50-BŐL A LEGJOBB 5 - ki lesz idén a Borászok Borásza?

Kóstolom Csapat

3/18/2019 2:53:23 PM
Kedvencekhez adva
Kedvencekhez adás

Március 1-én a Borászok Borásza Kóstoló Kör keretein belül az 50 legjobb magyar borász az év egyik legfontosabb szakmai kóstolóját tartotta meg. Az „ötvenek” leadták első szavazatukat a Borászok Borászára. Kiderült, hogy az 50-ből, ki a legjobb 5, de ki lesz a Borászok Borásza?

A Borászok Borásza Kóstoló Kör egyik legfontosabb célja az volt, hogy a legjobb borászok pontosabb és friss képet kaphassanak egymás munkájáról és ezzel felelősebben szavazhassanak a végső győztesre. Ennek a díjnak ugyanis éppen az a lényege, hogy az arra legérdemesebbek, a borászok dönthessék el maguk közül, hogy ki a legjobb.

A borászok két körben szavaznak, és ezen az eseményen már le is adták első voksaikat. A beérkezett szavazatokat a díjat gondozó Vinum Praemium Alapítvány összesítette, és ezzel a Borászok Borásza 2019 szavazás első fordulója lezárult. Az ötven legjobb magyar borász az alábbi ötöt választotta, közülük kerül ki idén a Borászok Borásza:

Áts Károly

Bárdos Sarolta

Figula Mihály

Ipacs Szabó István

Maurer Oszkár

 

A legjobb öt nyilvánosságra hozatalával az alapítvány el is indította a mindent eldöntő második fordulót. Szavazati joga a Borászok Borásza szavazás második körében is az ötveneknek van. Izgalmas időszak ez, ahogy elkezdenek beérkezni a szavazatok, de az eredményre még várni kell, mert a hagyományoknak megfelelően a győztes nevét csak a Borászok Borásza Díjátadógálán hozzák nyilvánosságra ünnepélyes keretek között, április 26-án. 

 

forrás: sajtóközlemény

 

Villányban jártunk!

A Csopaki Kódex

Balatoni Vadásznapló (teljes film)

