Hétvégi extravaganzzza - július 27 - július 29

Kóstolom Csapat

7/25/2018 8:52:40 AM
Kedvencekhez adva
Kedvencekhez adás

Hárslevelű kóstoló Budapesten, vagy Pannonhalmi borok Győrben esetleg egy kis tea és borpárosítás Szekszárdon?! Lesz miből válogatnotok ezen a hétévégén is!

Péntek:

Gyengébb? Nem! Zsirai Katával - Kóstoló sorozat I.

Pénteken a női borászoké a főszerep. A Csendes Dűlő Szőlőbirtok ezúttal Zsirai Katát látja vendégül, aki egyszerre három borvidéket is bemutat számotokra, hiszen a Zsirai Pincészet Villányban, Tokajban, és a Somlón is rendelkezik szőlőterületekkel. Aki pedig nem tudna részt venni az eseményen, az se aggódjon, mivel egész hétvégén kaphatóak lesznek a pincészet tételei a Csendes Dűlő Szőlőbírtoknál.

Grandiózus hárslevelű kóstoló

A Budakalászi Kálvária Pincénél hazánk egyik legkiemelkedőbb fajtáját, a Hárslevelű számos arcát ismerhetitek meg 15 tételen keresztül. A klasszikusok mellett az 5. Hárslevelűk Éjszakáján kiválasztott közönség kedvencei is szerepelni fognak a borsorban. Tokaj, és Somló lesz a fő fókuszpontban, de más térségekről, akár a Felvidékről is tudtok majd Hárslevelűt kóstolni.

Péntek-Szombat-Vasárnap :

PH-Érték borsziget

Hat pincészet összefogott, hogy a Pannonhalmi borvidék felemelkedését elősegítsék. A Cseri Pincészet, Hangyál Pince, Herold Pince, Pannonhalmi Apátsági Pincészet, Pécsinger Szőlőbirtok, és a Tar Pincészet először lépnek fel együtt, egységes arculattal a nagyközönség számára a PH-Érték Borsziget rendezvény keretein belül. Az összefogás közös koncepciója alapján elkészített bort itt kóstolhatjátok meg először, illetve a sajtótájékoztatók mellett számos zenei rendezvényen is részt vehettek majd.

Vasárnap:

Bor x Tea x Brunch a Fritz Tanyán

A szekszárdi Fritz Tanya egy brunch-al vár titeket, és kiváló kilátással. A Fitz Pincészet boraihoz nem csak ételeket, de Ye Tealeaves teákat is párosítanak számotokra, így egy igazi újdonságban részesülhettek és megtapasztalhatjátok milyen ízekre és harmóniákra képes ez a két ital.

Naplementés SUP és Borkóstoló

Ha elég volt a nagyvárosi nyüzsgésből, és egy kis kikapcsolódásra vágytok a Velencei tavon, akkor most megtanulhattok SUP-olni. Természetesen a borok sem maradhatnak ki, hiszen ha sikeresen teljesítitek a túrát, akkor három tétellel ismerkedhettek meg nap végén.

Mindenkinek jó szórakozást kíván: Káli Balázs és a Kóstolom Csapata

Balatoni Vadásznapló (teljes film)

Sümeg és környéke (Balatoni-KÖRtúra első nap)

Megnyitott a Kóstolom Borbár!

