kóstolom Interaktív Bortér A Borfesztivál idén is felállítja az évek óta népszerű interaktív sátrát, ahol játékos környezetben próbálhatják ki a látogatók, mennyire értenek a borokhoz, a borkultúrához. Aki végigmegy a VinAgora és a Kóstolom Borbár közösen megalkotott kvízkérdésein, kiderítheti, hogy vajon „kezdő borkostoló”, „haladó borfogyasztó” vagy „vérbeli borrajongó” szinten mozog a borok világában. A tudásukat tesztelni vágyók borászati eszközök felismerésével, bortotóval, illatminták azonosításával, fajtabor meghatározásával mérhetik fel bortudományuk szintjét, sőt még kipróbálhatják borbíráló képességüket is a VinAgora egy díjnyertes borának pontozásával. A résztvevők kedves ajándékkal, emlékkel gazdagodnak a játék végén. A borászat szakmája és a borkóstolás technikája iránt érdeklődők az interaktív sátor szomszédságában izgalmas mesterkurzusokon vehetnek részt a Kóstolom Winebar Buda szervezésében. A pop-up borkóstolókat a Kóstolom meghívott borászatai tartják minden nap 16:00–19:00 óra között, akikkel személyesen tudnak találkozni és beszélgetni a borkedvelők. 19:00 órától minden nap zenei programmal, DJ-vel várja a Kóstolom stand a borkedvelő vendégsereget a Csikós udvarban. Borászatok: Bakos Borászat | Bubbly shop I Cseri Pincészet I Domäne Wachau | Fischer Birtok - Szent György-hegy és Burgenland| Holdvölgy Birtok | Kékajtó Borászat és Szőlőbirtok | Kóstolom WineBar Buda | Kreinbacher Birtok I Pajzos Tokaj Borászat | Skrabski Pince | Steigler Pincészet | ST. DONAT Ökológiai Birtok és Borászat| Szijjártó Előd Borászat I TR művek I Villa Tolnay   Részletes progamok: https://www.kostolom.hu/Esemeny/13899/vinagora-kostolom-interaktiv-borter-i-kostolom-winebar-buda Izgalmas borok, érdekes beszélgetések a SPAR-ral! A SPAR Magyarország exkluzív italválasztékát megéri felfedezni a Budapesti Borfesztiválon! A különleges, válogatott magyar borok mellett, kihagyhatatlan akciókkal is vár a SPAR Borplacc, ráadásul minden harmadik elfogyasztott ital után, a negyedik ajándék! A SPAR Magyarország 2007-ben lett a Budapest Borfesztivál fő támogatója, azóta is elkötelezetten segíti a magyar agrárium legkiemelkedőbb produktumait, a magyar borokat és borászatokat. Pénteken és szombaton 17:30-kor a SPAR Borplaccon, a Főőrségi Palota mellett izgalmas pódiumbeszélgetések keretében a látogatók beleshetnek a hazai borászatok titkaiba, és alkalmuk lesz jobban megismerkedni a pezsgőkkel. Pénteken a „magyar tenger” borvidékeinek jellemző fajtáiról, nedűiről cserélnek eszmét a Feind Pincészet, a Laposa Birtok és a Figula Pincészet szakemberei. Szombaton pedig a Sauska Borászat, a Kreinbacher Birtok, a Törley Pezsgőpincészet és a Fehérvári Borbirtok munkatársai elemzik az egyre népszerűbb pezsgőfogyasztás trendjét. Ínyencekre hangolva A Gourmet Udvar különlegességei mellett bőven lesz felfedezni való a gasztronómiai kínálat étlapján. A hazai ízek rajongói megkóstolhatják a Dr. Ignácz Kolbász Manufaktúra hidegtáljait és házi tepertőjét vagy falatozhatnak a Máltai Manufaktúra hazai, prémium alapanyagokból készült, különleges grillzöldséges csigájából vagy fahéjas-szilvás rózsatornyából. Az extrém élvezetek kedvelői osztrigát kóstolhatnak citrommal az Osztrigasommelier standjánál, melynek elmaradhatatlan kiegészítőjeként egy pohár champagne teszi majd teljessé az ízélményt. Az XXL Catering a hagyományos húsételek mellett idén frissen elkészített lazaccal és hozzá ropogós salátaválogatással is készül.  