Kihajózik a Balatoni KÖR – tartsatok velük, tartsatok velünk!
Rendhagyó helyszínre talált a Balatoni KÖR által életre hívott télen-nyáron nyitva tartó Balatont hirdető 2018/2019-es Gasztropiknik: a rendezvénysorozat utolsó állomása stílusosan a Balaton közepe lesz, ahol a pompás élőzene kiséretében elfogyasztott finom ételek-italok mellett bemutatásra kerül a legújabb Kóstold körbe kiadvány is. A gasztropiknikről: A télen-nyáron nyitva tartó Balatont promótáló Balatoni KÖR Egyesület 2018 őszén hívta életre az öt állomást bejáró Gasztropiknik elnevezésű rendezvénysorozatát. Az eddigi helyszínek: Sümeg, Balatonlelle, Badacsony, Csopak és Köveskál után május 10-én a szántódi révből induló kompon fejeződik be az eseménysorozat. A Balatoni KÖR tagjai olyan minőségi szolgáltatást kínáló vendéglátósok – éttermesek, borászatok, cukrászdák, pálinkafőzők, szállásadók – akik a szezonalitás helyett az egész éves nyitvatartás mellett tették le voksukat. A gasztropiknik rendezvénysorozat időpontjait az eddig leginkább fókuszban lévő nyár helyett a szervezők szándékosan az őszi-téli napokra időzítették. Az esemény keretén belül a közönségnek lehetősége van megismerkedni a tagok által kínált ételekkel-italokkal, kiegészülve kézművesekkel, gyerekeknek szóló játékokkal, mindezt élőzene kíséretében. A gasztropiknikkel kapcsolatosan Tóth Balázs (BL Yachtklub) ötletgazda, a Balatoni KÖR alelnöke elmondta: „Nagyon boldogok vagyunk, hogy sikeres a GasztroPiknik sorozat. A sok éves munka végre meghozta gyümölcsét: egyre hosszabbodik a balatoni szezon, és egyre több vendéglátóhely dönt úgy, hogy leszámol a szezonalitással és egész évben nyitott kapukkal várja a vendégeket, amelynek gazdaságélénkítő hatását a vállalkozókon kívül az önkormányzatok is egyre inkább megérzik.” Kóstold körbe kiadványA Balatoni KÖR megalapulásának egyik fő gondolatisága szerint a tagok egymást is előszeretettel ajánlják vendégeiknek, mint olyan minőségi szolgáltatókat, ahol csalódásmentesen lehet élvezni a magyar turizmusban rejlő lehetőségeket. A tagokról való tájékozódást a kezdetek óta segíti a Kóstold körbe elnevezésű kiadvány, amely 2018 nyár elején térkép formájában került a vendéglátóhelyekre, illetve jelent meg az újságárusoknál a Magyar Konyha gondozásában. A kiadvány harmadik kiadását a Gasztropiknik utolsó állomásán, a kompon mutatják be a Balatoni KÖR tagjai. Gasztropiknik a komponMire számíthatsz, ha a Balatoni KÖRrel tartasz a kompon?A Balaton körüli legszínvonalasabb termelők (éttermek, borászatok, cukrászdák) ételei-italai mellett pompás zongoramuzsika (Ökrös Károly – Budapest Bár) kíséretében az Egyesület tagjai „vízre bocsátják“ a legújabb Balatoni KÖR Kóstold körbe kiadványt: ennek a segítségével könnyedén lehetséges tájékozódni a tó körüli egész évben nyitva tartó színvonalas helyekről, legyen szó a Balaton bármely pontjáról. Az előzetes érdeklődésre való tekintettel két időpont került meghirdetésre: 2019. május 10 13-15h2019. május 10 16-18hIndulás – érkezés: Szántódi révTipp! Északi partról érkezők akár a menetrend szerinti komppal is érkezhetnek, ahonnan 8 perc az út. A részvétel előzetes jegyvásárláshoz kötött, a jegyár: 4.900,-Ft, amely tartalmaz két pohár bort és egy főételt, amelyet a káprázatos balatoni 360 fokos panoráma mellett, Ökrös Károly kiváló zongorajátéka kíséretében fogyaszthat el minden kedves vendég. Jegyvásárlás: https://kostolom-muhely.hu/kulso-rendezvenyek/ Akik biztosan ott lesznek a kompon: ÉttermekAura