Csopaki Kódex - csúcsborok a legszigorúbb elvárásoknak is megfelelve

Kóstolom Csapat

10/31/2019 8:16:54 PM
Kedvencekhez adva
Kedvencekhez adás
Az olaszrizling hazánk egyik legelterjedtebb szőlőfajtája, aki valaha ivott bort, az szinte biztos, hogy kóstolt már olaszrizlinget. A Csopaki borvidéken is elterjedt volt már évszázadokkal ezelőtt, de a filoxéravész utáni újratelepítések során, az 1900-as évek elején lettek itt teljes olaszrizling táblák. Igaz, ennek korábban nem is volt túl nagy jelentősége, régebben a különböző szőlőfajtákat együtt szüretelték, inkább az volt a lényeges, hogy jóivású bor készüljön belőle. Az viszont hamar kiderült, hogy a helyi talajt, a klímát különösen szereti ez a fajta, és a csopaki olaszrizling egy idő után fogalommá vált.
 
A helyi termelőkben régóta igény volt arra, hogy legyen egy eredetvédelem, hiszen itt mindenki egy szőlőfajtában gondolkodik, így aztán 2010-ben öt falu (Csopak, Alsóörs, Felsőörs, Lovas és Paloznak) termelői összefogtak, és létrehozták a Csopaki eredetvédelmi rendszert. 2017-re ez eljutott a hivatalos eredetvédelemig, és már Miniszteri rendelet mondja ki, hogy milyen a legmagasabb minőségű csopaki bor.  
5 falu 220 hektárján nagyjából 100.000 palack készül az eredetvédelem által Hegybornak és Dűlőbornak besorolt csopaki borokból. A Hegyborban különböző dűlők házasítása is megengedett, a Dűlőbornál viszont csak a feltüntetett dűlőből származhat a szőlő, ami legalább 85%-ban olaszrizling, ezen kívül csak a furmint az engedélyezett szőlőfajta ezeknél a boroknál.
Van viszont egy ennél is szigorúbb szabályozás, ami a Dűlőborok szabályrendszerét is tovább csiszolja, ez a Csopaki Kódex elnevezést kapta, és ezt a védjegyet csak azok a borok viselhetik, melyek elkészítésénél további kritériumokat is figyelembe vettek. Azon kívül, hogy a szőlő csak meghatározott területekről származhat, a metszés, a zsendülés és a szüret időszakában, majd a pincemunkák során is ellenőrzik a termelőket, hogy ezeknek az előírásoknak 100%-ban megfeleljenek, végül egy, a termelőktől független bíráló bizottság dönti el, hogy a kész bor forgalomba kerülhet Csopaki Kódex védjeggyel, vagy marad Dűlőbor. Minden Kódexes bor Dűlőbor ugyanis, de nem minden Dűlőbor Kódexes bor.
Csopakit az vesz, az iszik, aki rajong érte, aki kötődik ide, akinek tetszik ez a kulturális többlet, a magas minőség. Itt ugyanis dűlőket iszik az ember. A Csopaki Kódex szigorú előírásai miatt a különbségeket a dűlők adják, nem a borász keze. Két különböző talajtípus van a környéken, a márga és a permi vörös homokkő, eltérő összetétellel, és ezek eltérő savszerkezetet adnak, ami érezhető a borokon. Ezért is van értelme összekóstolni a Jásdit, a Szent Donátot, a Söpteit, a Homolát, a Petrányit. Nem a mindennapok borairól beszélünk, egyedül a Jásdi Csopaki rizling érhető el szélesebb körben, de a többi bort csak helyben, Csopakon, vagy a csúcsgasztronómiában lehet megkóstolni. Csopaki Kódexes borokból mintegy tizenötezer palack készül évente. Aki a Csopaki Kódex védjegyet látja a palackon, az tudja, hogy mire számíthat. Ez garancia arra, hogy egyensúlyos, megfelelő savakkal, aromaprofillal, ízhosszal rendelkező bort kóstolhat. 
A Csopaki Kódex a vájtfülű borkedvelőknek szól, akik a nüansznyi különbségeket keresik, akik nem a mennyiségre, hanem a minőségre, sőt, a csúcsminőségre kíváncsiak.