A lágyan olvadó francia sajtkülönlegességgel, rá különböző feltétek széles választékával vár mindenkit a Raclette by Lili, a SZEGA pedig elhozza a világ sajtjait, és kiváló sonkáit, legyen az spanyol vagy olasz, mely kitűnő párosítása lesz egy-egy pohár bornak. Az igazi street food ételek sorát a balatonfenyvesi ANGUS tenyészetből származó, marhahúsból készült prémium burgereket kínáló Zing Burger kezdi meg, melyet a hamisítatlan olasz konyha képviselője, a Pizza Me követ klasszikus és különlegesen elkészített pizzáival. A NEMO Fish and Chips kínálatából is érdemes lesz válogatni, aki pedig biztosra szeretne menni, az a már jól ismert sétáló menüket is megtalálja. A Bolka Desszert Butik helyben sütött császármorzsája, különböző csokoládékülönlegességei és bon-bonjai elérhetőek lesznek idén is, a hedonisták kedvéért egy kis szarvasgombával fűszerezve. Dél-Amerika ízeinek sokszínűsége Latin-Amerika konyhájáról az ínycsiklandó tengeri herkentyűktől kezdve a változatosan elkészített krumplival körített, egzotikusan fűszerezett húsokig bármi eszünkbe juthat. De vajon minek köszönhető ez az ízkavalkád? A válasz a kontinens sokszínű népességében rejlik. A kisebb-nagyobb számban előforduló afrikai, spanyol, olasz és keleti népek alakították ugyanis a területre jellemző kultúrát, így a gasztronómiát is. Az idei Borfesztiválon a NEMO étterem kínálatában négyféle tradicionális étel is felsorakozik, közöttük a choritos (kék kagyló), melyet kétféleképpen is el fognak készíteni a hozzáértők. Egy másik nagy klasszikus a friss, nyers halhúsból készült, chili paprikával fűszerezett, citruslevelekben tálalt cevice, mely az étterem étlapján „lazac, friss lime-os zöldséges ragu” formájában szerepel. A hagyományos, kontinentális ízeket kedvelők kipróbálhatják a Pescado frito-t, avagy a rántott tengeri halat, sült krumplival tálalva. A Smokey Monkies BBQ kínálatával már korábban találkozhattak a gyakorlott Borfesztivál látogatók, ugyanis nem ez az első szereplésük e rangos rendezvényen. Vétek lenne kihagyni az általuk készített chilei fehérkolbászos, chimichurris vagy az argentin marhahúsos szendvicset. Ritka kincsek, izgalmas felfedezések Az Oroszlános udvar központi helyén található VinAgora Felfedezettek standnál ritka kincsekre bukkanhatunk, ahol a „kincs” státuszt a VinAgora Nemzetközi Borverseny szigorú szakmaisága szavatolja: csütörtökön és pénteken a Dominium Pincészet, valamint a Pannon Tokaj Pincészet nyitja a rendezvényt, szombaton és vasárnap Káli Balázs hozza el nekünk a Balaton-felvidék élettel teli, ásványos borait. Szintén a hétvége főszereplője lesz a Szalóczi Pincészet, akik Tokaj-Hegyaljáról, Tállyáról érkeznek a szintén VinAgora ezüstérmes Furmint-Hárslevelű házasításukkal. A Borfesztivál All-Stars program keretében azok a hazai tételek kerülnek bemutatásra, amelyek az idei évben valamely magasan jegyzett nemzetközi megmérettetésen kimagaslóan szerepeltek, és kóstolhatók a Palota udvarain. Szeptemberi esemény lévén kézenfekvő, hogy a borászatok a szüretet követően elkészült új boraikat egy Borfesztivál színvonalú rendezvényen Premierként mutassák be a nagyközönségnek. Sokadik éve teszik még izgalmasabbá az eseményt azzal, hogy a látogatóknak először nyílik lehetőségük megkóstolni az itt debütáló tételeket. Ajándék kóstoló a VinAgora-nyertes borokból A Budapest Borfesztivál idén is megajándékozza vendégeit egy, a VinAgora Nemzetközi Borversenyen díjat nyert bor kóstolásával.  