HotelBistro SparheltBL YachtClub & ApartmentsBorbarátok Panzió és ÉtteremFrissTerasz GUSTO13 Bistro & DelicateHotel BonvinoKalóz StrandbisztróTölgyes Kúria BorászatokBujdosó PincészetDobosi Pincészet és VendégházEgly Kézműves BorászatFata PinceGaramvári SzőlőbirtokGilvesy PincészetGyukli PinceIkon – Késa BirtokIstvándy PincészetPócz PinceSöptei Pincészet és Étterem PálinkafőzdeFenegyerek Támogató partnerek: Mercedes Benz X osztályNemzeti Agrárgazdasági Kamara - NAKBalatoni Hajózási Zrt. Magyar Vitorlás Szövetség   fotók: Nádudvari Péter
Országos Borverseny 2019 - Házigazda: Kunsági Borvidék
Április 10-től nevezhetek a hazai borászatok a 40. Országos Borversenyre A 40. Országos Borversenyre a jelentkezéseket 2019. május 10-ig várja a szervező Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) a www.orszagosborverseny.hu honlapon. A jubileumi borverseny házigazdája a Kunsági Borvidék, a bírálat május 21. és 22. között Kecskeméten kerül megrendezésre. A HNT büszke arra, hogy az általa évente megrendezett Országos Borverseny (OBV) szakmai tekintetben a magyar borágazat legnagyobb merítésű értékmérő rendezvényének minősül. A borverseny rangját mutatja, hogy a fővédnöki tisztséget Dr. Áder János köztársasági elnök, míg a védnöki tisztséget Dr. Nagy István agrárminiszter az idei évben is vállalta. Az Országos Borverseny nem csak egy önálló esemény, hanem egy háromszintű országos borverseny-sorozat szakmai csúcsrendezvénye, mely a magyar borok legjavát mutatja be. Az OBV több, mint egy oklevél átadása, vagy egy eredménykatalógus. A díjazott borászatokat különböző promóciós tevékenységekkel segíti a HNT, a nagy borászatok mellett a kis pincészeteknek is megjelenést biztosítva. Az OBV egy szakmai mentorállási szakasz kezdete. A HNT rendezvénysorozatot épített köré, mely a visegrádi országokra fókuszál.  Így vett részt számos díjnyertes pincészet 2018-ban és 2019-ben is az International Wine Show Prague-on és a HNT saját szervezésű Hungarian Wines: The Best Of B2B szakmai rendezvényén, Varsóban. Idén második alkalommal is külön kategóriában versenyeznek a bioborok, valamint a főtámogató Takarék Csoport is az Országos Borverseny keretében választja ki a Takarékok Borát, három kategóriában. A sajtótájékoztatón Mészáros Pál, aki a 2018-as év legeredményesebb borásza címet kapta, beszámolt róla, hogy közel 15-20%-os forgalomnövekedést jelentett a vállakozása számára a díj marketingértéke. A forgalomnövekedés nem csupán a  kereskedelmi értékesítést érintette, hanem a vendégéjszakák emelkedésére, a helyi forgalomnövekedésre is kihatással volt, ami közvetett módod a borvidéknek is magasabb látogatószámot eredményezett. Az idei évben a legjobb száraz fehérbort és vörösbort kimeleten fogjuk a Kóstolom felületein kezelni és borbárunkban értékesíteni, valamint a legeredményesebb borásszal szeretnénk szorosabban együttmüködni az év során.  
A Balatoni Kör állásfoglalása a közelmúlt természetkárosításai kapcsán
A Balatoni Kör egyesület büszke arra, hogy az elmúlt évek munkájával egyre nagyobb társadalmi elismerést vívott ki magának a balatoni régió vendéglátása, borászata, turizmusa fejlesztésének területén. Úgy gondoljuk, hogy a Balatoni Kör mára a régióval kapcsolatos változások egyik megkerülhetetlen szereplőjévé vált. Ez a büszkeség azonban felelősséggel is jár. Felelősnek érezzük magunkat a Balaton, a balatoni táj, környezet-változásában, alakulásában. Tisztában vagyunk azzal, hogy az általunk is generált növekvő