IV. Borpárbaj, Kovács Antal VS. Szik Mátyás

Villány Kétkeréken V. - Kalandozva

Villány Kétkeréken IV. - Szomjasan

Egy család, akiknek az élete a Borbarátok és a borbarátok körül forog 
Vannak életutak, amik teljesen egyértelműnek tűnnek. Ha belegondolunk, ott, ahol az olasz felmenőkkel rendelkező dédnagyapa a szőlő és a bor szerelmese, a dédnagymamának pedig az emberek vendégül látása a legkedvesebb elfoglaltsága, ott meg sem lepődünk, hogy a leszármazottak éttermet, borászatot és borhotelt üzemeltetnek. Badacsonyban a Borbarátok Vendéglő harminc éve fogadja a betérőket, és az idők során a család egyre több vállalkozást vitt sikerre. Fata Pince, Borbarátok Vendéglő és Panzió, Hotel Bonvino Wine & Spa - Badacsonyban az elmúlt évtizedekben jónéhány hely kötődik a Nagy család nevéhez. A Borbarátokkal indultak, de voltak álmaik, terveik, és igyekeztek ezeket szépen sorban megvalósítani. Persze a mai felgyorsult világban nem tudnak évtizedekre tervezni, de vannak alap elképzelések, amiket aztán mindig a megváltozott igényekhez csiszolnak. Nagy István mesélt arról, hogy mennyire izgalmasnak tartja az elmúlt éveket, mert a világ olyan változásokat hozott, ami több ötletet, innovációt tett lehetővé, mint amire eredetileg gondoltak. Most is épp két vonalon bővülnek: a hegyen apartmanok épülnek, hogy még több vendéget tudjanak fogadni, de a borászati technológiai fejlődés is folyamatos.  Az Olaszországból származó ősök nevét viselő Fata Pince az a családi borászat, akiknek fontos, hogy jó minőségű borokon keresztül mutassák meg mindazt, amit Badacsony tud. Régi álom valósult meg a modern borászati eszközök érkezésével és annak az új technológiának a bevezetésével, amivel már az új borokat is palackozni fogják. Most évente 22-23 ezer palack Fata bor kerül az asztalra, többnyire a pincénél és a badacsonyi vendéglátóhelyeiken, de a jövőben ennek dupláját szeretnék értékesíteni, és országosan is megismertetni a pincét a borkedvelőkkel. Azokért dolgoznak, akik érdeklődnek a badacsonyi borok iránt, akik ismerik, vagy meg akarják ismerni a helyi szőlőfajtákat, és azt, hogy mit tudnak nyújtani a badacsonyi borok. Ilyen egy családi vállalkozás, ahol minden a bor és a vendéglátás körül forog. 
Cabernet franc és terroir Villányban
A Villányi borvidék 2019-ben már ötödízben rendezi meg Villányban a cabernet franc-ok csúcstalálkozóját. A szakmai fórumot idén november 22-én tartják meg, amely ezúttal a Franc&Franc - Terroir, Vineyards & Vintages témaköröket járja körbe, rangos hazai és külföldi szakértők előadásában. A rendezvényen természetesen nem marad el a szokásos Top12 bemutató sem a classicus, premium és super premium villányi cabernet franc borokból. A fórum egyik különlegesnek ígérkező élménye a muzeális villányi francok kóstolója lesz.   Terroir, Vineyards & Vintages A Villányi borvidék 2019. november 22-én, pénteken 9.30 órától rendezi meg az V. FRANC&FRANC Fórumot, melynek a villányi Bock Borászat konferenciaterme ad otthont. A szakmai tanácskozás középpontjában, ahogy a korábbi években is, a cabernet franc szőlőfajta és a belőle készített borok állnak. Az idei téma a terroir szerepét járja körül, a dűlőket veszi górcső alá, illetve az évjáratok jelentőségére is kitérnek majd az előadók. Elsősorban a villányi termőtáj mind jobb és mélyebb megismerése a cél, amelyet azonban idén is nemzetközi kontextusba helyeznek, elismert hazai és külföldi szakértők előadásaival és felszólalásaival. A villányi borok kiválasztását minden évben egy szakmai zsűri végzi, amelynek Horkay András DipWSET, a CEWI vezetője, Győrffy Zoltán, a Pécsi Borozó magazin főszerkesztője, a Villányi Franc bizottság tagjai és a nevező borászok a tagjai. Az idei évben 3 classicus, 6 premium és 3 super premium bort javasoltak bemutatásra a szakmai fórumon:   classicus Szemes Pince Cabernet Franc 2018 Bakonyi Péter Pincéje Cabernet Franc Siklós 2017 Lelovits Tamás Pincészete Cabernet Franc 2017   premium Gere Attila Pincészete Villányi Franc Csillagvölgy-dűlő 2017 Heumann Pincészet Trinitás Villányi Franc 2016 Riczu Tamás Borászata Villányi Franc 2016 Ruppert Borház Villányi Franc 2015 Sauska Villányi Franc 2015 Gere Tamás & Zsolt Pincészete Villányi Franc