Kóstolom Csapat |
|
9/15/2017 1:45:08 PM |
Kedvencekhez adva |
Kedvencekhez adás |
Mióta bort készít az ember, azóta hamisít is. Leginkább akkor készítik a legtöbb szőlőt mellőző bort, amikor az időjárás nem kedvez az ültetvényeknek – persze ettől még nem megbocsátható. Ha borhamisításról beszélünk, valószínűleg a többségnek rögtön ez a kifejezés jut eszébe: „tablettás bor”. Ez azonban nem minden esetben fedi a valóságot, a borhamisítás fogalomkörébe számos más eset is beletartozik.
Magyarországon a filoxéravész megjelenése - 19. század második fele – indította el a lavinát. Pont ebben az időszakban a magyarországi társadalom nagy átalakuláson ment át az urbanizáció által. Kialakult egy heterogén „városi ember” tömeg, akik nem feltétlenül a minőségi bort keresték, mivel kevesebb kötődésük volt ahhoz, nem maguk termelték, nem voltak a szőlő közelében. Az iparosodás is kedvezett az így már nagy mennyiségben „gyártható” bornak, és a már említett gyökértetű által okozott terméscsökkenés miatt kevésbé tudták kielégíteni a fogyasztók igényeit. Ezek az okok vezettek a borhamisítás nagyobb méretű térnyerésének Magyarországon.
Hivatalosan azt az esetet nevezzük borhamisításnak, ha egy termelő a magyar bortörvényt megszegve, nem a valósat állítva a termékről próbálja azt értékesíteni. Ebből kifolyólag többféle esetről beszélhetünk. Jobb esetekben egy valódi, szőlőből készült bort „javítanak fel” tiltott adalékokkal, vagy egyszerűen hamisat állítanak róla, rosszabb esetekben viszont különböző alapanyagokból próbálnak borhoz hasonló italt kikotyvasztani.
Egy módszer, hogy a must kiforrása után a hátramaradt szilárd anyagokból álló maradékot, a seprőt felöntik vízzel, majd cukor hozzáadásával beindítják az erjesztést. Eredetileg ezt az italt hívják lőrének, a szó jelentése ebből általánosodott a rossz minőségű, többnyire alkoholos italra. Régebben elterjedt olcsó ital volt, több borvidéken a napszámosok fizetségének része volt, de mondanunk sem kell, ma már tilos kereskedelmi forgalomba hozni. Ez a verzió – bár ez is elég szörnyű – még a kevésbé borzasztónak mondható.
Mind közül a legrémesebb módszer a „tablettás bor”, ami alatt nem (feltétlenül) szó szerint tablettát kell érteni. Ez tájegységtől és kreativitástól függően többféle módszert is takarhat. Általában vízből, patikában beszerezhető alkoholból, – vagy egyéb semlegesebb ízű alkoholos italból, - borkősavból, citromsavból, és minimális mennyiségű borból (valamelyest mégis el kell érniük egy bizonyos ízhatást a savakon és az alkoholon túl) készítik a „nedűt”. Az ilyen termékek általában általában az FN jelzést viselik - holott a Földrajzi jelzés nélküli megjelölés más célt hivatott szolgálni, mely a bortermelők hasznára is válhatna -, mivel itt nem tüntethető fel a fajta - egyes fajtanév-változatok igen - sokkal könnyebb ebben a besorolásban kijátszani a szabályokat, és nem valósat állítani a "bor" beltartalmi értékeiről. A földrajzi jelzés nélküli boroknál ugyanúgy be kell tartani a szabályokat, úgymint az ültetvénynek szabályosnak kell lennie, a borok alkoholtartalmának legalább a 7,5 %-ot el kell érnie és ezt csak a törvényben előírt módon és mértékig szabad korrigálni, ugyanúgy, mint a savtartalmat. Tehát az FN borok nem egyenlőek a hamisított borokkal, csak sajnos ezt a kategóriát próbálják kihasználni a tisztességtelen termelők.
Legtöbb esetben a fehérborokat hamisítják ilyen módszerrel, régebben kukoricaszárral, szalmával színezték, hogy fehérboréhoz hasonló aranysárgás árnyalatot kapjanak.
A jobb, de még mindig nem megengedhető esetek azok, amikor a valódi borhoz a tulajdonságai feljavítása érdekében adalékanyagokat adnak. Andrew Chevallier már az 1800-as évek elején könyvében 30 módszert írt le a borhamisításra. A leggyakoribbak mustsűrítménnyel, vagy közönséges cukorral feljavítani a must cukorfokát, vagy akár vízzel a mennyiséget. Fontos, hogy ezek különböző országokban és mértékben megengedettek is lehetnek, hamisításnak itt a túlzott mennyiség számít. Utólag hozzáadott tiszta glicerinnel növelhető a vörösborok testessége, illetve tanninporral a kellemes fanyarsága, „erőteljessége” fokozható – természetesen illegálisan. A borok színét is szokták javítani. Jobb esetben a vörösborokat többek között bodzával, meggyel, a fehéreket sáfránnyal festik. Rosszabb esetben az élelmiszeriparban használt szintetikus anyagokkal érik el többnyire a vörösborok teltebb színét. A technológiák fejlődésével a hamisítók eszköztára is fejlődik: ma már a konkrét fajtára jellemző illatokat és ízeket utánzó aromákat is használnak.
A leg”jobb” eset talán, amikor egy szabályos, - bár valószínűleg rossz minőségű – bor címkéje valótlanságot állít, vagy hiányos. Olaszországból például nagy mennyiségben érkezik olcsó bor, viszont gyakran „elfelejtik” pontosan megjelölni a származási helyet. Habár ezek a borok nem esnek át semmilyen tiltott manipuláción, ez is borhamisításnak számít.
Mit tehetünk mi a hamisítás ellen? Szerencsére a szabályok szigorodásával az átlagfogyasztó egyre védettebb, a rossz minőségű italok egyre kevesebbet tudnak hazudni a címkén. Ma már nagyon kicsi a valószínűsége például, hogy valódi borként próbáljanak olyan italt eladni, ami nem látott szőlőt. Fontos azonban megjegyezni, hogy a szakmában egyre elfogadottabbak az olyan palackozási megoldások, amik például bő egy évtizede a silány minőséget jelentették a fogyasztónak. A csavarzár előnyeinek felismerése óta például nem kell félnünk dugós tételektől, és egyre több hazai vállalkozás kínál minőségi folyóborokat, tehát a műanyag palack sem feltétlen „kannás bort” rejt: a dícséretes trend lényege, hogy borvásárláskor ne a palackozás küllemét, hanem inkább csak a bor minőségét fizessük meg.
A szabályok tehát a mi védelmünket szolgálják: mindig vásároljunk oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel (OEM), vagy földrajzi jelzéssel (OFJ) ellátott bort, és olvassuk el a részleteket a címkén, akkor nem nyúlhatunk nagyon mellé!
Ha érdekel, hogy mivel foglalkozik még a Kóstolom, akkor itt olvashatsz erről.