érdeklődés, infrastrukturális fejlesztéseket is generál. Új szálláshelyeket, privát ingatlanokat, vendéglátóhelyeket és egyéb, a turizmus céljait szolgáló létesítményeket. Tisztában vagyunk azzal is, hogy a valamikori, jelenlegi látképben megszokott épített környezethez képest eltérő megoldásokat is hozhat a fejlődés. Ki kell fejeznünk azonban az aggodalmukat, ha ezek a fejlesztések szőlők, védett nádasok, erdőterületek kivágását jelentik! A Balaton hosszú távú fenntarthatósága érdekében gátat kell szabni a természetes környezetet érintő minden olyan beavatkozásnak, ami jelentősen formálja át a tó és környezete ökoszisztémáját. Gátat kell szabni minden olyan ingatlan fejlesztésnek, mely egyrészt alapvetően változtatja meg a vízpart képét, teszi azt zsúfolt apartmanházakkal csúfított beton dzsungellé, másrészt elzárja emberek sokasága számára a vízpart elérhetőségét. Kérünk minden, az ügyben döntési jogkörrel rendelkező intézményt, önkormányzatot, kormányzati szervet, hogy a szabályozás és engedélyezés során fordítsanak nagyobb figyelmet a fenntarthatóságra! Kérünk minden illetékest, hogy a szabályszegéseket a lehető legszigorúbban szankcionálják! Féltjük a Balatont, féltjük a régiót. Itt nem csak mi szeretnénk életünk végéig boldogan élni és az idelátogatóknak feledhetetlen élményeket nyújtani, hanem szeretnénk, ha unokáinknak is megadatna ugyanez.
Winemakers @the Villa 2019
Philipp Oser, a Villa Tolnay Bor- és Vendégház tulajdonosának kezdeményezésére Winemakers @the Villa névvel egy új rendezvény kerül megszervezésre a birtokon, amelyet a tervek szerint évről évre megtartanak majd. Meghívásos alapon a környező országokból és itthonról érkezik egy szűk, szakmai réteg, akik együtt keresik a válaszokat a borvilág aktuális égető kérdéseire. Az esemény egy része a közönség számára is nyitott: igaz, erősen korlátozott számban fogadnak majd csak látogatókat. 3 ország, 6 borászat, 1 alkalom: nemzetek top borai a Villa Tolnayban A Villa Tolnay Borház első alkalommal rendezi meg a “Winemakers @the Villa” elnevezésű rendezvényét 2019. Április 5-én, pénteken és 6-án szombaton. A szervezők szándékai szerint ezután minden évben megrendezésre kerülő rendezvény célja a szakmai kapcsolatok mélyítése és a tapasztalatcsere a nyugati-európai csúcs borászok és a Pannon régióban (Szlovákia, Magyarország és Románia) tevékenykedő kollégáik között. Mindezeken túl közelebb hozza a külföldi borászokat és kiváló boraikat a magyarországi borkedvelő közönséghez. Április 5-én, pénteken késő délután, a borászok egy zártkörű szakmai megbeszélést folytatnak, ahol három fő témát vitatnak meg, amelyek idén a következők lesznek: • Szőlőtermesztés: hagyományos - organikus - biodinamikus? • Az időjárási változások hatásai és az alkalmazkodás módjai. • Milyenek legyenek a jövő borai? Tartsuk a szemünket a piacon, vagy alkossunk önállóan? A megbeszélést követően a borászok egy közös vacsorán vesznek részt, ahol mindegyikük bemutatja kedvenc borát - amelynek nem feltétlenül kell saját bornak lennie. Ennek a közös kóstolónak a célja a nemzetközi kitekintés, valamint az újszerű gondolkodás inspirálása. Április 6-án, szombaton 11 órától pedig a nagyközönség számára is nyitott "Winemakers @the Villa" kóstoló veszi kezdetét a Villa Tolnay újonnan átadott borászati épületében. A 15 óráig tartó borbemutatón a borászok 4-5 saját tételt mutatnak be, amelyekben az alapborok mellett a csúcs tételek is helyet kapnak. A rendezvényen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. A