Ekkor vette meg Nagypapám azt a kis szőlőt, ami ma a Nyári Pince központja. Csak elmeséléseiből tudom, hogy a borászkodás akkoriban nem épp a reneszánszát élte. Az állami és szövetkezeti pincék egyenstílusú sablonborait tekintve nem igazán lehetett még borkultúráról beszélni. Talán ennek folyományaként viszonylag kevesen éreztek nagy kihívást a szőlőművelésben és a borászkodásban, de Apa és Papi köztük voltak. Azt, hogy én is borász legyek, soha nem erőltette a család, talán ezért is érdekelt annyira már gyerekként is. Aztán tizenöt évesen egy korty izgalmas vörös után eldöntöttem, hogy borász leszek.

A régi szüretek mindig összehoztak bennünket. A rokonok és barátok vidám sokasága már péntek este elindította hétvégi szüreti mulatságot, amiben a legjobb az volt, hogy együtt voltunk, jókat ettünk-ittunk, megalapoztuk a hajnali munkakezdés hangulatát.

Unokatestvéreimmel a kis puttonyok cipeléséért kemény harcokat vívtunk, és nagy dicsőségnek számított, ha valaki vihette. A teraszon alvás izgalma a szabad ég alatt, a csillagos égbolt látványa, az éjjelig tartó beszélgetések élménye ma is szép emlék mindenkinek. Aztán felcseperedtünk, a szőlőtőkék fölé nőttünk és már többnyire barátokkal jártunk a hegyre, ünnepelni a leköszönő kamaszkorunkat egy kis szalonnasütéssel, beszélgetős borozgatással, vidámsággal.

Nem tudom mikor borzongtam bele először a Szent György-hegy festményszerű látványába, a nyári levegő szőlőillatába, de az érzés máig is tart. Hosszú volt az út, mire az otthonom lett e táj, de már a részévé váltam, Édesapámtól teljesen átvéve a "szülői felügyeletet" a szőlő felett.

Apáék négyen voltak testvérek. Mivel a Papinak szinte ötödik gyermeke volt a szőlő, szerette volna sorsát biztonságban tudni, erről még életében gondoskodni. A gyermekek közül végül Apa vállalta el ezt a nemes feladatot, megnyugtatva - ahogy Ő nevezi - Édesapát arról, hogy a kis birtok méltó kezekbe kerül. Ennek jegyében kezdődtek meg 94-ben a felújítási és fejlesztési munkálatok, melyek teljesen 2009-re fejeződtek be. Az anyagi ráfordításoknak és Apa kemény munkájának köszönhetően a kezdeti lépéseket gyors fejlődés követte. Apát, mint ahogy később engem is, teljesen beszippantotta a hegy és a bor szeretete, de manapság már megengedheti magának, hogy pihengessen is a szőlőben, hiszen az elmúlt 10 év alatt folyamatosan vettem le a válláról a munkákat. Amit Apa itt felépített, az egy életmű. A Nyári Pincészet alapjait a Papi rakta le, de Apa nélkül nem valósulhatott volna meg az én álmom sem. Ezért mindkettejüknek hálás vagyok.

A Nyári Pincében mindenki kiveszi a részét a munkából. Apa az értékesítésért, Gyula, a férjem a pincemunkákért, én pedig a szőlőért felelek. A borokkal kapcsolatban mindig együtt döntünk, megbeszéljük, mit hogyan csináljunk. Melyik bornak mi állna jobban, hordóban vagy tartályban éreleljük-e, mikor palackozzunk... Természetesen előfordul, hogy besegítünk egymásnak, így Apa néha beáll palackozni, Gyula permetezni én meg traktort is vezetek, ha kell.

Mai formájában 2009 óta létezik a birtok, de mindent megőriztünk eredetiségében. A régi présháznak is megmaradt mesebeli, középkorias jellege amellett, hogy folyamatosan szépítgetjük.

A kóstolóhelyiségben, amit ma is egy félméteres pincekulcs nyit, megvan még Papi prése is, ami ma már hangulatos könyöklő a vendégeinknek, de számomra más érzelmi töltése van ennek a tárgynak, mint ahogy minden munkaeszköznek, melyekkel Ő dolgozott.

Minden ilyen ereklye megtekinthető abban a nagy kóstolóteremben is, melyet azért építettünk, hogy ne csak nyáron, hanem télen is komfortosan érezze magát mindenki, aki ellátogat hozzánk.

2009-es "születésű" az új ászoktér is, a valódi "játszóterünk", mely lehetőséget ad arra, hogy új irányokat próbáljunk ki. Tartályos és hordós érlelésű borainknak egyaránt igyekszünk olyan gondoskodást és odafigyelést adni, mint ahogy mindennek, ami itt körülvesz minket.

A Szent György-hegy bazaltrétegeinek mineralitása úgy gondolom egy kivételes alap, ami esszenciálisan benne van a palackjainkban, de számomra a főszereplő mindig is a szőlő, hisz minden itt dől el. Ma már 9,5 hektáron védjük a szőlőszemeket, körültekintően figyelve a tőkék alacsony terhelésére, így egy tőkén nagyságrendileg egy palack bor terem.

Eleinte 3 fajtával dolgoztunk, ( Olaszrizling, Chardonnay, és Szürkebarát) ami később kiegészült Cserszegi Fűszeressel, Rajnai Rizlinggel, nagy kedvencemmel a Hárslevelűvel és a Kéknyelűvel is. 2014-ben telepítettünk még Cabernet Franc-t is, melynek első borát a 2017-es évjárat fogja megadni. Tőkéiből épp annyi van csak, hogy megtöltsön egy 300 literes fahordót.

A bortrezorokkal egy újabb álmunk vált valóra. A trezorok lehetőséget adnak arra, hogy a kiválasztott borokat megfelelően, a kellő hőmérsékleten tárolva - a saját "otthonukban" - őrizzük meg vendégeinknek. Jó érzés azt látni, hogy baráti társaságoknak, családi koccintásoknak, meghatározó életeseményeknek milyen méltó színtere tud lenni egy ilyen trezor felavatása, a Szent György-hegy egyik legszebb panorámájával.

A szüret ma már nem csak egy könnyed hétvége. És nem is olyan mókás, mint tízévesen. A munka már nem unokatesós önfeledt játszadozás a szőlőtőkék között, és ritkán alszom a teraszon. Mégis minden nap, amikor fél ötkor felébredek, hálás vagyok azért, ami itt körülvesz. Ha néha elfáradok, csak megnézem a Badacsonyi hegyeket a lilaakác lugas árnyékából, magamban mantrázva Nagypapám és Apám intelmeit, és teszem amit tennem kell.

Nyári Emese