Várerdő-dűlő 2012   super premium Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet Mandolás 2016 Csányi Pincészet Teleki Tradíció 1881 Villányi Franc – Kopár 2015 Mokos Pincészet Villányi Franc 2015   A délelőtti program bevezető előadását "Fókuszban a terroir. A Villányi termőtáj egyedi értékei" címmel dr. Czigány Szabolcs, a PTE TTK Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék egyetemi docense és dr. Teszlák Péter a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet tudományos munkatársa tartják meg. Ezt „Egység a sokszínűségben”: Franc-ok Villányból címen követ a nap egyik sokak által várt pontja, azaz a 3 classicus – 6 premium – 3 super premium franc kóstolása, amelyet Horkay András DipWSET, a CEWI igazgatója vezet le. A délelőtti programot dr. Szabó Géza egyetemi docens, a PTE TTK FFI Turizmus Tanszék vezetője és Závodi Bence PhD hallgató közös előadása zárja, „Bor -turizmus, -kultúra, -gasztronómia, -imázs a 25 éves Villányi-Siklósi Borúton” címmel.   Az ebédszünetet követően „Terroir a palackban” címen érkezik, Darrel Joseph, Bécsben élő amerikai borszakíró a fajta jellemző nemzetközi termőtájait veti össze 3 különböző régióból származó cabernet franc segítségével. A korábbi évek érlelési és erjesztési kísérletei után az idei évben a cabernet franc fajtát érintő borvidéki kutatás az egyes kiemelt dűlők jellegzetességeit mutatja be 10 különböző ültetvényről származó bormintán keresztül. A területek egyedi adottságairól „Franc-ok a dűlőkből” címmel Ruppert Ignác, a Cellarius Kft. ügyvezetője számol be. A fórum zárását előzi meg az egyik legizgalmasabb kóstolósor, a muzeális borok Villányból hat tétele. Horkay András szakmai tolmácsolása mellett a következő borok idézik fel az elmúlt évtizedek néhány évjáratát: Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet Cabernet Franc 2008 Polgár Pince Cabernet Franc Barrique - Családi válogatás 2007 Weninger & Gere Pincészet Cabernet Franc Selection 2006 Csányi Pincészet Chateau Teleki Villány - Villányi Cabernet Franc 2002 Tiffán Ede Pincészet Cabernet Franc 1999 Bock Pince Villányi Cabernet Franc 1993   A 150 fős fórumon 40 fő belépőjegyet vásárló borkedvelő is részt vehet a szakmai meghívottak mellett, a jegyek ára 19.900 Ft, jegyvásárlás a www.jegymester.hu oldalon lehetséges. A tavalyi fórumról készült film megtekinthető itt.   Franc&Franc Kóstolónap 2019   2019. november 23-án, szombaton a villányi pincékben túrázva ismerkedhet meg 250 borrajongó a legújabb Villányi Franc-okkal a pincészetek személyes prezentálásában. A kóstolónapon több, mint 25 pincészet 40 cabernet franc borát lehet megkóstolni. A pincészetek közötti közlekedést buszokkal biztosítják a szervezők. A részvételi díj tartalmazza: a borkóstoló nap minden tételének kóstolását (legalább 40 borminta); az egyes helyszínek közötti transzfert; a kínált borkorcsolyákat, falatkákat; ebédet; egy kóstolópoharat; kóstolófüzetet jegyzetelési lehetőséggel; egy Villányi Franc emléktárgyat.   A tavalyi kóstolónapról készült kisfilm megtekinthető itt. Jegyvásárlás csak elővételben a www.jegymester.hu oldalon lehetséges, a jegyár 20.900 Ft. A program részleteiről további tájékoztatás az alábbi oldalon érhető el: www.villanyiborvidek.hu     A Villányi Franc   A cabernet franc egy olyan világfajta, amely önálló borként ritkán jelenik meg. Nem úgy a Villányi borvidéken, ahol megtalálta természetes otthonát. A borvidék különleges termőhelyének, klímájának és alkotó borászainak köszönhetően a 100% cabernet franc-ból készült bort, – premium és super premium minőségben – Villányi Franc-nak nevezzük. Ebben az elegáns borban a borvidék vezértermékét tisztelhetjük. A szőlő ideális termőhelyre talált a Villányi borvidéken, ahol immár az ültetvények 15%-át teszi ki. A magas mésztartalmú löszben gyökerező és a sok napsütés melengette szőlő markáns és komplex, ugyanakkor lendületes és friss bort ad. A Villányi Franc az elegancia, az egyensúly, a finomhangolás művésze, sokrétűségét mutatja, hogy a fajtajelleg mellett teret enged a borász egyéniségének is. A Villányi Franc premium borként egy éves hordós érlelés után kerül forgalomba, 6000 liter készülhet egy hektárnyi szőlőből, míg a super premium Villányi Franc egy évet hordóban, majd egy évet palackban is eltölt, mielőtt megkóstolhatnánk, ráadásul itt csupán 3500 liter bort ad egy hektár szőlő.   ******************************************************************* További információ: Kovács Boglárka Dóra marketing vezető +36 30 575 5245 marketing@villanyiborvidek.hu   Franc&Franc Fórum programterv   Villány, 2019. november 22., péntek   Köszöntők 9:30-9:35 Bock József elnök, Villányi Borvidék Hegyközségi Tanácsa 9:35-9:40 Debreczeni Mónika birtokigazgató, Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet   Szakmai előadások 9:45-10:30 Fókuszban a terroir. A Villányi termőtáj egyedi értékei. Előadó: Dr. Czigány Szabolcs egyetemi docens (PTE TTK Természet- és Környezetföldrajzi Tanszék), Dr. Teszlák Péter tudományos munkatárs (PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet) 10:30- 12:00 „Egység a sokszínűségben”: Franc-ok Villányból. 3 classicus – 6 premium – 3 super premium franc. Előadó: Horkay András DipWSET, a CEWI igazgatója 12:00-12:45 Bor -turizmus, -kultúra, -gasztronómia, -imázs a 25 éves Villányi-Siklósi Borúton. Előadó: Dr. Szabó Géza habilitált egyetemi docens, tanszékvezető (PTE TTK FFI Turizmus Tanszék), Závodi Bence PhD hallgató.   EBÉDSZÜNET   Délutáni szekció 14:00-17:00 14:00- 15:00 „Terroir a palackban” Terroirok összehasonlítása 3 különböző régióból származó Cabernet Franc-on keresztül. Előadó: Darrel Joseph nemzetközi borszakíró 15:00 -16:00 „Franc-ok a dűlőkből” Villányi kísérletek a Cabernet Franc fajtával. Előadó: Ruppert Ignác ügyvezető, Cellarius Kft. 16:00-16:50 Muzeális borok Villányból. Előadó: Horkay András 16:50-17:00 A Franc Fórum 2019 évi értékelése. Előadó: Horkay András & Bock József   (forrás: sajtóközlemény)  
Villány Kétkeréken - filmpremier
A Villány Kétkeréken egy színes útifilm, ami azoknak is tud újdonságot mutatni, akik úgy gondolják, jól ismerik a Villányi borvidéket. A Kóstolom csapata nyolc nap alatt kerékpározta körbe a borvidék településeit, miközben folyamatosan forgott a kamera, és az úti élményekről egy bő félórás film is készült. Szó esik itt hitvallásokról és utakról, múltról, jelenről és jövőről.  De meséljen erről a film készítője, Oláh Róbert.  "A film megmutatja, hogy mit tud ez a borvidék, elsősorban borturisztikai vonatkozásban, hiszen a Kóstolom is egy borturisztikai vállalkozás, egyértelmű, hogy most is - akárcsak a tavalyi, a Balatoni Kör tagjait bemutató utunkon - erre voltunk kíváncsiak. De mint tudjuk, a bor nem csak magáról a borról szól, hanem sok esetben ez egy filozófia, hozzátartoznak az emberek, a hitvallásuk, az, ahogy vélekednek a világról, azon belül pedig Villányról. Megjelenítjük persze a szigorúan vett boros környezetet is, de a dűlőkön, a pincéken túl megmutatjuk a természeti látnivalókat, a helyi gasztronómiát, és a jelenen kívül szóba kerül a múlt, de kitérünk a jövőre is.   Bevallom, korábban csak átutazóban jártam itt, és meglepett, hogy milyen színes bor szempontjából is a legdélebbi borvidékünk. A fejekben Villány még mindig úgy él, hogy itt készülnek a testes vörösborok, és persze, azok is itt vannak, azokról lett híres a borvidék, de közben megjelent egy fiatalos lendület, ami sokkal változatosabbá tette az itteni választékot. Úgy érkeztem ide, hogy korábban igazából a fehérborokat szerettem, de a nyolc nap hatására ez az arány már legalább 55-45%-ra változott a vörösök javára, az út után pedig konkrétan egy hónapig eszembe sem jutott fehérbort inni. Egy végtelenül összetett világot ismertem itt meg, elképesztően jó borokkal, életem eddigi top öt boros élményéből három biztosan most keletkezett.  A sokszínűség mellett az összefogás is nagyon szimpatikus, azt láttuk, hogy a helyi borászok jól tudnak együttműködni. Felismerték, hogy együtt többre mennek, mint külön-külön, és ha közösen ide csábítják a vendégeket, akkor mindenkinek jut. A nagynevű borászok is beszálltak például a közösségi bormárka, a RedY népszerűsítésébe, nekik pedig valószínűleg nem jelent számottevő plusz bevételt, hogy részt vesznek ebben. Mindenki látja, hogy egységben az erő, ha közösen fejlődnek, az az egész Villányi borvidéknek jót tesz."    A Villány Kétkeréken egy legendás borvidék hangulatát próbálja átadni a hiteles arcai és hangjai által. Nekünk csak annyi a dolgunk, hogy hátra dőlünk és élvezzük. Egy kis kedvcsináló: Villány Kétkeréken - beharangozó A film a II. Villányi Aranykóstoló filmpremiert követően hivatalosan is elérhető lesz a Kóstolom csapat Youtube csatornáján:  https://www.youtube.com/kostolom-csapat     fotó: Gastroturismo  