férőhelyek száma a rendezvény közvetlen, társalgós jellegének megőrzése miatt korlátozott (maximum 40 fő), amelyet a jelentkezések sorrendjében töltünk fel. Részvételi díj: 14.900 Ft/fő. A Winemakers @the Villa résztvevői 2019-ben: • Bürklin Wolf, Wachenheim, Pfalz, Németország • Odinstal, Wachenheim, Pfalz, Németország • Veyder-Malberg, Spitz, Wachau, Ausztria • Heimann, Szekszárd, Magyarország • Somlói Vándor, Somló, Magyarország • Villa Tolnay, Csobánc-hegy, Magyarország Regisztráció ittFacebook esemény itt. 
Csillagokba öltözött a Líceum
A IX. Egri Csillag Fellövésnek ismét a Líceum adott helyet. Az Egri Tavaszi Fesztivál nyitóprogramjának eseményén húsz egri termelő kínálta 2018-as egri csillagját. Már hagyomány, hogy az első palack egri csillag - mely idén a Besenyei Borház borát tartalmazta -, a Végvári Vitézek kíséretében jut el a várból a Líceumba. A menet megérkezése után Habis László polgármester köszöntötte a résztvevőket, aki úgy fogalmazott: Eger számtalan értékkel rendelkezik, de ami igazán mindannyiunké, ami minden egrit összeköt, az az egri bor és borkultúra. Dr. Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Egyetem rektora kiemelte: a Líceum, és annak patinás Díszterme a kezdetekkor helyszínt, ma már otthont ad a programnak. Köszönetét fejezte ki a borászoknak azért, hogy ilyen sokan fontosnak tartották a megjelenést, és külön örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az egyetem borát is megkóstolhatják a program résztvevői. Dr. Lőrincz György borász, az Egri Borút Egyesület elnöke úgy fogalmazott: az egri csillag megszületése egy valóban fontos felismerés által táplált közösségi akarat gyümölcse, amely bevonult az Egri borvidék történetébe. A tavalyi év termésére vonatkozó kérdésünkre úgy válaszolt: 2018. nagyon kedvező év volt, érett, aromákban gazdag gyümölcsökből lehetett bort termelni.Az est folyamán az egri csillagok mellett egri bikavéreket is kóstolhattak a vendégek, miközben a Snidero Quartet együttes, majd Báder Elemér zenélt.   Résztvevő borászok:Almagyar Érseki Szőlőbirtok Besenyei BorházBolyki PincészetDula PincészetEgri Csillagok Zrt.Eszterházy SzőlőbirtokGál Lajos PincészeteGál Tibor PincészetHagymási PincészetJuhászvinOstorosborPetrény WinerySimon PincészetSt. Andrea SzőlőbirtokTarjányi PinceThummerer VilmosTóth és Tóth PincészetTóth Ferenc PincészetVarga PincészetVarsányi Pincészet   forrás: sajtóközlemény
Miért járunk konferenciára?
Lezajlott a soron következő Borjog és bormarketing konferencia, amelyen idén is a hazai boros szféra legégetőbb kérdései kerültek terítékre. A rendezvény főszervezői Dr. Prónay Bence és Rókusfalvy Pál, évek óta az Agrárminisztériummal, HNT-vel, valamint a Magyar Turisztikai Ügynökséggel karöltve tartják meg a szőlőbor ágazati eszmecsere legkiemelkedőbb fórumát, amelynek idén a CyberBor – Megállíthatatlan digitalizáció elnevezést adták. Elképzelhető, hogy vannak, akiknek esetleg száraznak tűnhet ez a fenti megfogalmazás, úgyhogy segítünk is gyorsan rendet tenni a fejekben: ez a konferencia a borokkal foglalkozó emberek számára – legyenek mégcsak épp oly laikusak is, mint mi magunk – , olyan, mint egy AC/DC koncert. „It rocks!