Portugál helyzet itthon: excentrikus 2 in 1 borajánló - 2. rész
A Douron és a Portóin túl is van élet, nem hiába szeretik mindenhol a világban a portugál borokat. No de merre is induljunk, ha a bennünk szunnyadó felfedezni vágyó különc lényünk nem hagy nyugodni? Tippek otthoni, közösségi és tanulnivágyó borozáshoz is az excentrikus borajánlónk második részében. A cikk első részét itt tudod elolvasni.  Barátkozzunk a világ boraival Ismeritek azt az érzést, amikor az ember a homlokára csap, hogy “és ez eddig miért nem jutott senki eszébe?! Hát ez fantasztikus” - nos, pont ilyen a Fill the Winebox webshop koncepciója is. Szívesen innál mondjuk egy chilei bort, de nem szeretnél horribilis postai költségeket fizetni, vagy megrendelni egy rekesz bort az ismeretlenből? Jó helyen jársz. A hagyományos webshop mellett ugyanis “ládákba” pakolhatod a kiszemelt tételt és ha megtelt a láda, a tulajdonosok elindítják a rendelést. És ha bárkiben is kétségek merülnének föl, hogy mennyire működőképes ez a közösségi borrendelés, arra ékes bizonyíték az októberben megnyitott, a webshopéval megegyező elnevezésű borbár a mostanában reneszánszát élő 9. kerületben, amely ebből a szimpla ötletből nőtte ki magát. Talán nem meglepő módon a borbár szortimentje 99 százalékban külföldi borokból áll, és mivel a tulajdonosok fejéből nemzetközi borkiállítások között ingázva pattant ki a fentebb vázolt eredeti koncepció, így biztos kézzel nyúlnak a palack után akkor is, ha a betévedő vendég még esetleg fogalmatlan a világ boraival kapcsolatosan. A választékuk zömét osztrák, olasz, francia, spanyol, német, argentin és chilei borok adják, no és persze mi más, mint portugál borok. Ez utóbbiról ráadásul büszkén állítják, hogy ők foglalkoznak kis hazánkban a legszélesebb szortimenttel. Kompromisszumok nélkül Lehet vitatkozni azzal, és szoktam is, hogy mi magyarok sajnálunk mélyebben a zsebünkbe nyúlni és inkább visszatesszük a drága bort a polcokra értetlenkedve, hogy no de mégis, mi a szösz kerül ebben ennyibe?! Igen, minden bizonnyal van olyan réteg, amelyik értetlenkedik egy-egy palack ára láttán, viszont azokról sem szabad megfeledkeznünk, akik szánalmas anyagi helyzetük miatt kénytelenek könnyes búcsút inteni a kiszemelt bornak. A Fill the Winebox borbár szortimentjében 50-60 bor található (a borboltban pedig közel 300) és jó hír a kevésbé módos rétegnek: nem a nálunk méltánytalanul igencsak lesajnált kategóriába eső ház borát fogják felszolgálni akkor sem, ha valaki a külföldi borok közül is a földi halandók által inkább megfizethető árkategóriát keresi ilyen-olyan okból kifolyólag itthon is. Nyitás előtt A borbár utolsó fázisában, nyitás előtt két héttel jártam náluk. Azóta felkerültek a képek a falakra, az utolsó ecsetvonás festékillata is tovaillant és nyüzsgő találkaponttá váltak - őszintén szólva ha nem lennék ennyire ízig-vérig vidéki, még sajnálnám is, hogy nem a környéken lakom. A látogatásom apropója a természetesen szintén portugál Santos e Seixo pincészet borkóstolója volt, amelyet személyesen a borászat exportfelelőse, Mariana prezentált. A két család tulajdonában lévő vállalkozás első szüreti időpontja 2010-re datálódik, Douro mellett pedig további két portugál borvidékről is készítenek bort: Alentejo és Vinho Verde. Szortimentjükben megtalálhatóak a könnyebb fehérborok, nem tanninbomba, de komoly lecsengésű vörösök éppúgy, mint ismeretlen, beazonosíthatatlan tőkékről egybeszüretelt igazi ínyencségek.Az este folyamán csupa izgalmas bor került a poharamba, egyik kóstolt tétel könnyebben csúszott, mint a másik, a hangulat ennek megfelelően exponenciálisan növekedett, miközben pedig Mariana töretlen lelkesedéssel beszélt a pincészetről, borokról és az ott dolgozó emberek áldozatos munkájáról. Kiknek ajánlom? Lényegében a Santos e Seixo borait ajánlom mindenkinek, aki még csak most teszi meg az első lépéseket a portugál, vagy tulajdonképpen a határainkon túlmutató borporondon. Egy minden ízlést kielégítő széles szortimentet tudnak felmutatni, amely prizmán keresztülnézve elénk tárul Portugália három borvidékének is színe-java, csupa izgalmas, őshonos szőlőfajtával. Mindenivóként szívesen elkortyolgatom a rozét is egy-egy könnyedebb csevej kísérőjeként, de a komolyabb vörösboraikat, a rejtélyes, nem tudni milyen tőkékről szüretelt borukat akár borsznobok kezébe is szívesen adnám. Így vagy úgy, csalódni nem fogunk, akármelyik palack után is nyúlunk, ingadozó hangulatunk széles spektrumához is tudnak igazodni a pincészet tételei. Zárszóként pedig szeretném elűzni mindenki félelmét: a borok palackjáért nem kell mélyebben a zsebünkbe nyúlni, mint a hasonló minőségi kategóriában alkotó hazai borászok keze munkájáért.   A borkóstolón a Portugál Nagykövetség meghívásából vettem részt, köszönet érte! cikk és képek: Kalmár Borbála
Portugál helyzet itthon: excentrikus 2 in 1 borajánló - 1. rész
Mostanában az egy négyzetméterre jutó excentrikus borrajongók száma minden bizonnyal a nemrég nyitott Fill the Winebox elnevezésű borbárban a legmagasabb, de aki otthon a fotel kényelmes magányában szeretne elkalandozni a világ, vagyis, mivel az alábbi cikkben leginkább erről lesz szó, Portugália mesés bortermő vidékeire, az is könnyedén tud inspirációt meríteni a hazai kínálat szortimentjéből. Következzen két portugál borkóstoló tapasztalata egy (ám terjedelme miatt két részre bontott) cikkben. Divattá vált a hazai nemlétező bormarketing stratégiát szidalmazni vagy akár ölbe tett kézzel várni, hogy akkor majd egy szép napon betoppan egy Kolumbusz-szerű felfedező és megmondó ember, aki elárulja a titkot és akkor majd mindenki tudni fogja és többet nem lesz hiány bormarketingesből, -stratégiából. Pedig vannak már szép számmal olyan országok, vagy emberek, akik akár tanulták, akár