Szekszárd palackban
Közös gondolkodás eredményeként született meg néhány éve a Szekszárd Palack, ami a minőség és az elkötelezettség fokmérője lett a borvidéken. Az ebbe töltött borokat és az elmúlt évek tapasztalatait szeretnék megosztani a szekszárdi borászok október 22-én, egy budapesti sétálókóstolón.    A palack Egy hároméves folyamat után, 2015-ben készült el a Szekszárd Palack, amibe kizárólag a borvidék kiemelt borfajtái, a szekszárdi bikavér, kékfrankos és kadarka tölthetőek. Mivel ezek a borok az eleganciáról, a gyümölcsösségről és a fűszerességről szólnak, egyértelmű volt, hogy a burgundi palacktípus lesz az ideális választás. A szabványos palackhoz képest viszont egy egyedibb, hosszabb, extravagánsabb üveg mellett döntöttek, amelyen kívülről négyszer körbefut a Szekszárd felirat, és látható rajta a borvidék logója.   A palackba kerülő borokat vakkóstolás alapján választják ki, ezzel biztosítva a hibátlan, fajtajelleget vagy borstílust képviselő, termőhelyi karakterű borokat.   „Nagyon fontosnak tartom a Szekszárd Palackot, hiszen fókusz nélkül nem lehet sikeres egyik borvidék sem. A palackkal egységes stílust tudunk teremteni, ami ugyancsak erősíti a bizalmat a fogyasztóinkban. Hozzám csak pozitív visszajelzések jöttek eddig, még az Egyesült Államokból is” – osztja meg Takler András borász a palackkal kapcsolatos gondolatait.   Beszéljenek a számok   A borvidék által vezetett statisztika leköveti a borászok tapasztalatait, és évről évre növekvő tendenciát mutat minden szegmensben. 2015-ben még csak 14 borászat töltött Szekszárd Palackba, 2019-ben pedig már 20. A borvidéki bírálaton megfelelt és így palackba tölthető borok száma évi 27-ről 45-re emelkedett, ebből a kékfrankos aránya a legnagyobb (2015-ben: 12, 2019-ben: 16), ezt a bikavér követi (2015-ben: 11, 2019-ben: 14), majd a kadarka, ami viszont a legnagyobbat ugrotta a két dátum között (2015-ben: 4, 2019-ben: 15). A megrendelt palackszámok is a kereslet bővülését mutatják, míg a projekt kezdetekor 190.000 darab üveget szállított a gyár, az utolsó teljes évben, 2018-ban 305.000-et.   A statisztika mellett fontos szempont a fogyasztói reakció is. A borboltosok, sommelier-k közvetlenül találkoznak velük, így első kézből látják, hogy milyen benyomásaik vannak a vásárlóknak, vendégeknek az egységes palackról.   Tüü Péter kétszeres sommelier-bajnok így látja a Szekszárd Palack helyzetét a vendéglátásban: „Szakmai oldalról jó ötletnek tartom; egyrészt azért, mert vizuálisan megkülönböztethető a fogyasztók számára, másrészt mert egy minőségi szűrő után kerülhetnek bele a helyben kiemelt fajták, és ez a vásárlónak is segítséget nyújt, bátrabban választja. A külföldiek is értékelik, mikor látják, hogy ez egy minőségorientált szemlélet, fontos gondolatisággal a termék mögött.”   Szekszárd palackban   Október 22-én a Société Budapest termeiben 16 szekszárdi pincészet mutatja be egy kötetlen sétálókóstoló keretében a Szekszárd Palackba töltött borait. A borkedvelők itt teljes képet kapnak majd a borvidék legjobb kadarkáiból, kékfrankosaiból és bikavéreiből.   Jegyvásárlás: https://szekszardibor.com/2019/09/18/szekszard-palackban/ Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/377475236530066/   (forrás: sajtóközlemény)
GoVolcanic - Bor, Étel, Élmény
