Kóstolom Csapat |
|
2/7/2017 3:35:52 PM |
Kedvencekhez adva |
Kedvencekhez adás |
Mindenekelőtt fontosnak tartom leszögezni, hogy a (Juhfark után) a Furmint a kedvenc szőlőfajtám, így nagy izgalommal vártam az idei Furmint Februárt, amelynek most is, mint minden évben a Mezőgazdasági Múzeum patináns, meseszerű épülete adott otthont. Vajdahunyadvára talán még sosem volt ennyire várszerű, mint ezen a csütörtöki napon, amikor a TEKes erők bevették a Népligetet, úgy védték a Nemzet biztonságát (és a Furmintot).
A Furmintot már egy ideje nagy hype veszi körül, meglátásom szerint többet foglalkoznak vele, mint más szőlőfajtával. Olyan őshonos magyar fajta, amely jó eséllyel indul el azért, hogy meghódítsa a nemzetközi borporondot is. Idén először tisztelhettük a Furmint napjaként Február elsejét, de mi, örökös fesztivál kedvelő magyarok nem elégszünk meg ennyivel: egy egész hónapot szánunk a fajtának, hogy országszerte rendezett eseményeken hódoljunk a szőlőnek. Az elsők között szerepelt a listán a Furmint Február.
Borkóstolón ritkán állok meg rögtön az első standnál, inkább először körbenézek, hogy hány kiállító van, merre helyezkednek el azok a borászatok, akiknél meg szeretnék állni. Nem történt ez másképpen most sem, és rövid terepszemlém eredményeként tisztán látszott: bár a szakirodalom szerint minden borvidéken megtalálható, a fajta igazán otthonra mégiscsak Tokajban lelt. Van itt azért pár neves balatoni, több somlói és egy egri borász is.
Szeretem a Furmintot, mert ezer arca van. Szeretem, hogyha akar, tud könnyed, reduktív bor lenni, ha úgy akarja, viszont vastag, szikár és száraz. A rendezényen szerettem, hogy a tízéves Furmintok is úgy álltak, mint a cövek, minden egyes korty mesévé olvadt a számban. És szeretem a Furmint behízelgő édességét, ahogyan a mézes, esetenként narancsos utóíz magával ragad. Nem kóstoltam mindent, de szárazban Lenkey Gézát, édesben pedig a Dobogót emelném ki.
Az édes borokról, kiváltképp a tokaji aszúról még mindig sokan asszociálnak nagyanyáink féltve őrzött barna lőréjére és sokszor elfelejtjük, hogy különlegességével az ország aranyát tisztelhetjük benne. Vitathatatlan tény, hogy az édes tokaji bor az, amely elindította Magyarországot a nemzetközi piacon, viszont véleményem szerint ideje idehaza is újrapozícionálni a helyét. Meg kell tanulnunk, hogy egy édes bor ne csak karácsonykor kerüljön a pohárba, hanem például egy-egy borkóstoló sor méltó és ünnepélyes lezárásaként. Bár nem sok pincészet hozta el édes borát a Furmint Februárra, az ott kóstolt kínálat kifogástalan, az utóíz hosszan, még napok elteltével is érezhető.
2017, a Furmint Éve. Kell a magyar bornak a nemzetközi piacra jutás, hiszen ebben tényleg jók vagyunk, kis országunk egy természeti csoda a szőlőtermesztésben. Napsütésnek, talaj adottságoknak, domborzati viszonyoknak köszönhetően egyes borvidékeink más és más fajtával büszkélkednek, megmerem kockáztatni, hogy más és más őshonos magyar fajtával is. De vajon tényleg jól van az úgy, hogy csak a Furmintot emeljük piedesztálra?
A Furmint tarol Észak-Amerikában, egy ottani szaklap aktuális számának címlapja büszkén hírdeti a Tokaji borvidéket. Viszont mi kicsik vagyunk ellátni egy akkora országot, jelenleg csak 10%-át tudjuk kielégíteni az ottani piacképes keresletnek. Szomorúan olvasom, hogy ezt 30%-ra szeretnénk növelni 3 éven belül, miközben, bár, miként azt hangsúlyozzuk, nem feledkezünk el a többi magyar szőlőfajtáról, rájuk mégiscsak valahogy kevesebb figyelem irányul. Abban pedig, hogy nekünk Amerikát kell minden áron célba venni, nem vagyok biztos. Megnöveljük a Furmint termőterületeket, exportálunk, menetelünk a világhír felé, miközben a pincékben csendben szunnyadnak a 2014-es borok. Mert az senkinek sem kell, minőségtől függetlenül.
A legtöbb pince küzd azzal a problémával, hogy nem tudja eladni a borát idehaza sem, szakmai körökben a borok árazása mindennapos vita téma. Ezzel kapcsolatosan jó irány lehet, ha nagyobb hangsúlyt fektetünk az exportra, a borok árazására mindenképpen befolyással bír, ha fel akarunk nőni az európai mércéhez, segíthet a racionalitás talaján megítélni, hogy egy-egy palacknak mennyi a valós értéke.
Az állami borstratégia a Furmintot veszi előtérbe, amely fajtának a legnagyobb részét Tokaj adja. Egy borvidék a 22-ből. Jogos az általános felháborodás, bármennyire is szeretem a fajtát. Napok óta attól visszhangos a hazai sajtó, hogy pár lelkes balatonfüred-csopaki borász felhívta a figyelmet az Olaszrizling termőhelyek eltűnésére. Megoldási javaslat van, a megoldás viszont egyelőre késik.
Legyen 2017 a Furmint Éve, csak ne lehetetlenítsük el a többi borvidékünket sem. Ne legyünk saját magunk ellenségei.
cikket írta: Kalmár Borbála
forrás: MTI