nem, ösztönszerűen profi módon adják elő a nemzetük borimázsát: ilyen például Pedro is, aki a Real Companhia Velha jelenlegi tulajdonosának fia, szemtelenül fiatal (30 alatti) és miközben beszél a Douro-völgyről, én már a telefonomon a skyscanner idevonatkozó passzusait görgetem. Tanulni tehát van kitől, csak nyitott füllel kell járni-kelni a világban. Lássuk miket tudtam meg, mit és kinek ajánlunk a pincészettől:  Mit tud a Douro-völgy, amit más nem? Borértő emberek számára talán meglepő fordulat, hogy Portugália leghíresebb nemzetközileg elismert termékét mégsem portóinak, hanem sokkal inkább Christiano Ronaldonak hívják, azonban ott liheg a nyakában az alkoholmámort rejtő kincs is. Habár Pedro szerint Isten, amikor a borvidékeket osztogatta, szemben Magyarország vagy Olaszország lankáival büntetni szerette volna a portugálokat, mondván, hogy izzadjanak csak a meredek hegység között cikázó folyó mentén gazdálkodó szőlősgazdák, maga a hely lélegzetelállítóan káprázatos. Olyannyira, hogy a Kínai Nagyfal mellett a Douro teraszai a világ másik olyan ember alkotta csodájának számítanak, amely a világűrből is látszik. Azaz számomra sokkal inkább hihető, hogy Isten választása azért esett a világnak pont erre a csücskére, hogy a magasból is nap mint nap tudjon gyönyörködni keze alkotásában. Bortermelés Nem megyek bele különösebben ebbe a témába. Portugália 1986-ban csatlakozott az Európai Unióhoz, és noha már 2000 éve foglalkoznak szőlővel, eddig az imént megjelölt évszámig sehol nem jegyezték őket a világ bortermelő országai között. Most jegyzik, méghozzá a hatodik helyen. Mindezt pedig annak ellenére, hogy bár rengeteg náluk az engedélyezett szőlőfajta (ami még mindig nem közelíti meg a hazai viszonyainkat), többségében portugál őshonos szőlővel foglalkoznak, ezek adják az alapját a kitűnő portóinak is. A Portói Az úgy volt, hogy brit tudósok - és ez most nem vicc - kikísérletezték még a 17. században, hogy hogyan tudják a Portugáliából importált szívhez szóló borok minőségét megőrizni, amely borkészítési technikát a portugálok a következő században levédették. Technológia: a szőlő erjedését 6-7 százalékos alkoholnál borpárlat hozzáadásával megállítják, így a cukortartalom és a párlatnak köszönhetően az alkoholtartalom is magas marad. Ezután szép hordókba kerül a nedü, pihentetik, néha pedig különböző évjáratok házasításával kísérletezik ki a legtökéletesebb végeredményt. 10-20-30-40 évig is pihen egy adott tétel a hordóban mielőtt palackba, majd borkereskedésekbe, illetve Magyarországra kerül. (Csak gondoljuk végig, hogy ez anyagiakban mennyit jelent és ezután emeljük le a diszkontok, hiperek 2000 forintos ársávban mozgó portóiját a polcokról. Vagy talán inkább ne.) Pedro viszont most hozott nekünk pár igazi kuriózumot is: 1977, 1927 és 1867-ből származó borokat is volt lehetőségünk kóstolni. Akárhogyan is, a fentebb ismertetett avinálási technika működik, hiszen minden évjáratos bort élmény volt kortyolni - miközben lepergett szemünk előtt, hogy mennyi minden történt a világban azalatt, amíg ezeknek a boroknak semmi más dolga nem volt, mint hibernált állapotban pihenni a hordókban. Az 1867-es bor például a két világháború és egy viharos 20. század mellett olyan ország megszületését álmodta át, mint Kanada; mire jött 2018 és a királyfi életre csókolta hamupipőkét a palackból.  Kiknek ajánlom? Portóit az ember talán legszívesebben nem egy nyüzsgő borbárban kortyolgat, ahol ezernyi illat-, íz- és zajkomponens öleli körül, hanem az otthon meleg vackában tölt magának egy pohárral, hogy egyedül és csendben kortyolgassa ezt a palackozott történelmet és találja meg mindeközben az élete értelmét.   A cikk második része itt olvasható.  A Portói kóstolón a Heinemann Testvérek megbízásából vettem részt, köszönet a különleges élményért!  cikk és képek: Kalmár Borbála
Balatoni vadásznapló: formabontó turisztikai film készült
Az „Egész évben Balaton” koncepcióját kívánják népszerűsíteni az alkotók Budapest, 2018. november 13. – A tavalyi évben megközelítette az 5,8 milliót a balatoni régióban a vendégéjszakák száma, ami idén akár további kétszámjegyű növekedést mutathat szakértők szerint. Az optimista prognózist a KSH friss adatai is alátámasztják, hiszen idén szeptemberben 10%-kal nőtt a vendégforgalom 2017 azonos időszakához képest. Hazánk egyik legjelentősebb turisztikai régiójában évek óta az egyik legfontosabb fejlesztési cél, hogy a szezont a néhány hónapos nyári időszakról egész évesre tolják ki. A magyar tenger reneszánszát éli mind a belföldi mind a külföldi turisták érdeklődése szempontjából, az idén augusztus elején a tó körüli régió rekordot döntött a vendégéjszakák tekintetében, és a kedvező időjárás miatt az ősz első két hónapja is kiváló eredményeket produkál ebben a vonatkozásban. A Balaton turisztikai fejlesztéséhez elengedhetetlen a minőségi bor és gasztronómiai kínálat kialakítása és erősítése, mely területen az elmúlt években jelentős eredményeket sikerült elérni. A tó körüli borászatok és vendéglátóhelyek egyik legmarkánsabb érdekképviseleti egyesülete a Balatoni KÖR, mely kiemelt céljának tekinti, hogy helyi alapanyagokkal és helyi szolgáltatásokra építkezve teremtsen meg egy olyan körforgást, amely a balatoni régiót vonzóvá és élhetővé teszi minden évszakban.   „A Balatoni KÖR jelenleg 35 borászt és gasztronómiai vállalkozást tömörít, melyeket egytől-egyig a minőség és vendégközpontúság iránti kérlelhetetlen elköteleződés kapcsol össze. Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy számunkra a munkánk igazi szenvedély és hiszünk abban, hogy a Balaton adottságaira, természeti kincseire építve egy olyan bor- és gasztroturisztikai kínálatot tudunk kialakítani, mely méltó versenytársa lehet a legfontosabb európai turisztikai régióknak – fogalmazott Laposa Bence, a Balatoni KÖR elnöke. Hemzsegnek a nagyvadak a tó körül A balatoni turizmus egyik legnagyobb problémája a szezonalitás, azaz, hogy a turisztikai érdeklődés hagyományosan erősen a nyári hónapokra koncentrálódik. Ennek több oka van, melyek közül az egyik, hogy a vendéglátóhelyek többsége is a rövid szezonban gondolkodik. Ezért jellemző még a legtöbb helyen a gyors haszonszerzés elve, ami sajnos gyakran a minőség rovására megy. Ezt a szemléletet kívánja megváltoztatni a Balatoni KÖR és ebben a tevékenységében csatlakozott az egyesülethez a Kóstolom nevű borturisztikai kezdeményezés. A két szervezet együttműködésének gyümölcsként született meg a formabontó Balatoni vadásznapló című turisztikai film, mely egyrészt a Balaton-parti boros- és gasztrokínálatot kívánja bemutatni, másrészt arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a magyar tenger ősszel is kiváló úti cél, hiszen számos olyan minőségi vendéglátóhely van már, mely egész évben üzemel.   „A Kóstolom két évvel ezelőtt indult, elsőként egy rendhagyó mobilalkalmazással, melynek célja a hazai borturizmus fellendítése. Mára már komplex turisztikai kommunikációs szolgáltatást nyújtunk többek között hírportált üzemeltetünk és rendezvényeket is szervezünk. A Balatoni vadásznapló ötlete a Balatoni KÖR-rel közösen fogalmazódott meg bennünk. A film egy idén ősszel megvalósított kerékpártúrán keresztül egyrészt gyönyörű felvételekkel mutatja be a Balaton körüli tájat, másrészt a legjelentősebb borászokat és vendéglátóhely tulajdonosokat – a balatoni nagyvadakat - szólaltatja meg megmutatva saját kínálatukat” – mondta Pintér Zsolt, a Kóstolom tulajdonos-ügyvezetője. A Balatoni vadásznapló a Kóstolom YouTube csatornáján tekinthető meg, az alábbi linken: 
LIBADALOM a Gasztrosétányon
Márton-nap ünnep a borászok számára, hiszen hagyományosan ebben az időszakban kóstolják meg a gazdák az újbort, és kerülnek palackokba az első tételek. A Gasztrosétányon ez a nap ráadásul egybeesik a már hagyományos Libadalommal, amikor is a helyi présházak az alkalomhoz illő programokkal és ínycsiklandó libaételekkel várják az érdeklődőket és megrendezik a már tradíciónak számító libafuttatást is. A mondás szerint „aki Márton napján ludat nem eszik, ehetik az bármit, mégis éhezik. Aki Márton napján újbort nem iszik, az egész évben szomjazik.” A Gasztrosétány vendégvárói azért dolgoznak, hogy miattuk ne éhezzen és szomjazzon egész évben senki, ezért november 11-én, vasárnap (lévén szombat munkanap lesz), 10.00 órától ínycsiklandó libakülönlegességekkel és újborral várnak mindenkit az etyeki Gasztrosétányon! A tárkonyos és hagyományos libalevestől kezdve a töltött libanyakon és libahúsos palacsinta tekercsen keresztül a Márton-napi töltött kifliig és lúdláb desszertig lesz minden, mi szem-szájnak ingere. Természetesen ezúttal is megrendezik a libafuttatást, amelyre a helyszínen lehet nevezni saját „tuninglibával” vagy a szervezők által hitelesített szérialibával. A feladat, hogy tollas barátunkat végig kell terelni a szőlőtőkék határolta Etyekringen! Aki újborra vágyik, az nem csak kóstolni tud majd, hanem akár le is palackozhatja azt magának saját, egyedi címkével. A Libadalom után pedig Advent a Gasztrosétányon címmel szerveznek nyitott pincét a helyi kézműves vállalkozók részvételével. Lássuk tehát a dátumokat, amikor a közeljövőben különösen érdemes lesz az Etyek-Budai borvidék szívébe látogatni: LIBADALOM A GASZTROSÉTÁNYON: 2018. november 11. ADVENT A GASZTROSÉTÁNYON: 2018. december 2. Az alábbi részletes anyagban közöljük a LIBADALOM pincéinek programját és kínálatát: 1. Aubergine Pince Mennyei libamáj, tépett libahúsos szendvics lilahagyma lekvárral Sült libacomb sütőtök rizottóval Borhab csokoládé forgáccsal 2. Desszert Pince Márton-napi hagyományos töltött kifli Forró csokoládé, tea és kávé 3. Milán Pince – Zalán Faház Falusi libaleves gazdagon és sült libacomb pezsgős káposztával Cserépedényben sült sólet árpagyöngyével Diós, lekváros kocka 4. Erdélyi Ízek Udvara Libahúsos csorba, libasült részeges káposztával és miccs faszénen sütve Tarpa pálinkák, Csíki Tiltott sörpárlat és keserű A Sobol pincészet borai 5. Árpás Laci Sonkamester Pincéje 2 évig érlelt, pácolt, szárított sonkakülönlegességek Délvidéki ízek: sütőtökkrémleves, töltött libanyak, ropogós libacomb, párolt lila káposzta, hagymás törtburgonya Barackkompót 6. Halmi Pince  Különleges szörpök, folyóborok és borpárlatok kóstolója és vására 7. Château Újhegy Egytálételek, palacsinta, etyeki bor 8. Kácsor „Kíra” Pince Régi és újbor kóstoltatás, forralt bor és gyümölcspálinkák Sült libacomb, libatepertőkrémes kenyér és házi sütemények Alma-, körte-, és dióvásár 9. Tátrai Pincészet A pincészet borainak kóstolója és vására 10. Rezeda Terasz Fantasztikus libaleves, sült liba- és kacsacomb leveles tésztába tekerve, borsodóval Lúdláb torta és etyeki borok, forralt bor kardamommal 11. EtyekVin Vintage asztaldíszkészítés 12. Debreczeni Pince: Debreczeni - Ferenczi Családi Borászat (Etyek és Szekszárd) Etyeki és szekszárdi borok kóstolója és vására - újborkóstoló  Szegfűszeges-narancsos forralt bor Szekszárdi Merlotból Tárkonyos libaaprólék-leves borász módra  Libahúsos palacsinta tekercs pecsenyelével, ahogy Matyi szereti Tepsiben sült kacsacomb, pecsenyezsíros kenyér libatepertő morzsával Márton-napi túródesszert 13. Dvorák Pince Tárkonyos libaraguleves, ludaskása és töltött libanyak  Sült kacsacomb párolt káposztával és sült libakolbász 14. Etyeki Sajtútállomás Sajtkülönlegességek kóstolója és vására Raclette 15. Rókusfalvy Birtok  Libafuttatás – lúdfutamra fel!Nevezz saját tuninglibáddal vagy válassz a szervezők által hitelesített szérialibákból és tereld végig a szőlőtőkék határolta Etyekringen! Nevezés a helyszínen. Pohárral a kézben, újborral a palackban – rendhagyó pincetúra borkóstolóval és újborpalackozással  Libaleves a Rókusfalvy Fogadó konyhájából Újborkóstoló, forralt bor és forró tea Foglalj asztalt időben a Rókusfalvy Fogadóba, hogy Te is megkóstolhasda Márton-napi különlegességeket: Rántott libamáj szarvasgombás burgonyapürévelSavanyú, tárkonyos libaleves macesszalLudaskásaLibacomb káposztás tésztával és konyakos meggyel„Lúdláb” desszert 16. Buzál-Mórocza Pince: Sváb konyhai hagyományok: ludas kása, ahogy Oma készítette Kettőt fizet, hármat vihet a Buzál-Mórocza Pincészet 2016. évi boraiból   forrás: sajtóközlemény