Minden, ami vulkanikus, először Magyarországon!  A novemberi GoVolcanic Csúcstalálkozó nemcsak egy minőségi esemény a borászoknak, illetve a bor világában dolgozóknak, hanem az is célja, hogy összefogja mindazokat a tudósokat, borászokat, turisztikai szervezeteket, gasztronómiában utazókat, akik a vulkánok igazi szerelmesei. A 3 napos találkozónak a csodálatos margitszigeti Holdudvar ad otthont, ami tovább emeli a rendezvény hangulatát és minőségét. És hogy mi lesz a GoVolcanic témája? Természetesen minden, ami vulkanikus! A rendezvény látogatói különböző programokon vehetnek részt - geológia, borászat és gasztronómiával kapcsolcsolatos témákban, amelyek a legjobb magyar és nemzetközi szakértők tolmácsolásában lesznek elérhetők. Az esemény igazi nemzetközi hangulatát az összesen  17 borrégióból érkező, vulkanikus talajon dolgozó borászok adják majd, akik 10 országot (köztük Magyarországot, Olaszországot, Szlovákiát, az Egyesült Államokat, Spanyolországot, Portugáliát, Romániát, Szerbiát, Izraelt, Ausztriát) fognak képviselni és bemutatni 90 féle boron keresztül.   Cartwright Éva, a rendezvény szervezője és a Somlói Borok Boltjának tulajdonosa a következőket nyilatkozta az eseményről: ‘A célunk, hogy szintet lépjünk a hagyományos bor- és étel fesztiválokhoz képest , és valami különlegeset hozzunk létre. Olyan rendezvényt szeretnénk,  ami kicsik és nagyok számára elérhető, érdekes és szerethető. A borkóstolók és a színvonalas étel standok mellett egy sor tudományos program is látogatható lesz, geológia, vulkanológia, borászat és ásványtani témákban.  Természetesen mindenkit várunk, akik az ételek es a borok szerelmese, de teret biztosítunk azoknak is, akik „csak”az ismereteiket szeretnék bővíteni.   A hétvége alatt a látogatók a kóstolók mellett különböző előadásokon, workshopokon és úgynevezett mesterkurzusokon vehetnek részt, amiket Európa es a világ legelismertebb vulkanologusai, geológusai, bor-es étel szakértői, illetve kritikusai fognak vezényelni.   John Szabo, Master Sommelier és a sokak által a vulkanikus borok bibliájának tartott ‘Volcanic Wines, Salt, Grit and Power’ (Vulkanikus borok - Só, Föld, Erő) című könyv szerzője mondja saját videóüzenetében: ‘Nagyon várom már, hogy újra a kedvenc városomban, Budapesten lehessek. Különösen nagy öröm, hogy a GoVolcanicra jövök, ami a véleményem szerint az év egyik kihagyhatatlan es nagyon exkluzív kóstolója lesz.’  A GoVolcanic szakértői es előadói között olyan nemzetközileg elismert szakemberek vannak, mint Elizabeth Gabay MW, Adam Gollner, David Moore, John Szabo MS, Roland Velich es Alder Yarrow, Herczeg Ágnes, Sue Tolson, Ripka Gergő, Takács Lajos. A rendezvény díszvendége Györgykovács Imre, somlói borász.   (forrás:sajtóközlemény)
Glass of Jazz vol. 7. I Special Edition I Egy újabb este a borok és a jazz szerelmeseinek!
Hetedik állomásához érkezett a Glass of Jazz-sorozat, ahol a hazai borok és a hazai jazz zene elkötelezett hívei ismét átélhetik, e két dolog miért is alkot tökéletes párost. A helyszín ezúttal is a Jászai Mari tér közelében található Budapest Jazz Club, melynek koncerttermében ezúttal a Zolbert lép fel. Az eseménysorozatot életre hívó Cult in Glass a kezdetektől fogva a zene és a gasztronómia kultúrájának ötvözésén dolgozik, mindig új platformokra helyezve azt. Projektjei között több gasztronómiai eseménysorozat található, úgy mint a PultAlól, a BorDay, a GastroFolt, az Amatőr Vak-borkóstoló Kihívás, a Glass of Comedy vagy a Glass of Jazz, amely mind közül a legnépszerűbb. A Glass of Jazz koncepciója, hogy minden alkalommal tíz (9 boros és 1 gasztrós) kiállítót vonultat fel a Budapest Jazz Club bistro + jam session részlegében, illetve neves előadót léptet fel annak koncertteremében, és teszi mindezt élhető vendéglétszám mellett. A sorozat főszervezője, Dávid Dániel ötlete volt, hogy a hetedik Glass of Jazz rukkoljon ki egy saját borral, és ezentúl minden évben egy újabbal. Természetesen mindig a már kiállított pincék készítik el az adott év éppen aktuális Glass of Jazz-borát; idén e felkérésnek a siklósi Joó Tamás Pincészete tett eleget, és készített egy igazán könnyű, bisztrós stílusú vörösbort. A bor az október 24-i eseményen debütál. A 2019 október 24-i Glass of Jazz kiállítói: Bortkostolunk Holdvölgy Experience Joó Tamás Pincészete Kamocsay Ákos Prémium Borok Kerekes Szőlőbirtok és Pince Mörk Pincészet – Balatonakali Planina Borház és Borterasz Torma Pince Tüske Pince Kanálka Helyszín: budapest Jazzz Club – 1133 Budapest, Hollán Ernő u. 7. Időpont: 2019.10.24. (csütörtök), 18:00-23:00 Koncert: Zolbert – 20:00 órától a koncertteremben (https://www.youtube.com/user/ZolbertMusic) Infók: www.facebook.com/events/555665178304755/     (forrás: sajtóközlemény)
Indul a Gasztrohegy új évada!