A VinAgora standjában kiszolgáló szakemberek készséggel látnak el információval minden VinAgora Borverseny iránt érdeklődőt a megmérettetés folyamatáról, magáról a borbírálatról és a kóstolt borokról.   Michelin-csillagos élmények A Budavári Palota egyik legszebb részén, a Habsburg-kapuval határos Halászó gyerekek teraszán kap ismét helyet az öt kivételes éttermet felvonultató Chef Market Gourmet Udvar. A Yama Budapest Étterem és a FELIX Kitchen & Bar a tavalyi sikeres bemutatkozás után most ismét elfogadta meghívásunkat, míg a Michelin-csillagos 42 Restaurant, a Pavillon de Paris és a Bombay idén először érkezik a Borfesztiválra. Az éttermeknél egy-egy fogást bor-étel párosításban is meg lehet majd kóstolni, mert hiszünk benne, hogy egy jó bor a megfelelő ízekkel társítva egyedülálló borélményt nyújthat. A pazar ételekhez a kiváló borválasztékot a Mitiszol? Wine & Champagne Bar szolgáltatja, mely organikus és natúr tételeivel, valamint habzóitalokkal lesz jelen. Sunday Brunch A brunch nem csak az étkezésről szól, hanem egyfajta társadalmi esemény, amelyet a családtagok és barátok közösen élveznek, lehetőséget adva a kellemes beszélgetésekre. A Budapest Borfesztivál ezt az életérzést emeli egy magasabb szintre az idén debütáló Sunday Brunch programjával, mely a Borfesztivál és Chef Market szervezésében, 5 kiváló étterem közreműködésével jött létre. A brancsolni vágyók szombaton 11 és 14 óra között a Halászó gyerekek teraszon, extra kényelemben, fedett VIP területen élvezhetik a csodás dunai panorámát élő zenei háttérrel, miközben a legkiválóbb fine dining kóstoló falatok kerülnek felszolgálásra óránként. Az igazi luxus élményért a jegyár többek között tartalmaz egy pohár champagne-t, korlátlan vízfogyasztást és egész napos belépést a Mitiszol? Party VIP, valamint a Borkult – SPAR VIP sátorba is. Fenntarthatóság és kényelem karöltve A Borfesztivál idén változtat egy régi szokásán: a pénztárakhoz érkezve a látogatók a poharuk mellé nem kapják meg automatikusan a már jól ismert, elegáns, nyakba akasztható pohártartó szütyőt, de ez nem jelenti azt, hogy mostantól kényelmetlenebbé válik a borozgatás. A szütyők természetesen idén is rendelkezésre állnak bárki számára, de a fenntarthatóság jegyében csak azokhoz kerül, akik tényleg szeretnének maguknak. A kézzel varrott pohártartókat az Oroszlános udvarban lévő Máltai Manufaktúra Pont standjánál lehet egyszerűen elkérni. A standnál pedig megcsodálhatók és megvásárolhatók a Máltai Manufaktúra további gyönyörű, szintén kézzel készült termékei. Rögtön a stand mellett található a Magyar Máltai Szeretetszolgálat food truckja, a piros-fehér színű logót viselő büfékocsi, ami nem csupán kivételes ízeket vonultat fel, de társadalmi küldetése okán évről évre népszerű állomás a fesztiválozók körében. A hagyományokhoz híven a leghátrányosabb településekről származó minőségi termékek széles palettáját sorakoztatják fel, legyen szó