Lehet-e trendi a biobor?
Legyél vega vagy vegán, húsimádó, lisztérzékeny, gluténkerülő, laktózérzékeny, kövesd akár a teljesen bio életmódot - bármilyen intolerancia, legyen az tudatosan választott életmód vagy valós egészségi alapokon nyugvó, manapság trendi és divatos. Vajon a borvilágban lehet-e trendet teremteni a biobor-fogyasztásból, egyáltalán mi is az, amit úgy hívunk ma, hogy biobor? A fővárosban szocializálódva menthetetlenül azt veszi észre az ember, hogy a számára leginkább természetes és kívánatos élelmiszereken ott fityeg a bio-címke, hiszen így lesz valami drágább, így lehet megmagyarázni a tökéletesre fotosoppolt tankönyvi ábráktól merészen különbözni vágyó cikkek tökéletlenségét és eladni azt többszörös áron. Terjednek a bioélelmiszerek, amelyeket mi, a gyermekkorom vidéki szűk hazájában csak simán élelmiszereknek hívunk, hiszen a kert végében is ott áll a diófa, amely ahogy termett gyümölcséből a szomszéd szíves örömest készít pálinkát. Nevezetesen utánozhatatlan biopálinkát. No de mi a helyzet a borok világában? Mitől lesz valami biobor, miért kerül ez a megszokott piaci árfekvéstől többe és vajon elterjedhet-e nálunk? Milyen gondokkal kell megküzdenie annak a bortermelőnek, aki a biobor készítése mellett teszi le a voksát? Mit tehetünk mi, az egyszeri fogyasztók a bioborok terjedéséért? A hazai Vindependent független egyesület segít kibogozni a szálakat. Bár még csak egy hosszú út elején járnak, a tennivaló sok, az elképzelés és a motiváció már most is kristálytisztán látszik körvonalazódni: ezt igyekszem az alábbi néhány bekezdésben érthetően és a tűrőképesség határait feszegető terjedelemben összefoglalni. Nincsen egyszerű dolgom, hiszen a témáról könyveket is lehetne írni. “Tegyél valami jót és beszélj róla” - nagyjából ezzel a frázissal lehetne röviden és tömören summázni a Vindependent törekvéseit. Az Európában 12 országban is jelen lévő nemzetközi szervezet magyarországi ága, amely elsősorban a kis- és közepes méretű borbirtokokat támogatja, nemrégiben létrehozta az úgynevezett ökoszekciót. Az egyesületen belüli külön szekció alkotásának gondolatisága pedig nem másban rejlik, mint hogy szeretnék összefogni a bioborászatokat, illetve az ennél jóval holisztikusabban működő biodinamikus gazdálkodásban tevékenykedő boros gazdákat és közösen gondolkodva találnának megoldásokat a minden gazdát érintő problémákra. Melyek ezek? Lássuk. Ahhoz, hogy iható terméket tudjanak letenni a borászok az asztalra, nagyon sok körülményt kell vizsgálni. Így például azt, hogy az időjárási viszontagságoknak megfelelően mivel tudnak permetezni a különböző kemikáliák használata helyett, illetve mivel tudják megvédeni, gazdagítani a talaj tápanyag tartalmát. Mai felvilágosult világunkban talán már mondani sem kell: növényi alapú tápanyag-pótlásról beszélünk itt. Ahhoz, hogy egy több hektáron működő birtok megszerezze a teljes jogú biominősítést évek kellenek, nem elég csupán egy derűs hétfő reggel felébredni, hogy akkor mostantól nem használunk kemikáliát. A tapasztalat pedig senkinek sem veleszületett adottsága: kísérletezések tucatjai szükségesek ahhoz, hogy minden eshetőségre fel lehessen készülni. A kísérletezés pedig sokkal könnyebb, ha nem egyedül vág bele az ember, hanem mondjuk egy szervezet védő szárnyai alatt, más borászokkal karöltve.  Míg tőlünk nyugatra a bortermelő országok már igen nagy százalékban állítanak elő bioborokat, nálunk a biogazdálkodásban hívő borászok száma nem haladja meg a 2 százalékot. Jellemzően olyan borász dinasztiák foglalkoznak a témával, ahol már évtizedes generációs tapasztalattal rendelkező családtagok igazgatják a birtokot abban a reményben, hogy a borkészítés továbbra is apáról fiúra avagy éppen leányra száló tudományág marad. A bortermelők nem pár évben, hanem évtizedekben gondolkodnak előre. Mindezek mellett pedig fontos szempont annak a kihangsúlyozása, hogy a biogazdálkodás egy tudatos gazdasági forma és nem a gazdasági haszon miatt választja ezt az utat egy-egy pincészet. Mit tud tenni a Vindependent a kutatás és a tanácsadás mellett? Talán még a borászok közül is kevesen tudják, hogy milyen lobbitevékenység húzódik meg a szervezet mögött. Többek között nekik köszönhető a kistermelők adminisztrációs terheinek csökkentése, vagy a pezsgőkészítés anyagi feltételeinek normalizációja, amelynek következtében kevésbé tehetős borászatok is állíthatnak elő immár ilyen formában buborékos italt. Biobor tekintetében pedig ennek eredményeképpen osztanak immár az országos borversenyen legjobb biobor kategóriában is díjat, nemzetközi kiállításokon pedig lehetőség van a Vindependent égisze alatt bioborokkal is megjelenni. Nem titkolt célok között szerepel az is, hogy olyan erős támogatást szerezzenek a HNT-től, amely a nyugati országokban már működőképes és amely motivációként is szolgál a bortermelők számára, hogy a biogazdálkodást válasszák. A termék tehát megvan, a tudás gyarapszik, az országosan támogatást adni tudó szervek ismerik a követelményeket, mégis mi hiányzik még? Bizony, nem más, mint a kereslet. És itt jönnek a képbe a borbloggerek, önjelölt és nem önjelölt