“ – mondaná rá a nemzetközi publikum és az angol nyelvű szóhasználatért elnézést is kérünk gyorsan, de nem találtunk megfelelő magyar változatot. Szóval, miért is járunk konferenciára? Pontosan azért, amiért minden nap olvasunk, amiért folytonfolyvást keressük a lehetőséget, hogy kicsit okosabbak legyünk, fejlődjünk, menjünk előre a nekünk kijelölt úton. Konferenciára járni pedig kényelmes, hiszen mindazok a témák, amelyek hosszú utánaolvasást és utánajárást kívánnak maguk után, tálcán érkeznek az ember szeme-füle elé. Lássuk, miket tudhattunk meg idén! A szokásos köszöntőket követte talán számunkra a legkevésbé érdekfeszítő, ám borász szemmel nézve minden bizonnyal az egyik legfontosabb téma az adminisztrációcsökkentésről, az informatikai térhódításról, amely olyan ínyencségeket is magába foglal, mint telefonon, internethozzáférés nélkül is elérhető pincekönyv. Ami azért, lássuk be, még így laikus szemmel nézve is egy elég „kúl“ dolog. Ipacs Géza igazi művészember és elmélyedve a munkásságában kicsit olyan érzésünk támad, mintha Jókai Aranyemberével találkoznánk: amihez hozzányúl, az arannyá válik. Némileg közhelyes már az a megállapítás, hogy a magyar bormarketing, mint olyan, nem létezik. Volt már itt Borkiválóság Program, közös külföldi kiállításra járás, rengeteg negatív támadás, ám valami mégis mindig hiányzott. Géza pedig a csavaros észjárásával meglátta a létező legegyszerűbb dolgot: a magyar bort nem elsősorban külföldön kell népszerűsíteni. Ahhoz, hogy eljussunk külföldre, előbb itthon kell ismertté válni. Határainkon belül kell a magyar bor repütációját rendbe rakni, elérni, hogy az emberek szívesen fogyasszák a hazait és tudják is, hogy mit isznak. Ehhez a marketingstratégiához pedig a legkönnyebb út a borászokon és történeteiken keresztül vezet (erről mi is írtunk már korábban itt.) Az új bormarketing koncepció a Személyesen elnevezést kapta, az angol „Personally“ változat is majd erre és a történetmesélésre épül. Az MTÜ a koncepció jegyében folyamatosan készíti a kis imázsfilmjeit és juttatja el a potenciális célközönséghez, amelynek eredményeképpen Bolyki Jani nagymamája akár világhírnévre is szert tehet. Egy kis kitérő: mint egyébként bormarketinggel foglalkozó ember szeretném külön kiemelni a videós kommunikáció zsenialitását: nemcsak hogy haladunk a korral, hanem nemes egyszerűséggel megelőzzük azt. Korábbi, a Google által tartott előadáson ugyanis riasztó jövőképpel szembesültem az írott sajtó eltűnéséről és a videós tartalomgyártás felemelkedéséről. Úgyhogy részemről, vagyis részünkről csak gratulálni tudunk az új bormarketing stratégiához és minden jót kívánunk a hozzáfűzött remények beváltásához! Az új stratégiához természetesen jár az új arculat és megjelenés is, a konferencia vendégei pedig elsőként láthatták, hogy hogyan fog kinézni a magyar stand a nemzetközi borkiállításokon. Mi biztosan megállnánk náluk. A debütálásoknak ezennel még nem szakadt vége. Bár folyosói pletykákból eddig is lehetett róla értesülnie a szemfülesebbeknek, Baráth Sándor következett a sorban, aki nagy bejelentéssel érkezett: hazánk második legkisebb borvidéke, a Somló, 2020-ra teljes mértékben átáll az organikus bortermesztésre. Azok számára pedig, akik kevésbé járatosak a témában, rögtön következett is egy gyorstalpaló Zdravecz Zsolttal, aki, bár állítása szerint „csak egy szőlész“, érdekfeszítő témájával mégis képes volt rá, hogy 200 ember lankadatlan figyelmét elnyerje. Lépcsőzetesen felépített előadása során alkalmunk volt bepillantást nyerni az organikusan működő Sepp Moser Birtok mindennapjaiba, kihívásaiba, találékonyságába. A globális felmelegedés hatásait majd mindennap megtapasztaló ember számára a környezettudatosság és az ebben a szellemben történő gazdálkodás egyébként is