Vége a nyárnak, így Badacsonyban az egész évben nyitvatartó helyek máris új programokon törik a fejüket. A tavaly indult Gasztrohegy sorozat hihetetetlen életet hozott az őszi és téli hétvégékbe, megteltek a szálláshelyek, csoportok látogatták végig a tematikus hétvégéken a vendéglátóhelyeket – a jó idő miatt sok esetben gyalog vágtak neki a hegynek. A vendéglátók idén újra indítják a programsorozatot, és ezt stílszerűen egy gumicsizmás évadnyitó falatozással ünnepelték az őszi napsütésben a badacsonyi strandon. Idén sok minden fejlődik és változik, lesz menetrend szerinti buszjárat, pohár, Gasztrohegy-bérlet, de folytatódnak a vezetett gasztrotúrák is.   A Gasztrohegyet mindenki úgy éli át, ahogy neki a legkényelmesebb: Kóstolópohárral barangolva, az elektromos busszal kalandozva Kedvezményes GASZTROHEGY BÉRLETTEL Exkluzív GASZTROKALANDOKON, ahol személyesen lehet találkozni a vendéglátókkal   *   A Gasztrohegy koncepció és az új évad tematikája   Tavaly ősszel indították el a Gasztrohegyet az egész évben nyitvatartó badacsonyi vendéglátóhelyek. Összefogásukkal itthon először valósult meg ilyen különleges gasztrotúra. A szervezők lelkesedése kezdettől találkozott a vendégekével és a kezdeményezés sikere folytatásra kötelezte őket.   Ősszel, télen és tavasszal Badacsonyban mindenre több idő jut: összegyűlni, beszélgetni, ételeket komponálni, jóízűeket sétálni és végig kóstolni az adott szezon kínálatának legjavát.   Badacsonyban októbertől áprilisig csúcsra járatják a szőlőhegyi gasztronómiát: 10 vendéglátóhely, 7 tematikus gasztrohétvége és a Badacsony egy olyan arca, amit csak ilyenkor, a nyugodtabb, alaposabb kóstolgatásra alkalmasabb évszakokban lehet igazán felfedezni. A vulkanikus borokhoz izgalmas ételeket álmodnak a hegy vendéglátói és mindenkit arra invitálnak, hogy ismerje meg fogásról fogásra, lépésről lépésre Badacsonyt.   A Gasztrohegy vendéglátói minden évben szeretettel látnak egy új tagot, de a bővülés nem kötelező jelelgű. Idén tizedikként csatlakozott a badacsonyörsi Vánkos, mely panziónként kezdte, mára azonban melegkonyhás bisztróval bővültek.     A gasztrotúrát három különböző formában lehet átélni: • A la carte változatban a helyeket szabadon bejárva a vendégek teljesen önállóan teremthetik meg magaduknak személyre szabott útvonalukat. Mivel a helyek többnyire kóstoló adagokkal készülnek, arra invitálnak a szervezők, hogy a hétvége alatt járjunk végig minél több helyszínt, de természetesen csak úgy, egy helyre is benézhetünk. Az igazi “fesztivál hangulatért” a Gasztrohegy központi helyszínén lehet kóstolópoharat és karszalagot venni, 1500 forintért, mellé térképet is kapunk. A karszalag feljogosít a szombaton és vasárnap egész nap félóránként járó elektromos busz használatára is. • A barangolásban, kóstolásban segít az 5 kóstolót tartalmazó, kedvezményes Gasztrohegy bérlet. Természetesen a bérletesek is kapnak karszalagot és poharat is, és ingyenesen használhatják a buszt, mely a 10 hely között közlekedik félóránként egyik és másik irányba. • Ha valaki szeretne bennfentesen kóstolni, nagyobb csapattal közösen túrázni és megismerni a hegy vendéglátóit helyi idegenvezetővel, akkor neki szól a csoportos Gasztrokaland. A vezetett túrán a vendégek betekinthetnek a kulisszák mögé, találkozhatnak a házigazdákkal, beszélgethetnek, mélyebben megismerhetik a helyek történetét.     