borszakértők, master of wine aspiránsok, sommelierek, egyáltalán bárki, aki a hazai boros közegben influencernek számít a saját mikro vagy nagy környezetében, vagy ami azt illeti, a népszerű borfesztiválok szervezőit is ide lehet sorolni. Szükség van rá ugyanis, hogy a borfogyasztó közönség testközelből tapasztalja meg a biót, kóstoltatni kell, standokon kell megjelenni. Meg kell mutatni, hogy a bio nem azt jelenti, hogy a seregélyek által összecsípkedett rossz minőségű szőlő levét kell innunk, hanem csupán annyit, hogy a legtisztább ízmegőrzés kedvéért a termelők nem használnak kemikáliákat. Hazánkban az általános borfogyasztó közönséget még folyamatosan tanítani kell, szükséges, hogy ne csak azt lássák, hogy az adott biobor drágább, mint a polcon mellette sorakozó azonos borvidékről és szőlőből készült évjáratos társa, hanem tudatosan válassza ezt a terméket. A biobor, a termelők hite szerint közelebb viszi a fogyasztókat a szőlőhöz, ne féljünk hát bátran kísérletezni és egymás mellett kóstolni a bio és nem bio termékeket, kiérezni a különbséget és közben dőljünk hátra és higgyünk benne, hogy ma mi is tettünk egy apró lépést a földünk megmentéséért. Zárszóként pedig fontosnak tartom megjegyezni, hogy noha a bio szócskát csak az a pincészet írhatja rá a bor címkéjére, amely rendelkezik a több éves teljes átállást igénylő biomínősítéssel, ma Magyarországon nagyon sok kis- és középbirtok bio közeli gazdálkodással dolgozik. Talán mi is éppen az ő boraikat kedveljük leginkább, csak nem vagyunk tisztában a bor készítési körülményeivel.    cikket írta: Kalmár Borbála A cikk a Vindependent éves sajtóebédje nyomán született, amelynek fő témája az egyesület ökoszekciójának megalakítása volt. Köszönet a meghívásért a szervezőkenk! A Vindependent részéről jelen volt: Wille-Baumkauff Márta, Makai Gergely és Rókusfalvy Pál.  Tudj meg többet a Vindependentről.  Mi is az a biobor? Még több infó a Winefolly oldalán.  Képek: winefolly, Borjog- és bormarketing konferencia
Legfrissebb: 2017-es Csopaki Kódex borok listája
Minden évben megrendezésre kerül a Kódex bírálat, immáron 2013-óta. Öttagú szakmai és társadalmi zsűrit hívnak össze Csopakon, hogy eldöntsék, mely termelők kaphatják meg a Csopaki Kódex Hegybor és Dűlőbor védjegyet az előző évjárat terméséből készült tételek esetében. A területeket előre be kell jelenteniük a termelőknek egy évre előre és a szakmai zsűri kóstolóját több területbejárás, illetve pincebejárás előzi meg a védjegyhez vezető úton. A szabályzatnak megfelelő tételeket a bírák minden esetben vakon kóstolják és a borokat csak az utolsó tétel kóstolását követően, miután a bírálati lapot leadták, fedik fel a szakmai és a társadalmi zsűri előtt. Idei évben a szakmai zsűri tagjai: Mészáros Gabriella – Borkollégium alapítója, oktató Szabó Edit – Borszakíró, Borsmenta online magazin alapítója Tóth Adrienn – WSET oktató, Bormarketing ügynökség tulajdonosa Szik Mátyás – Háromszoros Magyar Sommelier Bajnok Jónás Csaba – Borszakértő, blogger (Művelt Alkoholista & Gault@Millau / gomijo.hu) Az 2017-es évjáratról Kovács Tamás a Csopaki Kódex Titkára és a Szent Donát Birtok tulajdonosa a következőt nyilatkozta: „A nyár száraz volt és meleg, nagyon oda kellett figyelni a cukorra és a savakra. Pár nap dönthetett a szőlőben arról, hogy valaki jókor szedi vagy elkésik.” Azért szükséges kiemelten hangsúlyozni az évjárat sajátosságait, mert a Kódex védjeggyel ellátott borok esetében a savak, maradékcukor  és az alkohol analitikai értéke is meghatározott keretek között kell, hogy mozogjon. Nem lehet alacsonyabb 5,5 g/l-nél a savtartalom titrálható borkősavban kifejezett értéke, a maradékcukor ellenben nem lehet magasabb 4 g/l-nél. Ezen felül a termésmennyiség és a művelésmód is szigorúan szabályozott. A termelők évente többször ellenőrzik a területeket Kódex birtokbejárások és pincekóstolók során, majd a pincében a már kierjedt potenciális Kódex borokat is. Aki valamilyen, akár rajta kívülálló ok miatt, nem tudja betartani a szabályzatot, nem küldhet be a bírálatra bort és az adott évjáratban nem használhatja a Kódex védjegyet. A Csopaki Kódex védjegy alá tartozó tételek különleges minőségű, egyedi ízvilágú, a csopaki termőhely sajátosságait közvetítő borok. Összesen nyolc tétel kaphatta meg az idei évben a Kódex védjegyet: Hamvas Pince – Nagykút 2017 Guden Kisbirtok – Slikker 2017 Homola Pincészet – Sáfránykert 2017 Homola Pincészet – Hajnóczy 2017 Fekete Pince – Hegyalja 2017 Jásdi Pince – Lőczedomb 2017 Szent Donát Birtok – Slikker 2017 Szent Donát Birtok – Szitahegy 2017 Csopaki Kódex:  „2012-ben, a csopaki bortermelők közössége azzal a céllal hozta létre a Csopaki Kódexet, hogy a csopaki szőlő-és borkultúrát, valamint a Csopakit, mint hagyományos borfajta jó hírét és kiváló minőségét védje. A Csopaki Kódex egy független eredetvédelmi és védjegyoltalmi rendszer, melynek fókuszában Csopak és hagyományos szőlőfajtája, az olaszrizling áll. Megalkotásának célja a csopaki bor minőségének magasabb fokú védelme. A Csopaki Kódex négy pillérbe gyűjtve tartalmaz termelési előírásokat. A védjegyével ellátott boroknak az ország legszigorúbb minőség- és eredetvédelmi szabályainak kell megfelelnie.” A négy pillér: Hagyomány Eredet Természetesség Stílus, termőhely Csopaki Kódex hivatalos oldala: http://csopaki.hu/ A védjegy szabályzata: http://csopaki.hu/vedjegy-szabalyzat/
Egész évben Balaton! Balatoni KörTúra - Körbetekertük a Balatont