kiemelt figyelmet kap mostanában, az izgalmas előadásnak hála pedig egy hajszálnyival könnyebb meg is érteni, hogy mit is jelent ez a valóságban. Külföldi előadóként a zseniális Master of Wine, Caroline Gilby tartott hasonlóan érdekes előadást a brit borpiacról és a benne rejlő potenciálról, míg Tokaj egyik legismertebb borásza, Demeter Zoltán a tokaji egységről és annak megteremtéséről, harmonizációjáról beszélt. Bevallom, hogy a programot böngészve volt olyan téma, amelyről úgy gondoltam, hogy számomra abszolút nem releváns, méghozzá a magyar szőlőbor ágazati felsőoktatási rendszer, azonban a meghívott előadó annyira szenvedélyesen tudott beszélni szakmájáról, diákjairól és a jövőbeli célkitűzésekről, hogy hosszú percekig csak sajnálkozni tudtam amiatt, hogy nem most állok pályaválasztás előtt. Koncerenciára járni tehát igenis éremes, még akkor is, ha egy téma esetleg nem is igérkezik annyira húsbavágónak és ha a legnagyobb hírportálon (Facebook) jön is velünk szembe sem kattintanánk rá – mert itt megkapjuk készen és ki tudja, még az is lehet, hogy az elkövetkezendő években szívesen foglalkozunk az adott dologgal komolyabban is.   A konferencián a szervezők jóvoltából volt alkalmunk részt venni idén is, köszönjük szépen a lehetőséget, hasznos tapasztalatnak bizonyult! kép: Facebook cikket írta: Kalmár Borbála
Ifjabb Lőrincz György borkollekciója - Megkóstoltuk a St. Andrea Private Selectiont
Egerszalók neve kapcsán a borral csak egy kicsit is komolyan foglalkozó embernek biztosan nem az Ezeregyéjszakára hajazó mesés hotel és a hozzá tartozó fürdő jut az eszébe. A kegyhelyként is ismert falu immár elválaszthatatlanul összeforrt a végében álló borászattal, a St. Andrea Szőlőbirtok és Pincészettel. Oda úgy jár az ember, mintha hazamenne, most mégis ők jöttek el Budapestre: a két Gyuri, hogy egy újabb felejthetetlen élménnyel gazdagítsanak.   „ ... mert milyen dolgok történnek a világban? Egyszer hallottam, hogy egy ember nyilvánosan engem idéz. És olyan is megtörténik, hogy valaki örül a borunknak és leírja.“ – a St. Andrea borászat ikonikus alakja, Dr. Lőrincz György zárószavai ezek, amellyel a legutóbbi borkóstolón búcsúzott a közönségtől. És én most vagyok olyan vakmerő, hogy egy merész húzással idézzem is és írjak is a borokról. Nem először örülök St. Andrea bornak és nem először írok arról, amit dr. Lőrincz György vagy a fia kóstoltat. A St. Andrea borkóstolóira járni számomra szakrális élmény: attól, amit hallok, felüdül a lelkem; attól, amit kóstolok, kellemesen melengető érzés bizsergeti át a testem.  A St. Andrea borszortimentje és életútja csak látszólag nehezen áttekinthető, valójában pillekönnyű megérteni, hogy mely fő mozgatórugók mentén halad a pincészet. Egy pince, amely nem küzd a sors, méghozzá jelen esetben az ellen, hogy az Egri borvidéken mennyi szőlőfajta telepítése a megengedett, hanem nemes egyszerűséggel előnyt kovácsol belőle. Már nem fajtaborokban, hanem házasításokban hisznek, amelyek hitük szerint a leghűebben képesek bemutatni a terroirt. A Nagy Eged-hegy oldalában szabad szemmel is könnyedén kivehető Mária szobor vigyázó tekintete által kísérve műveli a szőlőt ifjabb Lőrincz György is, aki apja mellett, ám teljesen önállóan alkotja a nevével fémjelzett borokat. Azaz, nem a nevével, hiszen az általa készített borok cimkevilágán az nem jelenik meg. Ehelyett csupán két ecsetvonás, egy kereszt jelzi, hogy a borok alkotója más; és így a megszokott, St. Andreás stílus helyett is egy