csatnikról, lekvárokról, szörpökről vagy újrahasznosított használati tárgyakról, amelyek a Felzárkózó Települések Programhoz (FETE) köthető helyi műhelyekben készültek. Látszólag vakáció A Budapest Borfesztivál idén 26. alkalommal rendezi meg idén ősszel a Jótékonysági Borárverést, mely során a Magyar Máltai Szeretetszolgálat különböző projektjeinek megvalósulásához járul hozzá. A magyar borászok idén egy három éve mellőzött célkitűzéshez ajánlották fel legkülönlegesebb tételeiket, ugyanis az idei árverésen a Máltai tábor számára kerül felajánlásra az összegyűjtött bevétel. Az elsősorban mozgássérült fiataloknak rendezett tábort hosszú kényszerszünet után 2024-ben újra megszervezi a Máltai Szeretetszolgálat. Miként korábban, a szervezés most is az adománygyűjtéssel kezdődik: a 26. Jótékonysági Borárverésen tett felajánlások összege a hetedik Máltai Ifjúsági Mozgássérült Tábor megvalósításához járul hozzá.   A Budapest Borfesztiválra a csütörtöki belépőjegyek 7.300, a pénteki és szombati jegyek 7.900, a vasárnapiak 6.500 forintért kaphatók a helyszínen, illetve elővételben a rendezvény hivatalos weboldalán. A napi karszalag tartalmaz egy kristály kóstolópoharat, egy pohártartó szütyőt és egy kóstolót a 2023-as VinAgora Nemzetközi Borverseny boraiból. Nincs más hátra, mint tollat ragadni, és nagy, piros betűkkel beírni a naptárba: „Borfesztivál a barátokkal szeptember 7-10. között a Budavári Palotában!”
Pezsgő & Brunch - Így telnek a vasárnapok Etyeken
Ezúttal egy vasárnapi programmal jelentkezik az etyeki Rókusfalvy Birtok: a Pezsgő & Brunch izgalmas ízekkel, aranyló buborékokkal és „chill-hangulattal”, valamint élő és elektronikus zenével várja vendégeit augusztus 13-án!   A brunch kifejezés mára beépült a nemzetközi szótárba és a magyarban is egyre sűrűbben használjuk, de vajon ismerjük az eredetét? Alapvetően egy kreatív szóösszetételről beszélünk, amely az angol ’breakfast’ (reggeli) és ’lunch’ (ebéd) szavakból épül fel, illetve amely a reggeli ideje utáni, de még ebéd előtti étkezéseket jelöli, gyakorlatilag egy kiadós ebédnek is beillő reggelit jelent. Van azonban egy többletjelentése is, ugyanis jellemzően vasárnapi „műfajról” van szó, amikor nem kell korán kelni, van idő kényelmesen, ínyenc módjára hosszabb időt eltölteni a reggelivel és kipihenni az egész hét és az előző este fáradalmait. Az augusztus 13-i Pezsgő & Brunch éppen ezt az utánozhatatlan hangulatot teremti meg a Rókusfalvy Birtokon a ház pezsgőihez komponált bőséges és fantasztikus ételkínálattal, valamint 10 órától élő, 14 órától kora estig pedig elektronikus zenével. Minden szempontból lehet majd itt töltődni, hiszen olyan finomságokkal készülnek, mint a füstölt lazacos-avocadós bagel, sonkás-sajtos croissant, kecskesajtos-bazsalikomos szendvics és lángos, grillezett supreme csirkemell, mangalica tartja vagy az Etyeki Hófehér, sült hagymás röszti burgonya, polenta vagy az édesszájúaknak császármorzsa házi baracklekvárral, belga gofri juharsziruppal és friss gyümölcsökkel, valamint tápiókapuding meggyraguval. Érdemes követni a részleteket a Pezsgő & Brunch facebook eseményében, javasolt időben lefoglalni a helyünket, nehogy lemaradjunk egy valóban maradandónak ígérkező élményről, válasszuk ki időben a nekünk legjobban tetsző lehetőséget!