A hazai turizmus gyakran csak a nyári hónapokra korlátozódik, amely kihat a gazdaságra, vendéglátásra, munkerő-problémákra is. Ennek egyik ellenpontjaként alakult meg 2014-ben a Balatoni KÖR, amely helyi vendéglátósok és borászok összefogásából született meg, tagjaik pedig egész évben nyitva tartanak. Őket kereste fel a Kóstolom Csapata, az általánossal szembe menve – októberben. Balatoni KörTúra elnevezéssel az egész évben nyitva tartó Balaton szellemiségében látogatta meg a Kóstolom Csapata a Balatoni KÖR tagjait, méghozzá a tó körüli kiváló infrastruktúrát kihasználva, kerékpárral. Ennek megfelelően a cél is kettős volt: bemutatni, hogy a balatoni régió természeti és turisztikai kínálata túlmutat a strandok adta lehetőségeken, valamint egy, a környezetvédelemre épülő aktív turizmus promótálása. A túrával és a meghatározott célokkal kapcsolatosan Pintér Zsolt (Kóstolom Ügyvezető) elmondta: „Hiszem, hogy az össznemzeti boldogság faktor is magasabb lenne, ha 7 hónapon keresztül nem csak a nyarat várnánk, majd 2 hónapig azon keseregnénk, hogy már elmúlt, miközben túrázni, kirándulni, jókat enni-inni egész évben lehet. A kínálat már megvan, csak a keresletet kell megteremtenünk, ez pedig csak és kizárólag rajtunk múlik.” Az egész éves Balaton nyitva tartásával nemcsak a hazai turizmust lehet fellendíteni, hanem gazdaságilag is egy élhető régiót lehet működtetni az itt élők részvételével, amely a sokszor emlegetett munkaerő-problémákra is megoldást nyújthat. A Balatoni KÖRtúrával kapcsolatosan Gyukli Krisztián (Gyukli Pince, Balatoni KÖR alelnöke) elmondta: „A Balatoni Kör Egyesület tagjai tudják, hogy a tóhoz érkező vendégek egyre nagyobb része várja a kiemelkedőt és a személyre szabott élményt. A Kör tagjai hisznek továbbá abban, hogy aki ezt az igényt kielégítő magas színvonalú szolgáltatást nyújtja, az tud csak hosszú távú tervet vizionálni. A Balaton-Körtúra ezen kiemelkedő minőséget nyújtó állomások mentén végighaladva állított össze egy átfogóképet arról, hogy miért érdemes a tóra, mint egy magas életminőséget garantáló élettérre gondolni a jövőben.” A túrától folyamatosan készültek részletes beszámolók szöveges és videós formátumban is: Cikkek: 1. https://www.kostolom.hu/Hir/500/hagyomanyok-nyomaban-20180930 2. https://www.kostolom.hu/Hir/501/a-badacsony-mesel 3. https://www.kostolom.hu/Hir/503/eszakrol-delre-balatonikortura 4. https://www.kostolom.hu/Hir/502/szokout-a-felvideken 5. https://www.kostolom.hu/Hir/504/a-nem-is-olyan-lapos-del 6. https://www.kostolom.hu/Hir/506/izekkel-teli-vegjatek Videók: 1. https://www.youtube.com/watch?v=mQUjAb83OOM 2. https://www.youtube.com/watch?v=qGSqYO24d0o 3. https://www.youtube.com/watch?v=YQ90LyOx4c0 4. https://www.youtube.com/watch?v=q5oTLWfPkec 5. https://www.youtube.com/watch?v=if02eUccIqM Youtube - https://www.youtube.com/kostolom-csapat Facebook - https://www.facebook.com/kostolomwineout Instagram - https://www.instagram.com/kostolom_wineout/ A túra útvonala a következő volt: 1-2. nap: Hagyományok nyomábanA Balaton-felvidékbe könnyű beleszeretni: varázslatos, ősi, egyedülálló. Egly Márk Sümeg történelméről mesél nekünk, eltekerünk az országban egyedülálló zalaszántói sztúpához, majd belefeledkezünk a Balatoni KÖR őszi gasztroforgatagába, hogy másnap már Szigligeten és a Badacsonyban folytassuk az íz-, és élményvadászatot! 3-4. nap: A Badacsony mesélA Laposa család magyarázza el nekünk, hogy mitől különleges a Badacsony, miben hisznek ők, mesélnek az összefogásról, amely az egész régió felfogását pozitív irányba mozdította. Mi pedig végig kóstoljuk a környék ízeit – legyen az szilárd, vagy folyékony. Másnap a Káli-medence irányában hagyjuk el a partot, ahol további kiváló vendéglátóhelyeket keresünk sorra – valamint a kihagyhatatlan Hegyestűt. 5-6. nap: Éljen a gasztronómiaA Balaton-felvidék az otthona számos ismert és elismert étteremnek, vendéglátóhelynek. Ez a két nap tényleg nyálcsorgató lesz: Vászolyi Sajtmanufaktúra, Neked Főztem, Kalóz, Márga, nem is beszélve a kiváló Balatonfüred-Csopaki pincészetekről. Bergmann Ernő mesél a BalatonBor fagyiról, meg arról, hogyan lehet elkészíteni az ország legjobb krémesét. Hajdú Attila kerékpár nyergében csatlakozik hozzánk és bemutatja, hogy mibe szeretett ő bele. 7-8. nap: Ha délre érünkMegérkezünk Délre. Az ország egyik legjobb pálinkafőzdéjében a szakma fortélyait lessük el, szép idő esetén vitorlázni megyünk, pezsgőzünk, kilátózunk, majd a gyümölcsök wellness-ét megirigyelve a BL YachtClubban mi is a pezsgőfürdő habjai közé merülünk. A zárónapon további borkóstolók várnak majd, ebédre a régió talán leghíresebb étterme, a Kistücsök, desszertre pedig az idén is Top 10 cukrászdába kerülő Villa Gréta fogad.
A balatoni vendéglátás jövője a fiatalok kezében van
A Balatoni-KÖR gondolatisága nem marad örökség nélkül: a Siófoki Szakképzési Centrumban, amelyhez az egész Balatoni régió hozzátartozik nemcsak hagyományos, hanem felnőttképzésben is készítik fel a diákokat a vendéglátó szakma fortélyaira, mutatják meg nekik az ebben rejlő szépséget és felfedezésre váró potenciált. A Balatoni-KÖR pedig már most segíti a felnövőben lévő generációt. Hogy hogyan kapcsolódnak ők ketten össze? Az alábbi interjúból ez is kiderül.  A Siófoki Szakképzési Centrum egyik kiemelt rendezvénye volt a tavaly ősszel megrendezett, gasztronómiai versennyel kiegészült Krúdy-napok. A megmérettetést a nagy érdeklődés eredményeként idén is megtartják, némi csavarral persze. A gasztronómiai versenyben változik a tematika, egyre többen mérkőznek meg a Balaton Fiatal Séfje vagy éppenséggel a Balaton Fiatal Cukrásza-díjért. Ennek apropójaként beszélgettünk Szamosi Lóránt főigazgatóval, akinél a szakmai utánpótlás nevelésében elhivatottabb személlyel még nem találkoztam: Legutoljára, amikor beszélgettünk még előttetek állt a gasztronómiai versennyel kiegészült Krúdy-napok rendezvény, most pedig hirtelen eltelt egy év és már a második ilyen eseményre készülődtök. Óhatatlanul adja magát a kérdés: hogyan sikerült a tavalyi? Úgy gondolom, hogy ami a kitűzött célokat illeti a tavalyi rendezvényünk minden