kis merész újítás köszön vissza a palackokból. Ezek a borok alkotják együttesen a St. Andrea újdonságát, a Private Selectiont. Az első ilyen tétel az Egyetlen névre hallgat, amely elnevezés több jelentéssel is bír. 2013-ban, amikor kisGyuri elkészítette az első ilyen cuvée-t még úgy gondolta, hogy nem lesz több önálló bora. Ezért Egyetlen névvel palackozta le egyetlen évjárat egyetlen hordónyi termését, amelyet a Boldogságos, Szeplőtelen Szűz Máriának dedikált. A bor pedig, rácáfolván a nevére már a harmadik évjáratnál tart: jelenleg a 2016-os kerül hamarosan a boltok polcaira. A bor illatában és ízében is dominál a Hárslevelű és a Chardonnay, amely ízjegyeket csak egy kevéssé bolondít meg egy csipet Furmint. Nem egy könnyed alapborról van itt szó, látatlanban francia fehér házasítások jelennek meg lelki szemeim előtt. Megjegyzem, miközben borászok több éves, esetleg évtizedes múlttal a hátuk mögött sem mernek belevágni a házasításokba mondván, hogy még ahhoz nincsen meg a kellő tapasztalat, Gyuri számára úgy tűnik, hogy mindez csupán gyerekjáték. Ugrok egy kicsit az időben és bár sorrendben most kellene írnom az Axiosról, én mégis a cikk végére hagyom a kóstolósor főszereplőjét. Valamint azt is megengedem magamnak, hogy most ne zengjek ódákat a Private Selection harmadik tagjáról, az általam már jól ismert desszertborról, ezt megtettem már itt. Az Ajándékról van szó, amely egy Egerben ritka jelenség eredményeként, a szőlőszemek botritisz miatti aszúsodásaként készülhetett el, először a 2015-ös évjárat terméséből. Ugyan mi most a 2016-ost tudjuk kóstolni, rövidesen ebből is a harmadik évjárat kerül a palackba. A bor minden egyes cseppjében érezni azt a gondoskodó szeretetet, amellyel a szemeket egyessével válogatták a tökéletes végeredmény érdekében. A borkóstoló és ezzel együtt a borsor központi eleme az Axios, azaz magyar fordításban a Méltó nevet kapta és a palack nem mást, mint egy Bikavért tartalmaz. Gyuriék, illetve a bor készítője, kisGyuri a névválasztással és a fajtahasználattal is az egri borházasítás fontosságát szeretné kihangsúlyozni, valamint ezzel egyidejűleg a Bikavért piedesztrálra emelni. Ami a fajtaösszetételt illeti: Kékfrankos, Merlot, Pinot Noir, Cabernet Franc és Syrah teszi igazán elegánssá ezt a melegséges legújabb Bikavért, amely ifj. Lőrincz György első vörösbor házasítása lett. A stílus, csakúgy mint a fehér társánál itt is szikárabb, erőteljesebb, lendületesebb, mint a már ismert St. Andrea vörösöknél. Kifinomultság és elegancia jellemzi ezt az újabb nagy Bikavért, amely a Nagy Eged-hegy és a Hangács dűlő terméséből származik. Tökéletes belépő a nagy vörösbor házasítások világába.  Nézem ezt a két embert, hallgatom és látom, hogy hitük és szeretetük által képesek hegyeket megmozgatni, képesek egy új dimenziót teremteni a hazai borászatban. Ráadásul mindezt úgy, hogy közben megmaradnak szerénynek, béketűrőnek, méltóságteljesnek és alázatosnak egyaránt. Azt hiszem, hogyha minden emberben csak tizedennyi jóság vagy hit lakozna, mint amennyi bennük van, valami egészen csodálatos világban élnénk. Nézem ezt a két embert és arra gondolok, hogy milyen jó, hogy ketten vannak.   cikk: Kalmár Borbála fotók: Busák Attila, St. Andrea   A kóstolón a St. Andrea Pincészet meghívásából vettem részt, köszönöm nekik, valamint a budapesti St. Andrea Borbárnak a vendéglátást.  További információ a Private Selectionről itt.    korábbí írásaim a St. Andrea pincészetről:  Ajándék Igazán Egri kirándulás