Gasztrohegy alkalmak: Október 26-27. GASZTROHEGY/8. - Nem HEKK - Halak hétvégéje – Tokhal, harcsa, keszeg, süllő, tengeri halak…Minden, amit a víz ad, az most tányérra kerülhet a szőlőhegyen. Október van, kikötünk, partra szállunk, összegyűlünk. Így indul a Gasztrohegy 2. évada. November 23-24. GASZTROHEGY/9. - Badacsony szárnyal – Szárnyasok hétvégéje – Hagyományos és nem hagyományos ételeket kerekít séfjeink szárnyaló fantáziája: csirke, pulyka, fácán, kacsa, liba, gyöngytyúk, kakas, galamb a tányéron mindenféle formában. Jól fognak esni a fogások mellé a tartalmas fehérborok! December 28-29 Gasztrohegy 10. - Nagymamáink receptjei – Minden étteremnek vannak titkos receptjei, minden házigazdának és séfnek van nagymamája, egy írott kis füzettel és sok-sok év tapasztalatával, praktikáival. Megpróbálunk olvasni a sorok között, és amit nem értünk, abba belekérdezünk, hogy valóban olyan legyen a töltött káposzta, vagy a guba, amilyennek a nagyi készítette. Otthonos lesz! Január 18-19. Gasztrohegy 11. – Vadászidény - Badacsonyban nemcsak szőlő van: az erdőkből télen előjönnek az ott élő vadak is. Őz, szarvas, vaddisznó kerül a tányérokra, bogyókkal, borokkal, ahogy kell. Tavaly nagy sikere volt, idén új ételekkel repetázunk. Február 15-16 Gasztrohegy 12. – Disznóságok – Ez az a hétvége, amihez nincs mit hozzáfűzni. Disznótoros, füstölt illat, friss portékák a disznóvágás után, még az is lehet, hogy a borok mellé a pálinka is előkerül. Kint a deres Badacsony, bent cserépkályha, idő, pihenés, falatozás. Hogy legyen energia tovább sétálni! Március 14-15. Gasztrohegy 13. - Húshagyó kedv - Zöldségek és sajtok hétvégéje – A böjt ideje ez, de mi gazdagon készülünk rá. Olyan ételeket kerekítünk sajtokból, tésztákból, és sok-sok zöldségből, hogy bárki jóllakik velük. Séfjeink fantáziája szárnyal, és a vegetáriánusok is igazán elemükben érezhetik majd magukat, de a húsevők is meglepődhetnek. Április 4-5. Gasztrohegy 14. - Füstölgés! – Tavasz. Este még kicsit összehúzzuk a kabátot, de már jó kinn: ezen a hétvégén ideje van egy kis füstölgésnek. Kipakolunk a teraszokra, szenet hevítünk és hagyjuk, hogy a jótékony füst átjárja a halat, húst, zöldségeket.   RÉSZTVEVŐK: Hableány Laposa Birtok terasz Pláne Badacsony borterasz Bonvino Borbár Kisfaludy-ház Tilia Borvendéglő Istvándy Birtok és Borműhely Borbarátok Vendéglő Tölgyes kúria Vánkos   HASZNOS linkek: Gasztrohegy facebook: https://www.facebook.com/gasztrohegybadacsony/ https://www.facebook.com/gasztrohegybadacsony/videos/556350181767582/ Video letöltése: https://wetransfer.com/downloads/384006f47c4f62ebb9d4b73c75a81d0020190924082411/e34c16486793264e6b6595886ec564c220190924082412/fc8f6d     Szállások: Badacsonytomaj: Hotel Neptun, Borbarátok, Hotel Bonvino, Villa Sandahl, Óbester, Szigliget: Villa Kabala Badacsonyörs: Vánkos, Csendes Dűlő Szőlőbirtok Vendégház     Utazás: Gasztrobusz: Badacsony Turizmusirodától minden fél órában (pontos menetrend a Facebookon) BADACSONY TAXI: 06306026963   Kép szereplői: Istvándy Klaudia, Istvándy Birtok és Borműhely Török Péter, Hotel Bonvino és Kisfaludy-ház Hernádi Henriett, Vánkos Laposa Bence, Laposa Birtok Nagy Miklós, Hotel Bonvino, Tilia Borvendéglő Vincze Péter, Tölgyes Kúria Tóth Ádám, Pláne Badacsony borterasz Kardos Gábor, ötletgazda, sajtóreferens Nagy István, Borbarátok Vendéglő Tóth-Gruber Viktor Budavári Dóra szervező, kommunikációs és marketingvezető   (forrás: sajtóközlemény)