korábbi várakozásunkat felülmúlta. Mindenképpen egyedit, hasznosat és maradandót szerettünk volna alkotni, ami – mások visszajelzése szerint is – sikerült. Ebben szerepe volt a verseny egy teljesen új megközelítésének, hiszen mi egy balatoni regionális megmérettetésben gondolkoztunk. Ez teljesült. A sikerben mindenképpen szerepe volt a változatos programoknak, köztük a szakmai előadásoknak, amelyeket Herczeg Ágnestől és Tóth Balázstól hallhatott a diákközönség. Végül, de nem utolsósorban komoly szerepe volt a sikerben a Balatoni-Körrel folytatott együttműködésünknek is, amely egyedivé tudta tenni a versenyt. Azok számára, akik esetleg lemaradtak volna a tavalyi megmérettetésről: össze tudnád foglalni pár mondatban, hogy miről is szól ez a rendezvény? Az iskola névadójának, Krúdy Gyulának három kötődése vitathatatlan: a gasztronómiához, az irodalomhoz és Siófokhoz. Ennek szellemében szervezi meg iskolánk évtizedek óta a Krúdy-napot. Itt egyszerre kap főszerepet a gasztronómia, az irodalom, de a turisztikai ágazat és a kereskedelmi verseny is. Ezeken a területeken vannak bemutatók, versenyek és színes előadások. A gasztronómia kiemelt terület természetesen, ahol a tavalyi évben először rendeztünk balatoni régiós gasztronómiai versenyt a Krúdy-nap keretein belül. Kiosztásra került a Balaton Fiatal Séfje, a Balaton Fiatal Cukrásza és Balaton Fiatal Pincére megtisztelő cím, illetve a legjobban teljesítő iskolai csapatnak a Balatoni Kör Vándorkupa. Balaton körüli, valamint a régióhoz tartozó vendéglátós iskolák versengtek a díjakért, olyan fővédnökök felügyelete alatt, mint Csapody Balázs a Kistücsökből vagy Sárközi Ákos a Borkonyhától. Milyen változtatások, változások lesznek a verseny menetében? Tavaly a hungarikumok (ételek és italok) körül forgott a megmérettetés. Idén, mivel Mátyás király Emlékév is van, ezért a reneszánsz ételek kerültek fókuszba. Nagy örömünkre szolgál az, hogy sikerült nemzetközivé tenni a versenyt az idei esztendőben, hiszen a horvátországi Porecs (Siófok testvérvárosa) tavaly még csak bemutatóval volt jelen, idén viszont már versenyezni is fognak. Mindenképpen színesíteni fogják a rangos rendezvényt. Bővítettük a belföldi meghívottak körét is, amelynek elsősorban az egymástól való tanulás lehetőségének megadása volt az oka. Ki idén a rendezvény fővédnöke, illetve honnan hívtatok még zsűritagokat, kikre tudtok támaszkodni? A rendezvény fővédnöke Csapody Balázs, Gundel-díjas szakember, a Pannon Gasztronómiai Akadémia elnöke, a balatonszemesi Kistücsök étterem tulajdonos-vezetője, a Balatoni-Kör tagja. A zsűritagokat idén elsősorban úgy igyekeztünk összeválogatni, felkérni, hogy mindenképpen legyen valamilyen kötődésük az új trendekhez, és lendületet hoztak a magyar gasztronómiába. Nem mellesleg akkor döbbentünk meg, mikor kiderült, hogy konkrétan mennyien kötődnek a Krúdyhoz, mivel nálunk végeztek - bár természetesen ez a helyi csapatnak semmiféle előnyt nem fog jelenteni. A teljesség igénye nélkül: Kumli András – MÁK Bisztró, Kasza Roland – CORSO Enoteka & Bistro, Szilágyiné Szőke Ágnes – Villa Gréta, Bergmann Ernő – BERGMANN Cukrászda. A rendezvény a Balatoni-KÖRrel karöltve született meg, ahogyan idén is számítotok a segítségükre, úgy tavaly is az ő közreműködésük eredményeként kerültek kiosztásra a díjak. Ha jól tudom, volt olyan például, aki tanulmányi továbbképzésre kapott lehetőséget egy-egy helynél. A győztes diákoktól milyen visszajelzéseitek vannak? A legnagyobb elismeréssel szóltak a gyakorlati helyekről, ahol lehettek. Többen jelezték is, hogy hasonló munkahelyen szeretnék kezdeni szakmai pályafutásukat. Köszönet mindezért Tóth Balázsnak (BL Yach Club), Nagy Istvánnak (Borbarátok), Nagy-Golyán Nikolettának (Kalóz Strandbisztró), a Bergmann Cukrászdának, Váli Péternek (Válibor Pincészet és Vendégház). Beszéljünk egy kicsit a terveitekről: mi a Siófoki Szakképzési Centrum küldetése? Milyen jövőképre készítitek fel a diákokat, mit szeretnétek elérni? A szakképzés ma már nyugodtan mondhatjuk, hogy a jövő „tudománya“. Már azt is illik tudni előre, hogy mely szakma lesz a következő 10-15 év új hivatása. Természetesen nehéz összehasonlítani az ipari szakmákat a szolgáltató ágazattal, vagy éppen az informatikával. Mint szakképzési centrumnak, mindenképpen az a célunk, hogy a munkaerőpiacon kelendő, a szakmát magas szinten űző, és a legmodernebb ismeretekkel felvértezett diákokat képezzünk ki. Legyen védjegy a tudást illetően, hogy hol végzett a tanuló. Nagyon fontosnak tartjuk az innováció és a kreativitás együttes jelenlétét tanulóinknál, erre egyébként bőven nyílik lehetőség a gasztronómiai ágazatban is. Főigazgatói pályafutásod alatt mi az a számodra legnagyobb élmény, vagy melyek azok az élmények, eredmények, amelyekre a leginkább büszke vagy?Tíz éve vagyok főigazgató, nagyon komoly és szép eredményeket értek el diákjaink ezen idő alatt. Van egy nagyon fontos és kedves hagyományunk 2009 óta. Ekkor alapítottuk meg a Somogyi TISZK Kiváló Tanulója Díjat, amely a változások után átalakult Siófoki SZC Kiváló Tanulója Díjjá. Ilyenkor tényleg a jók közül is a legjobbak kapják meg elismerésüket felkészítő tanáraikkal együtt. Szerintem ezek a legszebb és egyben legbüszkébb pillanatok számomra minden évben. Itt látszik a legjobban kollégáim munkájának az eredménye. Szerencsére minden évben a bőség zavarával küzdünk. A nagyközönség számára idén is nyitott a verseny, ők mire számítsanak? Lesznek-e kísérő rendezvényeitek? Természetesen nyitott a nagyközönség számára a rendezvény. Lesz megint Gasztro-falu (solymász és íjász bemutató, kóstoló reneszánsz ételekből), szakmai bemutatók, díszcsomagoló-, turisztikai és nyelvi versenyek, Országos Krúdy prózamondó verseny, pályaorientációs kiállítás.   lejegyezte: Kalmár Borbála